"Ezért a lélek is,
midőn ugyanúgy, mint a szent angyalok, befogadja az egy Istenségre vonatkozó és a teremtés számára elérhető kinyilatkoztatásokat,
és megtanulja,
hogy velük összhangban,
el nem hallgató énekkel háromszorosan dicsőítse az egy Istenséget,
eljut a közeli hasonlóság által a kegyelmi istenfiúság állapotára.
Ennek az istenfiúságnak a következtében, imáiban az Isten kegyelemből titokzatos és egyetlen Atyjának tekintve, mindentől elszakad és egyesül az Ő elrejtettségének Egyjével.
Annál jobban átéli, illetve megismeri az isteni dolgokat,
minél kevésbé akar önmagáé lenni, vagy tud önmaga vagy más számára ismertté válni,
hanem mindezt egyedül Istentől akarja,
aki jóságosan, teljes egészében felemelte őt, aki Istenhez illő módon, teljesen jelen van az egész lélekben,
és szenvedélyesen neki ajándékozza önmagát, és a teljes lelket Istenné teszi,
ahogy - amint a legszentebb Dionüsziosz Areopagitész mondja -
a láthatatlan fénynek képe és hasonlatossága legyen,
sértetlen,
áttetsző,
teljes,
tiszta,
szeplőtelen tükör, mely - ha szabad ezt mondani - befogadja a jó mintájának egész szépségét,
és isteni és csorbítatlan módon sugározza,
önmagában ragyogtatja - már amennyire ez lehetséges -
a legbelső szentélyben lévő csend jóságát."
( Hitvalló Maximosz, Müsztagógia, 23., 300 )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése