Az emberek öt okból szerethetik egymást

 "Az ember pedig, mihelyt ember - isten már. S ha isten, akkor szép." ( Hölderlin, Hüperion, 172 )

A piramis..., "etikus viselkedés szintjei".

 

 

Konkoly ( Agrostemma )

 Ez az apró növény életünk nagy problémáját jelképezi. Mit tegyünk mindazokkal akik még csak "mennek", - mi akik már jövünk eléjük?

 

A következő ábrám 2012. május. 25.-éről származik, - torokgyulladással voltam épp betegállományban. 

Nagyon büszke voltam rá annak idején, utána tanítottam is akinek csak tudtam.  

Kérdés, hányan vannak a háromszög alatt...? Lehetnek több mint a benn lévők? https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/muszaj.html

 

Mostanság, "hál' Istennek", újból "felszabadult" némi időm. 

A Koronavírus ( Covid-19 ) járvány során elrendelt digitális oktatás alatt elkezdhettem bepótolni régi lemaradásaimat, így akadt kezembe Szent Maximosz 6. századi szent és hitvalló a Szeretetről írott, lényegében összegző műve, amit elődei bölcsességiből állított össze.

Az előző vázlat elemeire bontva..., de még pár szempont nem ábrázolva:

Ebben találtam a következő részre:

"Az emberek a következő öt okból szerethetik egymást, magasztos vagy alantas módon: először Istenért - mint ahogy az erényes ember szeret mindenkit, meg ahogy az erényest szeretheti olyan is, aki még nem erényes -, aztán a természetből fakadóan - mint a szülők a gyermekeket és viszont -, továbbá hiúságból - mint a megdicsért személy a dicsérőt -, azután kapzsiságból - mint ahogyan a gazdagot szokás szeretni a tőle kapott ajándékért -, végül pedig élvhajhászásból - mint ahogyan valakinek a hasára van gondja, meg a gyomra alatti igényeire.

Az első indok dicséretet érdemel, a második közömbös, a többi viszont szenvedéllyel terhes." ( Szent Maximosz hitvalló, Isten a szeretet, 43 ) 

 

 

 

Az első, Kirkegaard megfogalmazásával, a "hit szintje". 

A második, amit én úgy szoktam kifejezni: "én egy Ugron vagyok", nem lehetek méltatlan e címhez. Remélem őseim is ugyanígy érzik, nem ejtettem foltot e néven. Ugronnak lenni azért közömbös, mert beleszületsz, csak meg kell felelni ennek a belső programnak. 

 

Isten gyermekének lenni viszont kutatás és küzdelem...; megtalálni születésünk célját, küldetésünket, majd mint Maximosz, "Krisztus eleven ikonja", "a szeretet tanítómestere" ( Orosz Atanáz exarcha kifejezései az előszóból ) keresztre feszülni mesterünkkel. 

"Mert az pusztítja el az embert, amit leginkább szeret e földön." ( görög mondás )

 

Ez vonatkozik az alsó, harmadik szint(ek)re is..., azok a közösségi vagy egyéni érdek vagy félelem szintjei. Kierkegard kifejezésével "esztétikai szint", a démonok világa, de erre még visszatérünk.

Az a "hurok", amibe "boldogan dugjuk fejünket"..., s csak akkor vesszük észre, mint a bilincs szorítását, ha már szabadulnánk tőle..., hiába.

Vészterhes világ.

 

Mégis, mi ebben a világban is otthon vagyunk, itt vagyunk gazdák. Figyeljük, hogy nő a konkoly a búza közt...

A konkoly is szép virág..., a maga helyén. ( Sajnos csak gabonával együtt él meg..., épp ezért van bajban. Már védett is. Jézus már megint okosabb volt..., s izgalmas sejtés van mögötte. ~ https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/nem-isten-dolga-hogy-harcoljon-azok.html )

"Hogyha némelyeket ki sem állhatsz, némelyeket sem szeretetre, sem gyűlöletre nem méltatsz, másokat pedig szeretsz, de csak mértékkel, s végül egyeseket rendkívül szeretsz: ebből az egyenlőtlenségből vedd észre, hogy távol állasz a tökéletes szeretettől, hiszen ez már azt föltételezné, hogy minden embert egyenlőképpen szeretsz." ( Szent Maximosz hitvalló, Isten a szeretet, 44 ) 

Mintha Jálics atyát olvastam volna..., ha mindenkit szeretsz, aki szembejön veled, természetesen a már tárgyalt "barátságossággal", akkor teljes a szereteted. 

Adj és hagyj esélyt minden embertársadnak - "mihelyt ember - isten már"; csak még nem tudja magáról. 

"Hadd idézzem fel dr. J. esetét. Ő volt az életemben az egyetlen ember, akit ténylegesen ördöginek, valóságos Mephisztophelésznek tartok. Abban az időben általában a "steinhofi mészáros" néven emlegették - Steinhof elmegyógyintézet volt Bécsben. Amikor a nácik nekikezdtek az ápoltak módszeres legyilkolásának, ez az ember irányította a folyamatot, és óriási lelkesedéssel vetette bele magát a rá kiszabott munkába; egyetlen pszichiátriai beteg sem menekülhetett a gázkamrától. A háború után, amikor visszatértem Bécsbe, érdeklődtem, hogy mi történt dr. J.-vel. "Az oroszok a kórház egyik elkülönítő zárkájába csukták" - hangzott a válasz, de másnapra a cella ajtaja tárva-nyitva állt, és dr. J.-nek nyoma veszett. Másokhoz hasonlóan jómagam is meg voltam győződve róla, hogy dr. J. a többi menekülő náci segítségével Dél-Amerikába szökött. A közelmúltban azonban beszéltem egy visszavonult osztrák diplomatával, aki először Szibériában, majd a hírhedt moszkvai Lubjankában raboskodott. Miközben neurológiai vizsgálatokat végeztem rajta, hirtelen nekem szegezte a kérdést, nem ismertem-e véletlenül dr. J.-t. Miután biztosítottam róla, hogy nagyon is jól emlékszem rá, elmesélte, mi történt vele: "A Lubjankában találkoztam dr. J-vel, ott is halt meg húgyhólyagrákban, nagyjából negyvenéves korában. Halála előtt viszont ő volt a lehető legjobb bajtárs. Mindenkihez volt egy-két jó szava, feddhetetlenül viselkedett. Hosszú börtönéveim alatt o volt a legjobb barátom."
Ez dr. J., a "steinhofi mészáros" története. Mégis hogyan tudnánk megjósolni egy ember viselkedését? Egy gép, egy automata mozdulatait kikövetkeztethetjük, sőt még az emberi psziché mechanizmusaival vagy "dinamikájával" kapcsolatban is lehetnek becsléseink. De az ember több, mint maga a psziché." ( Viktor E. Frankl, Mégis mondj igent az életre, 237-238 )

Mindazonáltal Antine de Saint-Exuperynek is igaza van...

"Ha egyetlen konkolyszemet fedezek fel a búzatáblában, már tudom, a búza lesz a vesztes." ( Antoine de saint-Exupery, Citadella, 375 ) 

Nem biztos hogy így lesz..., ez mint a "steinhofi mészáros" történetében kívül esik tudásunkon..., az Idő nem áll a mi hatalmunkban.

 S hogy miért kell együtt szenvedniük a jóknak a rosszakkal..., erre egy elég gnosztikus ízű választ ad Taddé Kodolányi Én vagyok című regényében:

"Ezt még én is tudom. Ha búzát rostálják, nem együtt rázzák-e a konkollyal?" ( Kodolányi János, Én vagyok, I, 37, 398 )