Az emberek öt okból szerethetik egymást

 "Az ember pedig, mihelyt ember - isten már. S ha isten, akkor szép." ( Hölderlin, Hüperion, 172 )

A piramis..., "etikus viselkedés szintjei".

 

 

Konkoly ( Agrostemma )

 Ez az apró növény életünk nagy problémáját jelképezi. Mit tegyünk mindazokkal akik még csak "mennek", - mi akik már jövünk eléjük?

 

A következő ábrám 2012. május. 25.-éről származik, - torokgyulladással voltam épp betegállományban. 

Nagyon büszke voltam rá annak idején, utána tanítottam is akinek csak tudtam.  

Kérdés, hányan vannak a háromszög alatt...? Lehetnek több mint a benn lévők? https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/muszaj.html

 

Mostanság, "hál' Istennek", újból "felszabadult" némi időm. 

A Koronavírus ( Covid-19 ) járvány során elrendelt digitális oktatás alatt elkezdhettem bepótolni régi lemaradásaimat, így akadt kezembe Szent Maximosz 6. századi szent és hitvalló a Szeretetről írott, lényegében összegző műve, amit elődei bölcsességiből állított össze.

Az előző vázlat elemeire bontva..., de még pár szempont nem ábrázolva:

Ebben találtam a következő részre:

"Az emberek a következő öt okból szerethetik egymást, magasztos vagy alantas módon: először Istenért - mint ahogy az erényes ember szeret mindenkit, meg ahogy az erényest szeretheti olyan is, aki még nem erényes -, aztán a természetből fakadóan - mint a szülők a gyermekeket és viszont -, továbbá hiúságból - mint a megdicsért személy a dicsérőt -, azután kapzsiságból - mint ahogyan a gazdagot szokás szeretni a tőle kapott ajándékért -, végül pedig élvhajhászásból - mint ahogyan valakinek a hasára van gondja, meg a gyomra alatti igényeire.

Az első indok dicséretet érdemel, a második közömbös, a többi viszont szenvedéllyel terhes." ( Szent Maximosz hitvalló, Isten a szeretet, 43 ) 

 

 

 

Az első, Kirkegaard megfogalmazásával, a "hit szintje". 

A második, amit én úgy szoktam kifejezni: "én egy Ugron vagyok", nem lehetek méltatlan e címhez. Remélem őseim is ugyanígy érzik, nem ejtettem foltot e néven. Ugronnak lenni azért közömbös, mert beleszületsz, csak meg kell felelni ennek a belső programnak. 

 

Isten gyermekének lenni viszont kutatás és küzdelem...; megtalálni születésünk célját, küldetésünket, majd mint Maximosz, "Krisztus eleven ikonja", "a szeretet tanítómestere" ( Orosz Atanáz exarcha kifejezései az előszóból ) keresztre feszülni mesterünkkel. 

"Mert az pusztítja el az embert, amit leginkább szeret e földön." ( görög mondás )

 

Ez vonatkozik az alsó, harmadik szint(ek)re is..., azok a közösségi vagy egyéni érdek vagy félelem szintjei. Kierkegard kifejezésével "esztétikai szint", a démonok világa, de erre még visszatérünk.

Az a "hurok", amibe "boldogan dugjuk fejünket"..., s csak akkor vesszük észre, mint a bilincs szorítását, ha már szabadulnánk tőle..., hiába.

Vészterhes világ.

 

Mégis, mi ebben a világban is otthon vagyunk, itt vagyunk gazdák. Figyeljük, hogy nő a konkoly a búza közt...

A konkoly is szép virág..., a maga helyén. ( Sajnos csak gabonával együtt él meg..., épp ezért van bajban. Már védett is. Jézus már megint okosabb volt..., s izgalmas sejtés van mögötte. ~ https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/nem-isten-dolga-hogy-harcoljon-azok.html )

"Hogyha némelyeket ki sem állhatsz, némelyeket sem szeretetre, sem gyűlöletre nem méltatsz, másokat pedig szeretsz, de csak mértékkel, s végül egyeseket rendkívül szeretsz: ebből az egyenlőtlenségből vedd észre, hogy távol állasz a tökéletes szeretettől, hiszen ez már azt föltételezné, hogy minden embert egyenlőképpen szeretsz." ( Szent Maximosz hitvalló, Isten a szeretet, 44 ) 

Mintha Jálics atyát olvastam volna..., ha mindenkit szeretsz, aki szembejön veled, természetesen a már tárgyalt "barátságossággal", akkor teljes a szereteted. 

Adj és hagyj esélyt minden embertársadnak - "mihelyt ember - isten már"; csak még nem tudja magáról. 

"Hadd idézzem fel dr. J. esetét. Ő volt az életemben az egyetlen ember, akit ténylegesen ördöginek, valóságos Mephisztophelésznek tartok. Abban az időben általában a "steinhofi mészáros" néven emlegették - Steinhof elmegyógyintézet volt Bécsben. Amikor a nácik nekikezdtek az ápoltak módszeres legyilkolásának, ez az ember irányította a folyamatot, és óriási lelkesedéssel vetette bele magát a rá kiszabott munkába; egyetlen pszichiátriai beteg sem menekülhetett a gázkamrától. A háború után, amikor visszatértem Bécsbe, érdeklődtem, hogy mi történt dr. J.-vel. "Az oroszok a kórház egyik elkülönítő zárkájába csukták" - hangzott a válasz, de másnapra a cella ajtaja tárva-nyitva állt, és dr. J.-nek nyoma veszett. Másokhoz hasonlóan jómagam is meg voltam győződve róla, hogy dr. J. a többi menekülő náci segítségével Dél-Amerikába szökött. A közelmúltban azonban beszéltem egy visszavonult osztrák diplomatával, aki először Szibériában, majd a hírhedt moszkvai Lubjankában raboskodott. Miközben neurológiai vizsgálatokat végeztem rajta, hirtelen nekem szegezte a kérdést, nem ismertem-e véletlenül dr. J.-t. Miután biztosítottam róla, hogy nagyon is jól emlékszem rá, elmesélte, mi történt vele: "A Lubjankában találkoztam dr. J-vel, ott is halt meg húgyhólyagrákban, nagyjából negyvenéves korában. Halála előtt viszont ő volt a lehető legjobb bajtárs. Mindenkihez volt egy-két jó szava, feddhetetlenül viselkedett. Hosszú börtönéveim alatt o volt a legjobb barátom."
Ez dr. J., a "steinhofi mészáros" története. Mégis hogyan tudnánk megjósolni egy ember viselkedését? Egy gép, egy automata mozdulatait kikövetkeztethetjük, sőt még az emberi psziché mechanizmusaival vagy "dinamikájával" kapcsolatban is lehetnek becsléseink. De az ember több, mint maga a psziché." ( Viktor E. Frankl, Mégis mondj igent az életre, 237-238 )

Mindazonáltal Antine de Saint-Exuperynek is igaza van...

"Ha egyetlen konkolyszemet fedezek fel a búzatáblában, már tudom, a búza lesz a vesztes." ( Antoine de saint-Exupery, Citadella, 375 ) 

Nem biztos hogy így lesz..., ez mint a "steinhofi mészáros" történetében kívül esik tudásunkon..., az Idő nem áll a mi hatalmunkban.

 S hogy miért kell együtt szenvedniük a jóknak a rosszakkal..., erre egy elég gnosztikus ízű választ ad Taddé Kodolányi Én vagyok című regényében:

"Ezt még én is tudom. Ha búzát rostálják, nem együtt rázzák-e a konkollyal?" ( Kodolányi János, Én vagyok, I, 37, 398 )

Numquid et Tu II.

Jézus ima ( kontempláció ) és a zen

 mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem

 

 

 

1996 nyarán pár hét szabadságot kértem feleségemtől, egyedül próbáltam szemlélődő lelkigyakorlatot Jálics Ferenc atya könyve alapján végezni..., s rájöttem, ez az én világom. 

Ekkor találtam azt a két követ, amelyről már akkor tudtam, összetartoznak, Platóni kifejezéssel rokonságban vannak, még ha külön is voltak, s anyagukban a felső puhább, mint az alsó, de egymásba illenek.

 

 

Ha valaki kérdené, mi fejez ki engem, mely tárgyat választanál, a kicsi "durván csiszolt" kis keresztemet mutatnám, vagy ezt a két követ.

Erre reflektál később és párhuzamosan kezdett és folytatott zárt negyven napos szent ignáci lelkigyakorlatom decemberi reflexiós bejegyzése, itt végleg eldőlt a sorsom.

Ez volt az ige:

"Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” ( Jn 10,17-18 )

" Kardot a szívembe ültetik..." - írtam akkor.

"Valamelyik utolsó reggel (...) még többet mertem mint eddig. Az egyik sziklatekervényben tiszta vizű forrás csergett. (...) Ezen a negyedik napon eltökélten mentem mentem a forrás felé, amely tisztább volt, mint valaha, és minden további aggály nélkül egyszerre belevetettem magam egészen.

(...)

Sokáig elnéztem magamat, szégyen nélkül örömmel. Láttam, hogy erős lehetek, ha még nem vagyok az, s hogy a testem jó növésű, érzékies, szinte szép." ( André Gide, Meztelen, 46 )

"Láttam, hogy erős lehetek"..., ez ennél több, erős vagyok, ha azt teszem, ami küldetésem:

Ahogy akkor is már nagy betűkkel írtam: "KÖTELÉKEK ELOLDÁSÁRA SZOLGÁL." 

 

"Bemenetem a szobába, de fennmaradtam; meg akartam örökíteni ezt az egy éjszakát, bevésni az emlékembe, végleg magammal tartani; habozva, hogy mit tegyek, felvettem egy könyvet az asztalomról - a Bibliát -, s felnyitottam, a véletlenre bízva; közel hajolva, jól láttam a betűket a holdvilágnál; és akkor, ott, olvastam Krisztus szavait Péterhez, azokat a szavakat, amelyek örökké kísérnek azóta is: "Amíg fiatal voltál, Péter, magad övezéd fel magad s arra jársz, amerre akarsz; de amikor majd megöregszel, kiterjeszted kezeidet... kiterjeszted kezeidet..." ( André Gide, Meztelen, 40-341)

Arra jársz, amerre akarsz?  

Talán..., de akármit nem tehetsz erőd csökkenése nélkül. Mert a szereteted az erőd, ami ugyanúgy nem tiéd, mint bármi más, amivel rendelkezel. S Isten a szeretet, Isten az erő..., a szeretet = erő. Istenben van erőd szeretni..., Isten nélkül se erőd, se szereteted nem lesz.

"Csakis Isten adhat, mi csak csereberélünk." ( Georges Bernanos )

"Kitárod hát a kezeidet...", ez a helyes attitűd..., Jézus kitárt karral és fekve imádkozott..., s nem volt öreg...

Ez a zen és szemlélődés helyes attitűdje is..., letenni minden.

"kedves időtlenség virul reám, (...) a láthatatlan lét szövi műveit" ( Hölderlin, A reményhez, 137 )

S szemen túl száj is lettem ettől kezdve hogy elmondjam..., "akinek van füle a hallásra hallja meg."

 

édes játékkal betelve ( semleges és pozitív )

"Aki szeret, nem fél!"

 "Stop! Look! Listen!"

 

Amióta emberek élnek a Földön..., probléma az élet, s mivel probléma az élet, probléma a halál is.

Van erre egy klasszikus zen mondás: "Azok foglalkoznak sokat a halállal, aki élni sem tudnak."

Lényegében 3 lehetséges megközelítés létezik:

 

1. Semleges:

"Nem félek a haláltól. Milliárd és milliárd éven át halott voltam, mielőtt megszülettem volna, és a leghalványabb kellemetlenségem sem származott belőle." ( Mark Twain )

 "Amikor mi vagyunk, a halál nincsen, és amikor a halál megérkezik, akkor mi már nem vagyunk" ( Epikuros levele Monoikeuszhoz, 131. )

Tehát vagy azért mindegy, mert arra sem emlékszünk, ahonnan jövünk, ezért az is mindegy kell legyen, ahová megyünk. Illetve a halál mint "határ" szerepelhet a gondolatainkban, ami sem az egyik, sem a másik "országhoz" nem tartozik.

 

2. Pozitív:

Szókratész már említ egy pozitív megközelítést, ad egy fajta perspektívát is, ahogy egy helyütt szól is: "A jó ember nem fél sem élettől, sem haláltól!"

"Mert két dolog közül egyvalami a halál: vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig - ahogyan mondogatni szokták - abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel és máshová költözik. És ha semmi érzékelése sincs, hanem olyan, mint az álom, amelyben alvás közben még álomképeket sem látni, hiszen akkor csodálatos nyereség a halál." ( Platón: Szókratész védőbeszéde, XXXII. )

Én is valami hasonlót szoktam erre felelni: "Próbálom azt jól csinálni, amit épp most kell..., aztán ha eljön annak a pillanata, majd azt is."

Mindazonáltal Szókratész is tudja..., ezt csak a "teljes terv" ismeretében lehet eldönteni, tehát:

"De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni; de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent." ( Platon: Szokratész védőbeszéde, XXXIII. )

Marad tehát a szeretet, ez a lámpás, ez mutatja nekünk az utat.

"A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem büntetés. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet." ( Szent János apostol első levele 4, 7-21 )

A szeretet szemlélődés..., egy fajta kontempláció. Ezt kicsi korunkban ragyogó szépen és rendkívül hatékonyan csináljuk.

A fiaim nagyon szerettek egy időben együtt bújócskázni. Amíg Tomi picike volt úgy 2-3 éves, rendkívül könnyen megtalálta Sanyit. Bejött..., megállt a szoba közepén és hallgatott, figyelt..., majd odament, ahol Sanyi el volt rejtőzve.

Pár év múlva mindez már nem ment olyan könnyen..., fel-alá szaladgált a lakásban, s benézett mindenhová, ahová korábban elbújt valaki, illetve, ahová el lehet bújni. Sémák alapján kutatott.

Míg korábban tiszták voltak az érzékszervei, tiszta a tudata, ezzel keresett; később már a fejével keresett, sokkal gyengébb hatékonysággal.

Meg kell tanulni szemlélődni, most Tomitól tanuljuk...; STOP - állj meg egy picit, ne fuss tovább a halál elől, a siker felé ( egyik úgyis elér, a másikat úgysem éred el ); LOOK - nézz, használd az érzékszerveidet, csodálatos szerkezetek, élvezd, figyeld a munkájukat; LISTEN - figyelj azokra az érzésekre, érzetekre, amik érkeznek a "külvilágból", élvezd, hogy vagy, hogy itt vagy, most vagy itt!

Így nyílik meg a "három kapuból" az a kettő, amit Weöres Sándor leírt:

"Aki úgy szereti az életet, mint szemlélődés idejét: ha érzékein át lelkét teleszívta, egykedvűen várja a halált, mint indulás sípját a hajó.

A szemlélődést, Beöthy Tamás atya "gyönyörködésnek" hívta, tehát a Szeretet, mert amiben gyönyörködünk azt szeretjük, vagy fordítva, akit szeretünk, abban gyönyörködünk, az pedig tevékenységre serkent. Kierkegaardnak van egy mondása: "Egy embert szeretni kevés, mindet felületesség!" Különösen, ha az az egy te magad vagy! Akkor inkább a "felületesség"!

Aki úgy szereti az életet, mint élvezetes munkaidőt: dolga végeztével igényt tart a megszolgált elcsitulásra, benne az életnek és halálnak szerelme ugyanegy.” ( Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 83. )

 

Hölderlin ezt édes játéknak nevezi:

" (...) hogy a szivem

az édes játékkal betelve

kész legyen az örök elmúlásra!" ( Hölderlin, A Párkákhoz, 30 )

 

Ha így teszünk, elmondhatjuk Jókaival: ( ... ) "- egyiket sem bántam meg." (V.ö. "örök visszatérés" ( Nietzsche )

"Jártam a korszak legnagyobb hőseivel együtt diadalútjaikon, s futottam futó betyárokkal együtt úttalan pusztákon, mocsarak, erdők sűrűjében; ott voltam Bécs város és Budapest ostrománál, a bombatűz közepett, s a feldúlt Komárom romjai közt. S láttam a világot fejemre szakadni Világosnál; ettem cigány bográcsából s királyi asztalok ezüst tálairól; voltam szegény ördög, aki zsidógyerekeket tanít magyar nyelvre havi két forintért, s voltam bankelnök, aki százezrekkel hajigálózik; volt a nyakamon kötélhurok és érdemrend-szalag; megdobáltak koszorúval és sárral; hallottam magamat hivatni írókirálynak és Kossuth-kutyának; huszonhárom esztendős koromban egy év alatt csináltam forradalmat, háborúba mentem és megházasodtam; - egyiket sem bántam meg." ( Jókai Mór: Az emlékek kezdetei )

( "Előrebocsátom, hogy fatalista vagyok, ómenekben, predesztinátióban hiszek; a földöntúli világ, az életentúli élet, az érzékektől felfoghatatlan lények befolyása sorsunkra, meggyőződés nálam. Egész életemen át annyi rendkívüli csoda által szabadultam meg magam kereste veszélyekből, hogy egészen teozofistává lettem." ( Jókai Mór: Az emlékek kezdetei  ) 

 

2019. 07. 03.

" (...), amiben Isten ember kíván lenni." ~ Nem mindegy, ha jól van?

Válasszunk "technikát" ?!

 

 

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor mondjuk egy adott tárgy "velünk akar jönni", ő választottuk ki minket, vagy mi őt?

 

Még a Facebookos időkben, volt olyan diákom, aki elkeseredetten kérdezte, miért van az, hogy ha egy zenét "tesz fel", olyan kevesen "lájkolják"? 

Egyszerű a válasz, annyira speciális agyi elektromos mintázatokat produkálunk, s az még folyton-folyvást változik is, hogy szinte képtelenség, hogy két egyforma ember legyen, s ha igen, akkor sem lesznek egyformák ugyanabban a pillanatban.

Amióta eszemet tudom "technikákat tanulok, tanítok"; - Hellinger szerint teljesen feleslegesen. 

Részben a korábbi felismerés miatt, de részben a "végzet" miatt is, mindannyian egy evolúciósan fiatal és primitív, de mutatósan "sziporkázó" aggyal rendelkezünk, s irtó büszkék is vagyunk rá; szemben egy ősi, sokkal bölcsebb testtel, amit irányítania kellene, hál'Istennek kis sikerrel.

S most a kollektív tudattalan személyre szabott elvárásaival nem is foglalkozunk.

 

Igaza van Srí Ramana Maharsi, aki arra biztat, gondolkodjunk kevesebbet, kevesebb lesz a baj, "zavar", "őrület". ( "When there are thoughts, it is distraction." )

A gyakorlásnak tehát egyedinek és az adott pillanathoz szabottnak kell lennie.

 

Ebben a legnagyobb mesterünk a saját testünk lehet..., s a már említett kollektív tudattalan.

A gnosztikusok tanítása a "szóma széma" ( szóma (test) = széma (a lélek sírja) ), sajnos beszivárgott sok vallás tanításába. Az aszkézis eredeti jelentése is elhalványodott, az sportoló felkészülő gyakorlatait, edzését jelentette valamikor a nagy verseny előtt. 

Igen, erre való az aszkézis, nem öncélú testsanyargatás, hanem felkészülés a "próbatétel idejére"!

Így érthető az "ép testben lélek" ( Mens sana in corpore sano. ) is. Edzett test megedzi a lelket, s fordítva.

Ezt azért mindenki tudja, akinek van egy csepp esze:

"Mindenesetre a testünk alapvetően olyasvalami, amiben Isten ember kíván lenni." ( Willigis Jager: Hullámaiban a tenger, 210. o. )

"A test Isten temploma. Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává." ( 1Kor 6,12 )

 

Beöthy Tamás atyával Leányfalun ( 1996. június 30. - július 4. ) végeztem a zárt 4 napos Szent Ignáci lelkigyakorlatot, majd egy másik csoporttal a Mária utcában a 30 hetes nyíltat. 

A Szent Ignáci lelkigyakorlatról tudni illik, vizualizációs és önreflexiókra épül. 

Ám egy hölgy a csoportunkban elpanaszolta, - ahogy ellazul, valami "mélységbe zuhan" és "kék fényt" lát, nem megy neki a vizualizáció, bármennyire is koncentrál. 

Tamás atya szeretettel, de lényegében eltanácsolta, nem neki nem volt való a Szent Ignáci lelkigyakorlat. Valami másra született!

 

S maradt még hátra a klasszikus nagy kérdés: meditáció vagy kontempláció? Melyik a jobb?

Visszakérdeznék..., mit csinál a képen a róka, meditációt vagy kontemplációt?

Nem mindegy, ha jól van?

 

 

2019. 07. 04.