Tanulság ( πνεῡματιϰόι ) ~ "S tiszta ha nem vagyok is, nézd, elfordultam e földtől." / "Itt az idő már tenni tanúságot a világról S vallani ellene."

ΧΟ. πολλὰ τὰ δεινὰ κοὐδὲν ἀν
θρώπου δεινότερον πέλει·

"Sok szörnyű csodafajzat van, s köztük az ember a legszörnyebb." (Szophoklész, Antigoné, Ratkó József fordítása)

 

 

 

"Mint ahogy a fiatal, tüzes életet elfedi néha

Éji sötétség és betakarja hideg takaróval,

Ugy jött erre a télre a forró, vad buja nyár is,

Tán hogy az elmúlt téli idő keserű forradalmát

Pompás nyárnak vak, ragyogó temetője borítsa.

Végre ma hirtelen elkezdett dörögni az égbolt,

Lassú, álmos eső esik, az veri ablakainkat,

S én úgy hallom e csendes esőnek halk kopogását,

Mintha megannyi kesernyés vád tolakodna fülembe.

Volt költő, aki kardalt írt: „De dicső is az ember!”

Mekkora gúnyként érzem e verseket ebben a korban!

Nincs nyomorult, csak az ember! Lám, recsegett e világ már,

S megremegett már sápadtfényü szerelme, a pénz is,

Azt hittük, hogy az ember végre megúnja türelmes,

Állati módon húzni igáját s tűrni kegyetlen

Ostorokat, s hogy elűzzék a gyönyörű legelőkről –

Ime azóta egy év telt el szomorúan, anélkül,

Hogy felcsillant volna az értelem ezen a földön.

Mert igaz, elfordult a világ rendjétől az ember,

Daccal szembeszegült a hatalmasabb égi erőknek

S perlekedőn öklét mutogatta az égre, de önnön

Sorsától gyáván hátrál, rettegve huzódik.

Ily keserű váddal kopog ablakainkon az eső,

S mélyebben fúródik a nyíl, felbukkan a kérdés:

Hát te magad? Lásd, itt van a nyár simitó szele újra,

Alkonyi, felhőktől lila ég alatt érzed a fáradt

Homlokodon, mint karcsú, szánakozó fiatal lány

Félénk ujjainak csititó, halk símogatását.

Gyengül, gyengül a lélek. Mintha sivár, havas úton

Fáradt ló vonszolja magát, míg egyszerre szürke

Farkasok éhes üvöltését meghallja közelről,

S nézd, a haláltól hajszoltan hogy reszket az állat,

Még egyszer fellobban a rőt, vad tűz a szemében

És repül ínafeszítve a hóboritotta mezőn át,

Végül már a veszélyen túl esik össze a földön –

Igy hajszolja a lelket, nem tudom én, milyen őre,

Űzi komor tűzzel s csendes pihenést sosem enged.

S mint aki sűrű, éji sötétben rója le útját,

Azt hiszi, ballagván csak elér egy célhoz a végén,

Hirtelen aztán villámfény suhan át a vidéken,

Fellobogó tüze borzalmas képet mutat, és már

Hallja is a körülötte dühöngő harcnak a jajját,

Átkokat, és mint áldozatok szálló, sürü füstje,

Ugy tör az emberi fájdalom izzó jajszava égre,

És nem látszik a cél, csak a sűrű, éji sötétség –

Igy láttam meg az életet én már évek előtt is.

Küzdött bennem idáig a hang, a kiáltás, féltem,

Nem lesz messzirecsengő, tiszta az emberi fülnek,

Csakhogy várni tovább már nem tudok, áttör a jajszó.

Rettenetes a világ és az ember! Nem tagadom, hogy

Gyáván kerteltem sokat és ellankadt a lélek.

Nem hallgathatok én. Költő vagyok és szavaimra

Bár nem hallgat a föld, mint egykor Orfeuszéra,

Itt az idő már tenni tanúságot a világról

S vallani ellene. Hátha az írás megmarad, és majd

Kései, méltóbb férfiak így látják e sorokban

Lázadozásom egy aljas, emberietlen időben.

És ha az írás elvész, hallja saját komor őröm

Tiltakozásom, s tiszta ha nem vagyok, oldjon azért fel!

Mint aki bíróság előtt áll, úgy kezdem a szómat:

Még fiatal vagyok évre, huszonkettő sem egészen,

Mint a zsidóknak, örökrészem már századok óta

Gúny és fojtott fájdalom. Európának a szélén,

Bús Magyarországon lakozom s igy jól tudom én, hogy

Mit tesz az elnyomatás. Költői ragyogtak előttem,

Ők tanitottak a dacra, a távoli, drága szabadság

Fénye utáni, reménytelenül lobogó szerelemre.

Gazdagon éltem előbb ifjúkoromat, de korán már

Pénzgond s szürke robot súlyos, kettős köve őrölt,

Vágyakozom kényelmes, dús életre hiába,

Hogy szeretőm öltöztethetném drága ruhákba

S délre utazhatnék vele tengeri, gondtalan úton,

Vagy sürü erdőben házam ha lehetne magános,

Hol kicsiny életem elrejthetném, mint a bukó nap,

Mely dühösen fordul el az emberi földtől – ilyenképp

Tűnődöm, s járok keserű irodába és elszánt

Bús kedvvel faragok döcögő verslábakat, apró

Rímeket ékül hosszú verseim épületébe

És vallok konokul s imigyen vádolva az embert:

Borzasztó is a gyermekek élete, sorsa a földön,

Hányan vesznek el éhség, nélkülözés közepette,

Hányan nőnek fel csenevészen, lázas, esetlen

Kívánságokkal húsok, sütemények után, míg

Van, ki szerencsésebb, de korán megmérgezik önző

Hitványsággal a lelkét s vasnyakláncba törik be.

Súlyos mesterség „ércnél maradandóbb” verset

Irni, nehéz veretűt, szárnyas gonddal kalapálva

S késziteni sok arany szobrot kicsi bánataimból.

Hol van azonban a zápor, sistergő harag innen,

Mellyel súlyos, méltó versbe faragva mutatnám,

Ime, igy él a szegénység abban a korban, amelyről

Mondják, hogy koronája az eddigi emberiségnek?

Ezt ha találnám, nem kérkednék daktylusokkal.

Vaskos képek zűrzavarát vágnám szemetekbe,

Munkásnő boritékát, mellyel mérik a vérét,

Mérik a végzett munkát ocsmány számjegyeikkel,

Ujpest gőgös gyárait és bűzhödt levegőjét

Meg feketén szálló füstöt, kormot, mely az ember

Torkát és tüdejét ellepvén száll a szivekre,

Sivár ételeikre mutatnék: íme az éltük,

Asszonyaikra mutatnék: íme szerelmük fénye,

S Röntgen-képeket: így festett a tüdő eme korban.

Mert igaz, igy volt mindig idáig, nyögte a kisebb

Rész erejét a nagy emberiség. Európa hatalmas,

Fellobogó tüze, gyujtogatásai századok óta

Rőt fénnyel bizonyítják, hangos volt ez a földrész

Jajszótól, sürü átoktól régóta. De vallom:

Még soha hitványabbak nem bitoroltak földet,

Mint akiké most a hatalom s én vádolom őket,

Léleknélküliek s gonoszok valamennyien, ilyképp

Kétezer év előtt így tanitott a Keresztrefeszített:

„Könnyebben jut a tűn teve át, mint gazdag az égbe”.

S elhiszem, a pénznek szaga van s a szagától dögként

Bűzlik a föld már. S szántszándékkal a drága szerelmet

Ők űzik el s a barátságot s mi szivárványképpen

Intett örökké, s mind, ami naggyá tette az embert.

S vallom, háboru készül, szörnyűbb az eddigieknél,

Nem szükségszerü, felsőbb törvény szabja meg útját,

Késziti szántszándékkal előre az emberi gazság.

Lásd, ha lehetne, nem így vádolnám én e világot,

Pusztító tűz volna a szó, gépfegyver a versláb.

Ám aki gyönge vagyok, legalább teszek így tanuságot,

S tiszta ha nem vagyok is, nézd, elfordultam e földtől." ( Vas István, Tanulság )

 

 

"Ám aki gyönge vagyok, legalább teszek így tanuságot,

S tiszta ha nem vagyok is, nézd, elfordultam e földtől."

 

 

"Elvették az embertől ezt a halálhitet, s így élete is elértéktelenedett." ~ "és ki menti föl őket?"

 "...és ki menti föl őket?"

 

 

"A kartell-irodák előtt ácsorognak a tetszhalottak
kábultan, tüdejük mindkét lebenyéből füstöt eregetve
mérték-hitelesítők s munkaközvetítők előtt várakoznak,
fakó, szinehagyott lelkendezésük
akár egy hatalmas újság-lap a szélben,
a sok rácsos pénztárablak felé lobog.

hogy hajtanak fejet a fejeseknek! mily
kedélyesek s jóravalók! be fürgén
forognak kezükben a lyukkártyák,
a gyónócédulák s a csekkek! aktatáskáikban
tövig lenyírt hajukat cipelik,
és egy-pár-zoknijukban mindahány
tíz-tíz lábujját megtakaríthatja magának.

s emellett esznek is még és lemetszik
tetszhalott-ujjaikkal a húst
holt állatok csontjáról, s éjjelente,
míg a pénztár-ablakok zárva vannak,
hogy elcsitítsák, mi lábuk között
búsul és bömböl, - önmagukat szaporítják,
és nemzik a tanúk tetszhalott nemzedékét,

S reggelenként bejelentkeznek, zsibbadt
szájukból füstöt eregetve
a nyilvántartó-hivatalokban,
nehogy még eltemessék őket.

de kitől kapnak csókot, kitől gyümölcsöt?
ki költi fel őket, ugyan ki ad nekik
szalmavirágot, ki hányja el mellükről
lapáttal a füst-hegyeket, s ki göngyöli ki őket
az újság-lapokból, majszoló szájukat ki sózza meg
bátorsággal, ki fésüli ki a hamut hajukból,
ki lendíti, oldja, bűvöli, hívja, költi föl
a tetszhalottakat - a halottak közül,
és ki menti föl őket?

várakoznak a bank-pénztárak előtt, behavazva
újság-papirral s szavazó-lapokkal, várnak
az ég alatt, mely mint egy külvárosi mozi,
a rohamok s a sírhalmok között
olykor fölragyog, máskor elsötétül
a nagy-film és a híradó között;
várnak a halott-nyilvántartók előtt, várnak
a tetszhalottak a halotti levélre,
tisztes és színtelen tüdejükből füstöt eregetnek,
kis személyes gyönyöreik pocsolyáiban tocsognak,
és mind halálra váltan arra vár, hogy eljöjjön már érte a halál." (  Hans Magnus Enzensberger, Tetszhalottak )

"és ki menti föl őket?

Δαίμον II. - III. / Πλήρωμα ~ Kolbe 23. / Ratkó József 10. ~ "Legénység" --- "Engedelmesség" --- "Σοφία" " ~ "Ezek a figurák valóban életre keltek és nem voltak hajlandók az én hülyeségeimet elmondani."

 "Mindig légy engedelmes."

"Engedelmesség."

 

"Békességet akarsz másoknak? 

Akkor mindent úgy tegyél, ahogy az egy becsületes és szent emberhez illik engedelmeskedj a másiknak. 

Te légy mindig a legkisebb, odaadó lélek, aki szinte eszét veszti az Isten Szeretetében (felebarátodban is az Úr Jézust keresd, s mindent úgy fogadj el tőle, mintha azt Jézustól kapnád, tegyél meg mindent, amit kér, hiszen Őérte teszed; és békében fogsz élni).

Isten akarata szerint szeretnék élni; felismerni a lelkigyakorlatban: kész vagyok mindenre, mert semmi sem édesebb, mint az Úr Isten akarata szerint cselekedni. Lehet, hogy súlyos terhet kell cipelnem, de ha így fogom fel, akkor az Úr Isten még több kegyelmet ad nekem. Így imádkozom azért, amit el akarok érni (Isten akarata által). Lehet, hogy éppen ez az igazi kegyelem:

Üdvözlégy Mária – sóhajtom templomba (kápolnába) menet és jövet, s a refektóriumban, az esti csöndben." ( Maximilian Kolbe, Lelkigyakorlatos feljegyzések, Engedelmesség, 109 )

Nem vitatkozunk Istennel..., embertársainkkal is csak szeretetből.

 

Vagy ahogy a kollektív tudattalan szól hozzánk:

"- Mert most is az történt, amit előbb mondtam magának, hogy hiába tudtam az egész darabot, a figurák nem akartak megszólalni. Egészen addig, amíg két dolgot el nem határoztam. Az egyik, hogy Szent István művét tilos leszólnom. A másik, hogy úgy kell megírnom ezt a drámát, nehogy a későbbi időkben bárki is magára vehesse az istváni rangot. Az érzelmi készenlétet a munkához pedig életem iszonyú fordulata teremtette meg. Egyszerre belém szörnyül, hogy én sem mentem el édesapám temetésére. Igaz, nem is tudtam, hogy meghalt, de hát egy fiúnak kötelessége volna tudni, mikor hal meg az apja. És én is a saját kisfiam halálával bűnhődtem. Amikor erre a képtelen azonosságra rádöbbentem, akkor a dráma szereplői elkezdték mondani a magukét. Szinte diktálták. Volt, hogy éjjel kettőkor fölkeltettek és délelőtt tizenegyig írtam. Valami furcsa kegyelmi állapot volt ez. Amikor befejeztem, azon az éjszakán végig aludtam. A következőn azonban az óbéli Öreg - akit a dráma szereplői közül a legjobban szeretek - fölcibált az álmomból, hogy az elejét nem így képzelte. Tessék átírni. Át is írtam. Ezek a figurák valóban életre keltek és nem voltak hajlandók az én hülyeségeimet elmondani." ( Látogatóban a SzOT-díjasoknál: Ratkó József, Kovács Júlia, Népszava, 113. évf., 1985. június 22., 145. sz. 8. o., 525 )

Őseinkkel sem szállunk perbe...., úgyis mi húzzuk a rövidebbet..., s egyébként is a javunkat akarják, kik ha ők nem? Nem szeretnék ha "hülyeségeket" követnénk el..., így Isten sem.

Ahogy a fentiekkel nem vitatkozunk "daimónunk" szava is szent kell legyen...

... békességet akarsz magadnak?

 

 

"Békességet akarsz másoknak?"

 

Δαίμον II. / Πλήρωμα ~ Kolbe 20. ~ "Legénység" / Jézus búcsúbeszéde II. ~ "Csak föl kell ismernünk -" / "Mostantól fogva azonban ismeritek és látjátok őt.”

"Mostantól fogva azonban ismeritek és látjátok őt.”

 

 

"Az Úr Jézus mindenkinek helyet készített a mennyben.  

Csak föl kell ismernünk - ahogy az Úr Isten, a Szeplőtelen Szűzanya Szt. Ferenc atya, rendünk összes boldoggáavatottja és szentje, s az egész ég - velünk szerzetesekkel együtt - , hogy Ő VALÓBAN FÖLTÁMADOTT.

 A munka nehéz, de Isten segítségével egészen könnyű.

Aki hű marad, elnyeri jutalmát."( Lelkigyakorlatos feljegyzések, A lelkigyakorlat ötödik napja, II, Feltámadás, 1913, Róma )

Olyan ez a záró szakasz, mint egy vers..., mit kell felismernünk?

Erről volt már szó, de jó Kolbe tollából újra olvashatni, különösen ilyen költői formában.

Az kell felismernünk, hogy "Ő VALÓBAN FÖLTÁMADOTT", vagy azt, hogy mindenkinek helyet készített a mennyben?

Már megint egy rosszul feltett kérdés...

 A hangsúly a felismerésen van, - a Tudáson ( Γνῶσις ):

I. Γινώσκετε αὐτὸν καὶ ἑωράκατε αὐτόν. ( Ismerted és láttad Őt... )

„Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van, ha nem úgy volna, megmondtam volna, hiszen azért megyek, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmentem, helyet készítettem, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová megyek.” „Uram, jegyezte meg Tamás, nem tudjuk hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus így szólt: „Én vagyok az út, az igazság és élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva azonban ismeritek és látjátok őt.” „Uram, szólt közbe Fülöp, mutasd meg nekünk az Atyát! Ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már oly régóta veletek vagyok és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem? A tanítást, amit hirdetek nektek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább tetteimért higgyetek." ( Jn14,1-11 )

Μὴ ταρασσέσθω ὑμῶν ἡ καρδία · πιστεύετε εἰς τὸν θεόν, καὶ εἰς ἐμὲ πιστεύετε. ἐν τῇ οἰκίᾳ τοῦ πατρός μου μοναὶ πολλαί εἰσιν · εἰ δὲ μή, εἶπον ἂν ὑμῖν ὅτι πορεύομαι ἑτοιμάσαι τόπον ὑμῖν · καὶ ἐὰν πορευθῶ καὶ ἑτοιμάσω τόπον ὑμῖν, πάλιν ἔρχομαι καὶ παραλήμψομαι ὑμᾶς πρὸς ἐμαυτόν, ἵνα ὅπου εἰμὶ ἐγὼ καὶ ὑμεῖς ἦτε. καὶ ὅπου ἐγὼ ὑπάγω οἴδατε τὴν ὁδόν. λέγει αὐτῷ Θωμᾶς · Κύριε, οὐκ οἴδαμεν ποῦ ὑπάγεις · πῶς δυνάμεθα τὴν ὁδὸν εἰδέναι ⸃; λέγει αὐτῷ ὁ Ἰησοῦς · Ἐγώ εἰμι ἡ ὁδὸς καὶ ἡ ἀλήθεια καὶ ἡ ζωή · οὐδεὶς ἔρχεται πρὸς τὸν πατέρα εἰ μὴ δι’ ἐμοῦ. εἰ ἐγνώκειτέ με, καὶ τὸν πατέρα μου ἂν ᾔδειτε ⸃· ἀπ’ ἄρτι γινώσκετε αὐτὸν καὶ ἑωράκατε αὐτόν. Λέγει αὐτῷ Φίλιππος · Κύριε, δεῖξον ἡμῖν τὸν πατέρα, καὶ ἀρκεῖ ἡμῖν.  λέγει αὐτῷ ὁ Ἰησοῦς · Τοσούτῳ χρόνῳ ⸃ μεθ’ ὑμῶν εἰμι καὶ οὐκ ἔγνωκάς με, Φίλιππε; ὁ ἑωρακὼς ἐμὲ ἑώρακεν τὸν πατέρα · πῶς σὺ λέγεις · Δεῖξον ἡμῖν τὸν πατέρα; οὐ πιστεύεις ὅτι ἐγὼ ἐν τῷ πατρὶ καὶ ὁ πατὴρ ἐν ἐμοί ἐστιν; τὰ ῥήματα ἃ ἐγὼ λέγω ὑμῖν ἀπ’ ἐμαυτοῦ οὐ λαλῶ, ὁ δὲ πατὴρ ἐν ἐμοὶ μένων ποιεῖ τὰ ἔργα αὐτοῦ. πιστεύετέ μοι ὅτι ἐγὼ ἐν τῷ πατρὶ καὶ ὁ πατὴρ ἐν ἐμοί · εἰ δὲ μή, διὰ τὰ ἔργα αὐτὰ πιστεύετε. 

 

Ez a Tudás ( Γνῶσις ) nekünk otthonunk, hisz ez is a Isteni Ige ( Λογος ) megvalósulása..., emlékezzünk vissza Einstein gondolataira Ratkó József tolmácsolásában.

Akinek Tudása van..., az minden ért és tud, s minden felett hatalma is van, az birtokolja az "arché"-t ( αρχή ), - a Logost. 

Köszönhetnénk így mi "gnosztikusok": a Γνῶσις-ban ( Λογος-ban ) találkozunk!

III. Καὶ πρὸς αὐτὸν ἐλευσόμεθα καὶ μονὴν παρ’ αὐτῷ ποιησόμεθα. ( És lejövünk hozzá és Vele lakunk. ) 

"Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok. Rövid idő még, és a világ nem lát engem többé. De ti láttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem és én tibennetek. Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom őt én is és kinyilatkoztatom magamat neki.” Júdás, nem a karióti, itt közbeszólt: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat és nem a világnak?” Jézus tovább folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni. Aki nem szeret engem, tanításomat nem tartja meg. A tanítás, amit hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem." ( Jn 14,18-24 )

Οὐκ ἀφήσω ὑμᾶς ὀρφανούς, ἔρχομαι πρὸς ὑμᾶς. ἔτι μικρὸν καὶ ὁ κόσμος με οὐκέτι θεωρεῖ, ὑμεῖς δὲ θεωρεῖτέ με, ὅτι ἐγὼ ζῶ καὶ ὑμεῖς ζήσετε. ἐν ἐκείνῃ τῇ ἡμέρᾳ γνώσεσθε ὑμεῖς ⸃ ὅτι ἐγὼ ἐν τῷ πατρί μου καὶ ὑμεῖς ἐν ἐμοὶ κἀγὼ ἐν ὑμῖν. ὁ ἔχων τὰς ἐντολάς μου καὶ τηρῶν αὐτὰς ἐκεῖνός ἐστιν ὁ ἀγαπῶν με · ὁ δὲ ἀγαπῶν με ἀγαπηθήσεται ὑπὸ τοῦ πατρός μου, κἀγὼ ἀγαπήσω αὐτὸν καὶ ἐμφανίσω αὐτῷ ἐμαυτόν. λέγει αὐτῷ Ἰούδας, οὐχ ὁ Ἰσκαριώτης · Κύριε, τί γέγονεν ὅτι ἡμῖν μέλλεις ἐμφανίζειν σεαυτὸν καὶ οὐχὶ τῷ κόσμῳ; ἀπεκρίθη Ἰησοῦς καὶ εἶπεν αὐτῷ · Ἐάν τις ἀγαπᾷ με τὸν λόγον μου τηρήσει, καὶ ὁ πατήρ μου ἀγαπήσει αὐτόν, καὶ πρὸς αὐτὸν ἐλευσόμεθα καὶ μονὴν παρ’ αὐτῷ ποιησόμεθα. ὁ μὴ ἀγαπῶν με τοὺς λόγους μου οὐ τηρεῖ · καὶ ὁ λόγος ὃν ἀκούετε οὐκ ἔστιν ἐμὸς ἀλλὰ τοῦ πέμψαντός με πατρός. 

 

Szókratész védőbeszédében szól valami kutatgatásaink szempontjából izgalmasat erről a nyugalomról, látásról és tudásról..., s az ott lakásról.

"Mostantól fogva azonban ismeritek és látjátok őt.” - mit is kellene látnunk? ( Szókratész majd segít, de előre annyit elárulunk..., épp az a jó ha nincs mit felismernünk: θαυμάσιόν τι γέγονεν .

 

Γινώσκετε αὐτὸν καὶ ἑωράκατε αὐτόν. ( Ismerted és láttad Őt... )

 

Δαίμον III. / Πλήρωμα ~ Ratkó József 9. ~ „Én minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém." (Győry Dezső)

"A költő mindenért felelős."

 

 

 
"- Miben hisz?

- Mindenben, amit nem tudok. Abban, hogy az emberi lét végül is nem értelmetlen. Abban, hogy az ember szabaddá lehet, egyedenként és közösségben is. Abban, hogy „finomul a kín".

- Kinek ír?

- Tulajdonképpen senkinek. Magamnak se. Azért írok, mert szabad akarok lenni.

- Mi a művészet célja?

- A művészet célja a valóság és a valóságból kikövetkeztethető igazság megismerése. A művészet: szolgálata annak a népnek, amelyből a művész vétetik.

- A művészet haszna?

- Semmi, vagy szinte semmi. És ez a társadalmi gyakorlat bűne.

- A költő felelőssége?

- A költő mindenért felelős, így hát nemzetéért is. Felelőssége abban áll: észreveszi-e, diagnosztizálja és gyógyítja-e a nemzeti tudatzavar tüneteit.

- A művészet internacionalizmusa?

- A művészetek természetszerűen internacionalisták. Mű, jó mű soha sem fordítható az ember ellen, népek ellen sem. A közös gyökerű élet közös jegyeit mutatja föl. A művészet már régen túljutott az internacionalizmus politikai (kissé szűk) értelmezésén: „egy anyag a kutyatej, a márvány és a vér" - mondja a magyar Juhász Ferenc. „Én minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém" (Győry Dezső) – ez a művészet internacionalizmusa.

- Az emberiség jövője?

- Emberiségnek és nemzetnek a II. világháború kitörése óta nincs külön jövője. A veszélyek integrálódtak; igaz, a jóra való erők is. Valószínűnek látszik, hogy a következő húsz esztendőben ismét kitör egy háború, amelynek következményei beláthatatlanok."
( Ratkó József interjú Várkonyi Anikó hagyatékából, 1971 körül,  Déri Múzeum Irodalmi Osztálya (Debrecen), lelt. sz. K. X. 89. I1. 2. 8.43 )

 

„Én minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém" (Győry Dezső)

Δαίμον III. / Πλήρωμα ~ Ratkó József 8. ~ "És most nyelnem kell. Mert ha elhittem az E=mc²-et, miért nem hittem el ezt is?"

 "És most nyelnem kell."

"Elvették az embertől ezt a halálhitet, s így élete is elértéktelenedett."

 

 

 "(...) Milyen volt az én gyerekhitem? Arra emlékszem, hogy féltem valamitől, egy számomra ismeretlen erőtől, amely előttem különféle parancsolatokban testesült meg, és ha ezeket áthágtam, még jobban féltem. Az ember nem szívesen fél. A másik félelemforrás a háború volt, amely annyira kiüresített mindent, mindenkit, hogy a lélek szinte magától materializálódhatott volna. S aztán jöttek az erőszak évei. Istent kihúzták az ember lelke alól, és nem adtak helyébe mást, semmi vele egyenértékút. Az új jogrend és etika tartalmazott ugyan konkrét erkölcsi parancsokat is, de a szabályok mögött nem volt ott az a mag, ami a hit parancsai mögött az Isten. Nem voltak hihető és hitető példái az új erkölcsnek, amely a régi helyébe léphetett volna. Az ember alól kicsúszott a talaj, s csak a fejét kapkodta – ezért lehetett becsapni, ezért lehetett személyi kultuszt csinálni úgy, hogy higgyen is benne. Ezt mind kiheverte volna egy egészséges nép egészséges társadalmi szituációban, azt viszont nem tudta kiheverni, hogy régi és új hitébe is belegázoltak. A hit sok kérdésre földi ésszel talán hamis választ ad - de legalább válaszol. A vallási halálmítosz például az élet értelmét igyekszik magyarázni: értelmét, célját az - üdvösségben. Mert nem az élethez kell a hit, hanem a halálhoz, az élet csak eltelik valahogy... Elvették az embertől ezt a halálhitet, s így élete is elértéktelenedett.

A materializmus legnagyobb hiányossága, hogy nem tudott olyan halálmítoszt teremteni, amely segít az embernek élni, segít felmérni a lét valódi értékét. Most mihez mérjük magunkat? Én láttam öreg embereket méltósággal meghalni, s ezek az öregek hívők voltak.

 S ismerek valakit, aki a háború előtt kántortanító volt, aztán buzgó ateista lett, igazgató, s hogy nyugdíjba ment, megint jár a templomba. De nincs nyugta igazán, mert saját magát verte át egész életével, és kegyetlenül fel a haláltól. Beleszürkül a lelke.

Az ember, ha nem hisz az életben, ha azt látja, amit ma, hogy nincs emlékezet felőle a halálban, akkor egyre bátrabb lesz rossz dolgaiban. S hogy mennyire szüksége van az embernek a halálhitre, talán az bizonyítja leginkább, hogy a magyar és világirodalom egyes alkotói épp azon erőlködnek, hogy valamiféle új halálmítoszt dolgozzanak ki. Mert tudják: ahhoz, hogy istenhit nélkül tisztességes legyen az ember, rendkívül fegyelmezettnek, mondhatni, aszkétának kell lennie. 

Ha nem tudod pontosan, mit szabad és mit nem, inkább túl szigorú leszel magadhoz, hogy tényleg tisztességes maradhass. Ez a visszafogottság viszont rengeteg energiát leköt. Az értéktudat sérülései és a világnézeti bizonytalanság közt tehát nyilvánvaló az összefüggés. 

Az európai kultúra rendező elve a görög-római mitológia és a kereszténység. Aki ezeket nem ismeri, nem tudja, nem tudhatja fölfogni ennek a kultúrának az üzeneteit. A görög-római mitológiát úgy-ahogy, a keresztény „üzenetet" egészen a legutóbbi időkig nem tanították nálunk. Innen az értetlenkedés, ha Isten nevével - szapora káromkodásainkon kívül – találkozunk, mondjuk, egy Ady-versben... [...] 

- Fáj a kérdés, védtelenül ér. Nemrég halt meg kicsi fiunk, s nagyon szeretnénk találkozni vele, élni vele. És ezt most már csak Isten tudná megcselekedni. Sokkal könnyebb volna, ha hinnék, de hiába, egyelőre nem tudom ésszel belátni. Azt hiszem, az említett versekben az Isten-hiány működik, az beszéltet, és persze az Isten-keresés. Én 30-32 éves koromig konok materialista voltam. S amikor időről-időre megvizsgáltam, felülvizsgáltam nézeteimet, egyre nőtt bennem a nyugtalanság: mind több s több híja támadt világról való tudásomnak - pedig tanultam, olvastam, piszkálgattam az eszemmel a dolgokat. Fizikát, kémiát, biológiát, filozófiát tanultam újra. Bolyait, Einsteint, Hegelt, az ókoriakat, mindent megvizsgáltam újból. Einstein, aki a világon a legtöbbet tudta az anyagról, azt mondta: „A vallás kozmikus átélése a legerősebb és legnemesebb indítéka a természettudományos kutatásnak. Ezért annak tudata, hogy a Kifürkészhetetlen valóban létezik és a legtisztább igazság ragyogó szépségű formájában mutatkozik meg - aminek lényegéról csak halvány sejtelmeink vannak -, ez a bizonyosság és sejtés képezi minden igaz vallásos érzés magvát. Az én hitem abban áll, hogy alázattal borulok le egy végtelen, magasabb rendű lény előtt, mely még olyan apró részletekben is megnyilatkozik, amelyeket gyenge és gyarló érzékszerveinkkel felfogni nem tudunk. Ez a mély, érzésteli meggyőződésem arról, hogy egy ilyen magasabb gondolaterő létezik és a kifürkészhetetlen világmindenségben megnyilatkozik, képezi Istenről való elképzeléseim belső tartalmát."

És most nyelnem kell. Mert ha elhittem az E=mc²-et, miért nem hittem el ezt is? Nem ugyanannak a zseninek a következtetése ez is? Miért kell, kellene in flagranti érni az Istent? [...] ( A Vigilia beszélgetése Ratkó Józseffel, Bálint B. András, Vigilia, 47. évf, 1982. 5. sz. 367-37I. o. )

 

"Elvették az embertől ezt a halálhitet, s így élete is elértéktelenedett."

 

Δαίμον III. / Πλήρωμα ~ Ratkó József 7. ~ Én láttam azt, hogy országában nincs rend, hát szolgáltam híven.

 De nem lehetett másképp élni akkor...

 

 

"Előre tudtam minden tettemet;
mint a gyilkos, kiszámítottam mindent,
mert megsejtettem fölöttünk az Istent,
bár célomat nem ő jelölte meg.

Én láttam azt, hogy országában nincs rend,
hát szolgáltam híven, megtervezett
jóságommal, mert elmém erre intett.
És tudván tudtam: megfeszítenek.

Boldogasszony lett volna Magdaléna,
ha én fajom gondja-bajára néma,
süket és bamba, mint a többi ember.

De nem lehetett másképp élni akkor:
csak megtisztulva vértől és mocsoktól,
bűntelenül, felkészült fegyelemmel."( Ratkó József, Jézus, 111 )

"Boldogasszony lett volna Magdaléna,
ha én fajom gondja-bajára néma,
süket és bamba, mint a többi ember."

Δαίμον III. / Πλήρωμα ~ Ratkó József 6. ~ prehistória / ebből a játszmából már kimaradt a majom,

 prehistória

 "Ebből a játszmából már kimaradt a majom..."

 

 

"vajon fényre segítjük
magunkat, vagy hát mi után
kaparunk, kaparunk,
kaparunk mi ebben a gödörben?

itt egy kéz, ott egy csigolya,
néha egy szilánkja
saját sajátkezűleg széthasított
ősrégi koponyánknak.

kaparunk kitartóan
az ok lényege után:
külváros mindenevő fogsorai,
múmiák, tömegsírok.

a mai ökölcsapások: ez igen!
ebből a játszmából már kimaradt a majom,
ebben csak az ember vett részt
a világcsoda, a kövület.

üveg alatt a haza múzeumában,
piros betűs címiratokkal,
hogy minden gyerek megtudja,
kik vagyunk.

ismereteink így gyarapodnak
egyik jégkorszaktól a másikig.
földrétegek, öntudatrétegek:
 mindegyik saját missing link-je.

biztosak vagyunk-e itt?
rájövünk-e az okra,
az okban és a földben
megtaláljuk-e halálunkat?

vagy még mélyebbre csúszunk?
egy bunker sem eléggé sötét,
mindig beletaszíttatunk
a hozzánk hasonlókba.

kikaparjuk-e magunkat?
széthasítjuk-e magunkat?
eltemetjük-e magunk alá
az élőket, a halottakat?" ( Hans Magnus Enzensberger, Ratkó József fordítása, 523 )


(Mosdass meg...)

"Mosdass meg, mint egy halottat.
Fektess le, mint egy halottat.
Csókolj meg, mint egy halottat.
Sirass el, mint egy halottat." ( Ratkó József, 520 )

 

 

Δαίμον III. / Πλήρωμα ~ Ratkó József 5. ~ Θεουργία ~ "Esik az eső. A többi nem igaz."

Esik az eső - álljon el!

 

"esik az eső - álljon el,
messzire, messzire szálljon el,

villám ne rúgjon akkorát!
világgá röpül a világ,

és ráng, rohan, üvölt a fa,
habzik, tátog a pocsolya, 

epilepsziás szél hadar,
csapkod hosszú karjaival

s esik az eső - álljon el,
messzire, messzire szálljon el.

lassítson, álljon meg a fa,
simulj ki, ráncos pocsolya,

villámok ízelt lábait
nagy, óriás kéz rántsa ki

és gyűrje össze, dobja el
mosatlan fellegeivel
a világ másik végibe! -

Így mormolgatok - és íme,
lassít, liheg, megáll a fa,

tükröt játszik a pocsolya,

s az árokpartra kis bokor
könyököl, 

dongó udvarol egy pipacsnak; 

süt, süt a Nap,

pöttömnyi gyalogút szalad
egy lepke után; 

pici fény
babrál az alma köldökén,

S mint könnyű, meleg sál, a szél
vállamra terül. 

Lám, mit ér
a bűvös-bájos szó, a dal!
Elállt a szélütött vihar.

( Önző vagyok, mint más. Gyalog
kell mennem, azért mormolok
esőt bűvölő szavakat -
de hasztalan. Szakad, szakad
s dörög, villámlik. Esik az
eső. A többi nem igaz. )" ( Ratkó József, Bűbájos verset mormolok ) 

 

Esik az eső - álljon el!

 

Δαίμον I. / III. / Πλήρωμα ~ Ratkó József 4. / Hölderlin 15. ~ "egyensúlyozva egyszál hitemen"

"Én, egy a fegyvertelenek közül..."

 

 

"Én, egy a fegyvertelenek közül,
egyensúlyozva egyszál hitemen
a félelem szakadéka fölött
énekelek. Magamat bátorítom.
Talán átjutok a halálig." ( Ratkó József, A Halálig )

"Én is "bonyolultan" kezdtem, de volt bátorságom segítséget kérni..., Cursillo nem sokat segített, az beszélgetés volt, de Beöthy Tamás atyával az esti beszélgetések jót tettek a lelkemnek. A Szent Ignáci lelkigyakorlat azonban csodát tett velem...

Isten lerakatta velem a "páncélomat".

 

Hölderlin, ezt így fogalmazza meg:

"Nem testvér-e talán mind aki él, veled?

(...)

Járj fegyvertelenül csak

így az életen át, s ne félj!

Bármi érjen is, azt mind javadul fogadd, tárd örömre szived!" ( Hölderlin, A költő bátorsága, 94 )"

https://boatswain69.blogspot.com/2020/11/numquid-et-tu-i.html 

 

"Bármi érjen is, azt mind javadul fogadd, tárd örömre szived!"

 

Δαίμον III. / Πλήρωμα ~ Ratkó József 3. ~ "társteremtői szerep"

 Csöndesen élek...

 

"Csöndesen élek, mint az Isten;
szelíden, vallástalanul,
s mégis valami furcsa hitben,
hogy minden jóvá alakul.

Bűneim fénylenek az égen
— szűz földek, meddő, lusta bolygók.
Nem ezt, nem így gondoltam én el,
de valami jobban hasonlót

hozzám és hozzád, a világhoz,
jobban hasonlót a kenyérhez,
kőhöz, az eleven virághoz,
hasonlót a menekvő fényhez;

közelebbre a csillagot,
hogy még a gyermek is elérje!
Jó esőt, melegebb napot
akartam a szikkadt vetésre.

Akartam állatok, füvek,
emberek józan, tiszta rendjét —
De csak bűnt szült a lendület,
a munka. S nincsen erre mentség!

Mert bűn, ha félig sikerül
csupán a tett. A fénylő szándék
akárhogy világol, kihűl,
hiába fújnád, gyújtanád még,

hiába! Végérvényesen
s örökre csak a rossz eredmény:
a bűn marad meg. Bűnösen
élek, mint az Isten; szeretném

megváltani már legalább
magam, azzal, hogy dolgozom,
hogy e halálra szánt világ
buta bűneit vállalom." ( Ratkó József, Csöndesen élek )

 

Δαίμον III. / Πλήρωμα ~ Ratkó József 2. ~ A munka nyomai.

  A munka nyomai. 

 

 

"A buszban láttam. 

Ott pihent az ülés támlájába fogódzva, időnként meg-megmoccant, nyújtózott, billegett, s újra lefeküdt társai, a többi ujj mellé. 

Fáradt asszonyi ujj volt, a körömház alatt tele gyűrődésekkel, apró ráncokkal, olyanokkal, amilyeneket öreg emberek szeme körül láthatni, ha mosolyognak vagy hunyorítanak. A fénytelen köröm cserepes, repedezett szélű volt, horpadt, csorba bádog, amelyet már nem lehet simává egyengetni. Melléről, a bögyről már lekopott a vonalkák finom labirintusa, helyette, mint egy nagy, üres pályaudvaron a sínek, mély, egyenes vágások sorakoztak, párhuzamosan, szinte mértani pontossággal, s csak itt-ott szelte át ezeket egy-egy más irányba futó vonal. 

A kés, a munka nyomai ezek — bűnösök ujjlenyomatain hiába keresnéd." ( Ratkó József, Az ujj ( versvázlat ))

Δαίμον III. / Πλήρωμα ~ Ratkó József 1. ~ "Kinőni a bajt sírmélyig nyúló gyökerekkel."

 Úgy élni, mint a fák

 

„Úgy élni, mint a fák, igen.

Munkában szüntelen.

Termést nevelni, bármilyen kicsit,

óvni, míg megízesedik.

Állni, túlélni öklelő vihart,

visszaütve is! S kinőni a bajt.

Évről évre újabb rügyekkel,

sírmélyig nyúló gyökerekkel,

elszántan, évelő reménnyel,

megtelni fénnyel,

úgy élni, mint a fák, igen!

Erőnktől szelíden, 

s attól, hogy pontos akarat

fogalmazza a mozdulatokat.

 

Versemre nézz! Nem tilalom - 

erőszak nélkül hatalom,

mert olyan szabályt vállal önként,

amire munka oktat, nem az önkény!

Úgy élni, mint a fák, igen.

Magunkhoz s dolgunkhoz híven.

Gondba ütve térdig, derékig,

mégis égig

emelve szívünk és agyunk.

Hisz emberek vagyunk,

s nem élhetünk lappangva, félvadon.

Előbb magunkban szabadon,

s azután kint!

Mert csupán így lehet

elvégezni a teljes életet.” ( Ratkó József, Úgy élni mint a fák, 1969 április ( születésem előtti hónapban... ) )

"Kinőni a bajt sírmélyig nyúló gyökerekkel."

Δαίμον I. Hölderlin 3. ~ "Az elviselhetetlennek tűnő konfliktus azt bizonyítja, hogy Ön helyesen él."

"Ön helyesen él." II.

 "De lehetetlenség, hogy képtelen, céltalan törvényeket hagyjak magamra erőszakolni, s olyan helyen éljek, ahol veszendőbe mennek legjobb erőim."

 

 

 A sors kényszerít és a daimón kötelez..., ám nem ebben van az igazi boldogság ( ~ Szent Ferenc ).

"...Egy hét múlva talán már írhatok valami biztosat szabályzatunkról. Bántana, ha e szabályok olyanok lennének, hogy - ha csak le nem mond becsületéről - egyetlen értelmes ember sem egyezhetne beléjük, és ha nem tehetnénk ellenük semmit, mert ebben az esetben - szilárd elbatározásom, hogy változtatok helyzetemen, még ha arcom verejtékével kellene is megkeresnem a kenyeremet. Isten a tudója, mennyire kedvesek nekem az enyéimek, s mennyire kívánnék tetszésük szerint élni, de lehetetlenség, hogy képtelen, céltalan törvényeket hagyjak magamra erőszakolni, s olyan helyen éljek, ahol veszendőbe mennek legjobb erőim." ( Hölderlin nővéréhez, 1792 ) 

Mielőtt válaszolnánk a kérdésre ( Miben áll a valódi boldogság ~  Εὐδαιμονὶα? ), s felelevenítenénk Assisi Szent Ferenc válaszát ( https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/hatodik-szabaly-ne-hisztizz.html ), egy másik kérdés:

Boldog volt e az "őrült" Hölderlin, amikor ontotta magából a verseket, amelyeket talicskán toltak utána és már végképp senki sem olvasta őket? 

A megoldást valahol a transzcendenciában kell keresni:

"Az elviselhetetlennek tűnő konfliktus azt bizonyítja, hogy Ön helyesen él. A belső ellentmondás nélküli élet ugyanis vagy csupán fél élet, vagy túlvilági élet, de az csak angyaloknak jár. Isten azonban jobban szereti az embereket, mint az angyalokat." ( C. G. Jung )

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/az-elviselhetetlennek-tuno-konfliktus.html

Abban, ha már nem tudja az egyik kéz, mit tesz a másik..., az úgynevezett "gyökérparadoxon" a titok nyitja. 

"Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” ( Mt 6,3-4 ) 

( σοῦ δὲ ποιοῦντος ἐλεημοσύνην μὴ γνώτω ἡ ἀριστερά σου τί ποιεῖ ἡ δεξιά σου,  ὅπως ᾖ σου ἡ ἐλεημοσύνη ἐν τῷ κρυπτῷ · καὶ ὁ πατήρ σου ὁ βλέπων ἐν τῷ κρυπτῷ ἀποδώσει σοι.)

Kétszer is szerepel a elrejtve szó a szövegben: "κρυπτῷ κρυπτῷ". Minek kell elrejtve lenni és mi elől? 

Vissza kell kanyarodnunk most Keresztes Szent Jánoshoz. ( S talán Ratkó Józsefhez is kapunk némi útmutatást... )

 

"Mondom neked, hogy ha megtartom türelmemet és nem indulok fel – ez az igazi öröm és igazi erény és a lélek üdvössége." ( Roberto Rossellini, Ferenc, Isten lantosa ( 1950 ))

 Ez bevallom nekem is problémát okoz..., de már értem miért okoz és már azt is, miért nem.

 "vagy ha ittasan a szókratészi serlegtől, Szókratész baráti társaságában, a lakomán, a lelkes ifjakat hallgatom, (...), s végül a mester, maga az isteni Szókratész tanítja mennyei bölcsességével mindnyájukat arra, hogy mi a szerelem - ilyenkor, szívem barátja, persze, nem vagyok annyira csüggedt, és néha úgy vélem, abból az édes lángból, amely ilyen pillanataimban melegít és fényt szór rám, mégiscsak átmenthetek  egy-egy szikrát művecskémbe, amelyben élek s mozgok: Hüperión-omba, s néha-néha még egyebet is napvilágra hozhatok az emberek örömére." ( Hölderlin levele Neufferhez, 1793 ) 

Ez két eltérő cél..., az első megvalósítható..., melegíteni fog, a másik kivitelezhetetlen, tehát el fog kedvetleníteni.

Δαίμον I. Hölderlin 2. ~ amit nem irthatok ki magamból önmagam veszélyeztetése nélkül / Veritas liberabit vos!

 "Újra hiszek az emberi boldogságban."

 "Mert van, hogy szembe kell szegülni, - hűségből."

 

 

"Újra hiszek az emberi boldogságban. A virágok leírhatatlan örömöt okoztak. Visszaküldöm gyűrűdet és leveleidet.

(...)

s én derűsen kívánok boldogságot neked, ha méltó férfit választasz, és akkor Te is belátod majd, hogy sohasem lehettél volna boldog a Te mogorva, rosszkedvű, beteges barátoddal." ( Hölderlin levele, Luise Nasthoz, 1790 )

Látszólagos ellentmondás..., s hogy tudjuk a történet végét, Hölderlin boldogan szalad végzetébe, de miért mondja, magát "mogorva, rosszkedvű, beteges"-nek? 

Ha nem ezt az utat választaja sokkal hamarabb hal meg, lélekben..., a "megőrült" Hölderlin is több volt annál, ami így lett volna.

Anyjának így ír:

"... Alkalmilag meg kell Önnek mondanom, hogy immár egy esztendeje szilárdan elbatároztam: sohasem nősülök meg. Ezt egészen komolyan veheti. Különc jellemem, szeszélyeim, tervezgető hajlamom - és hogy megvalljam az igazat - becsvágyam
csupa olyan vonás, amit nem irthatok ki magamból önmagam veszélyeztetése nélkül nem engedik meg, hogy azt reméljem: boldog leszek a házasság nyugodt állapotában, egy békés parókián..." ( Hölderlin anyjához, 1791 ) 

 

"Újra hiszek az emberi boldogságban."

 

Valami hasonlóra ébredtem rá én is.

"Ratkó Józseftől olvastam: "Úgy éreztem, ha nem tudom valahogyan kifejezni magam, megbolondulok."

"Úgy éreztem, ha nem tudom valahogyan kifejezni magam, megbolondulok."

 
 Elkezdtem hát először naplót majd blogot írni...

 

"A fa buzgalma a gyümölcsbe száll át, amely viszont semmit sem nyújt cserébe." ( Antoine de Saint-Exupery, Citadella, 154-155 )

Mégis a legjobbat és legértékesebbet nyújtja neki. S ahogy Jézus is mondta, "az Igazság szabaddá tesz benneteket! ( Jn 8:32 )"

 

Veritas liberabit vos! (Jn 8,32)

Ha én blogot írok, az kinek az igazsága? Először is a szándék a lényeges...

Mint névrokonom, Szent Julius érezhette magát, aki Moesia Inferior Durostrum városában halt vértanúhalált 304-ben.

"Hétszer vonultam háborúban, semmilyen parancsot ne tagadtam meg, nem harcoltam hitványabbul másnál. Vezér soha sem látta , hogy hibáztam volna és csak te gondoltad rólam az imént, hogy aki hitványabb dolgokban hűségesnek bizonyultam, a jobb dogokban leszek hűtlen?" ( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Szent Julius mártír aktája, 203 )

Mert van, hogy szembe kell szegülni, - hűségből."

https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/a-rossz-lovesnek-is-megvan-az-ertelme.html

 

Gondolom Ő is, ahogy jómagam, ahogy Ovidius írta..., "áttüzesedett" amikor daimónja mozdult meg lelkében..., ezt élvezte, s ezt éltette leginkább,; - az öreg Hölderlin hosszú élete is ezzel magyarázható..., a csontvázban már csak ez a tűz lobogott, de ez sokáig.