"Teljesüljön, ami elhatároztatott."

"És akkor kivált közülünk egy krisztus, (...)" III.

 

Vagy mégis, mint a többiek, csak valamiképp több érzéke van az Igazsághoz?

"A kenyérvágó ugyanolyan ember, mint a többi. A kenyérvágásért nem jár neki semmi, még a púpja sem. Persze, a kenyérvágó kérhette volna - némelyik barakkban meg is tette - a mérleg köré lehulló morzsákat, de ez a kicsinyesség jele lett volna. Kicsinyes ember nem való kenyérvágónak. Kenyérvágónak olyan ember való, aki mindenki bizalmát bírja, akinek van érzéke a súlyelosztáshoz, és akinek a kenyér puszta szagolása, érintése, szeletelése és méricskélése örömöt okoz." ( Örkény István: Kenyér )

Vagy: "És akkor kivált közülünk egy krisztus, / s míg a többiek lesték a kezét, / szétosztotta, rá-rápillantva arra, / akinek éppen nyújtotta a húst. / Így tőn csodát, mert mindőnknek jutott." ( Ratkó József: Lóhús )

( https://www.youtube.com/watch?v=TGRDYpCmMcM )

De mi az Igazság, Hégemón fejfájása, a még gőzölgő lótetem, amit szét kell osztani az éhezők közt, vagy a kenyér a láger foglyai számára?

Vagy valami elvontabb dolog is lehet..., ahogy Gorkij mondja Luka személyében az Éjjeli menedékhelyben:

"A mi emberünk nem hiszi... "Meg kell annak lenni, azt mondja... Keresd csak jobban! Különben, azt mondja, a te könyveid és térképeid nem érnek semmit, ha nincs rajtuk az igazság földje..." A tudós megharagszik. "Az én térképeim, azt mondja, nagyon pontosak, de az igazság földje, az nincs sehol." Erre a mi emberünk nagyon megharagszik. Hogyhogy? Élt, éldegélt, tűrt és szenvedett, és mindig azt hitte, hogy van! És most a térképről kiderül, hogy nincs? Rablás!... És azt mondja a tudósnak: "Te... te gazember, csirkefogó vagy te, nem tudós." És leken neki egyet! Aztán még egyet! (Elhallgat.) Aztán hazament, és fölakasztotta magát!"

Kell, hogy reménye legyen az emberiségnek, egy hely, egy gondolat, egy eszme, amiben megnyugodhat, ahol "ami görbe egyenessé válik, a göröngyös út simává." ( Lk 3,4 )

Ez a Zóna a Sztalker című filmben aminek szíve a szoba, ahol a kívánságok valóra válnak, ahol ahogy a Bibliába is van, csak a szív imái hallgattatnak meg, nem a szájé; ez volt a "Farkas" tragédiája is, ő is felakasztotta magát, mert szembesült valódi énjével.

Ők hárman ( Az Író, a Tudós és a Sztalker. ) is ezen töprengenek: "Semmit sem gondolok. Talán üzenet az emberiségnek, ahogy azt egy kollégám mondja. Vagy ajándék." Szép kis ajándék, ami "levágja a fejed"!

"A Zóna... a csapdák bonyolult rendszere, és mindegyik halálos. Nem tudom, mit történik itt az ember távollétében, de mikor megjelenik, minden mozgásba jön. Eltűnnek a régi csapdák, és újak jelennek meg. A veszélytelen helyek járhatatlanok lesznek. Az út hol sima, hol meg összekuszálódik. Ilyen a Zóna. Hihetnénk azt is, hogy szeszélyes, pedig minden pillanatban a mi állapotunk szerint változik. Nem titkolom, voltak olyan esetek, mikor egyeseknek félútról kellett visszatérniük. És voltak olyanok is, akik a szoba küszöbén haltak meg. De az, ami itt zajlik, nem a Zónától, hanem tőlünk függ!"

"Nem tudom, nem hiszem. Nekem úgy tűnik, hogy átengedi azokat... akiknek semmi reményük nem maradt, nem a rosszakat vagy a jókat, hanem a szerencsétleneket. De a legboldogtalanabb is rögvest meghal, ha nem viseli magát rendesen."

Tehát nem azért veszélyes a Zóna, mert magában az, hanem attól, amit oda viszünk, s "itt nincsen visszaút" sem.

Mint az életben, mindannyian kapunk Sztalkereket az úton..., s itt sincsen visszaút, s a csapdák rendszerét ebben a világban is mi együtt alakítjuk ki.

"Teljesüljön, ami elhatároztatott. Higgyenek ők is, és nevessenek saját szenvedélyeiken, hiszen az, amit ők szenvedélynek neveznek, valójában nem lelki energia, hanem csak a lélek és a külvilág közötti súrlódás. De a legfőbb, hogy higgyenek magukban, és legyenek gyámoltalanok, akár a gyermekek. Mivel a gyengeség nagy, az erő pedig hitvány. Mikor az ember születik, gyenge és rugalmas, mikor haldoklik, erős és kemény. Mikor a fa nő, zsenge és rugalmas. Mikor száraz és merev, haldoklik. A keménység és az erő a halál kísérői, a rugalmasság és a gyengeség a lét frissességét fejezik ki. Azért nem győzhet az, ami megszilárdult."

Könnyű tehát azoknak akiknek már vagy még minden mindegy, lelkivezetőként tudom, azokat lehet  eredményesen segíteni az Úton, akiknek nincs hátizsákjuk, vagy hatalmas hátizsákkal mennek, s nagyon szeretnék már letenni. Tehát a "gyerekek", és a megtörtek.

Ma József Attilás napunk van: "Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot."

No igen, ezt mondják a Sztalkerben is: "- Ott a maguk szobája. Oda megyünk. - Jól felverte az árát, egy karnyújtásnyira van." (...) "Egyenes úton 200 méter. De itt ilyen út nincs. Ez itt a baj... Gyerünk. Hagyjon fel ezzel a földön csúszó empirizmussal, Professzor. A csoda kívül esik minden empírián."

Nincsen egyenes út, s tényleg közel van. ( "Kapujanincs átjáró" )

Gyakorlatilag nincs is távolság, de időbe telik, míg magunkhoz érünk! Sztalker mindig van elég..., de van-e kitartó tanítvány, alázatos kereső elég?

"Maga már sok embert kísért ide? - Nem annyit, mint szerettem volna."

Persze minden mester csalódott, hisz mindenkit átvinne, s végre vége lenne a "játéknak"; de nem lehet.

Loyolai Szent Ignácnak van egy "minimalista programja", ha valakit egyetlen halálos bűntől is megmentek, már nem éltem hiába - így már bele lehet fogni, ha van merszünk..

Az éhezőművész szomorkásan végződik:

"A ketrecbe pedig egy fiatal párduc került. Még a legeltompultabb léleknek is érezhető felüdülést jelentett, hogy az oly régóta sivár kalitkában ott járt–kelt ez a vadállat. Semmi baja nem volt. Eledele ízlett neki, hozták is minden töprengés nélkül az őrök; úgy látszott, még a szabadságot sem hiányolja; ez a nemes, minden szükséges dologgal szinte szétpattanásig ellátott test mintha a szabadságot is önmagában hordozta volna; ott volt talán a fogai között; és az életöröm olyan erővel sütött belőle, hogy a nézők csak üggyel–bajjal állták tekintetét. De erőt vettek magukon, körültolongták a ketrecet, és nem akartak tágítani tőle."

"– De most aztán rendet csináljatok itt! – mondta a felügyelő, mire az éhezőművészt szalmástul elásták."

Ez közelebb esik a valósághoz.

" - Semmiben sem hisznek! Az a szervük, amellyel hisznek, kipusztult." (...) " - Láttad, milyen üres a szemük? Az egyetlen dolog, amire gondolnak, hogy minél drágábban adják el magukat. Hogy jól megfizettessék lelkük minden rezdülését. Tudják, hogy "nem hiába születtek". Hogy ők "elhivatottak", hogy csak "egyszer" élnek! Hihetnek az ilyenek valamiben is?" (...) "Senki sem hisz. Nemcsak ezek ketten nem. Senki. Kit vigyek oda? Uram! A legszörnyűbb, hogy nem kell senkinek. Senkinek sem kell a szoba. És minden erőfeszítésem hiábavaló."

Van Gogh is ezt írja: "Nem tehetek róla, hogy képeim eladhatatlanok. Egyszer eljön a nap, mikor belátják, hogy értékesebbek a beléjük ölt festék áránál és egész nyomorúságos életemnél, amit csak reájuk fordítottam."

Mindazonáltal van ennek egy tréfásabb megközelítése is szintén a keresztény hagyományból:

"- Testvér, miért hagytad abba a prófétálást?
- Azért, mert rájöttem, elég csak egyszerűen pesszimistává lenni ahhoz, hogy valaki prófétává váljon." ( R. Kern: Sivatagi atyák bölcs humora, 324. )

Kíváncsi vagyok, mikor leszek elég optimista ahhoz, hogy egy szót sem szóljak...

 

2019. 06. 17.