"Aki szeret, nem fél!"
"Stop! Look! Listen!"
Amióta emberek élnek a Földön..., probléma az élet, s mivel probléma az élet, probléma a halál is.
Van erre egy klasszikus zen mondás: "Azok foglalkoznak sokat a halállal, aki élni sem tudnak."
Lényegében 3 lehetséges megközelítés létezik:
1. Semleges:
"Nem félek a haláltól. Milliárd és milliárd éven át halott voltam, mielőtt megszülettem volna, és a leghalványabb kellemetlenségem sem származott belőle." ( Mark Twain )
"Amikor mi vagyunk, a halál nincsen, és amikor a halál megérkezik, akkor mi már nem vagyunk" ( Epikuros levele Monoikeuszhoz, 131. )
Tehát vagy azért mindegy, mert arra sem emlékszünk, ahonnan jövünk, ezért az is mindegy kell legyen, ahová megyünk. Illetve a halál mint "határ" szerepelhet a gondolatainkban, ami sem az egyik, sem a másik "országhoz" nem tartozik.
2. Pozitív:
Szókratész már említ egy pozitív megközelítést, ad egy fajta perspektívát is, ahogy egy helyütt szól is: "A jó ember nem fél sem élettől, sem haláltól!"
"Mert két dolog közül egyvalami a halál: vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig - ahogyan mondogatni szokták - abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel és máshová költözik. És ha semmi érzékelése sincs, hanem olyan, mint az álom, amelyben alvás közben még álomképeket sem látni, hiszen akkor csodálatos nyereség a halál." ( Platón: Szókratész védőbeszéde, XXXII. )
Én is valami hasonlót szoktam erre felelni: "Próbálom azt jól csinálni, amit épp most kell..., aztán ha eljön annak a pillanata, majd azt is."
Mindazonáltal Szókratész is tudja..., ezt csak a "teljes terv" ismeretében lehet eldönteni, tehát:
"De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni; de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent." ( Platon: Szokratész védőbeszéde, XXXIII. )
Marad tehát a szeretet, ez a lámpás, ez mutatja nekünk az utat.
"A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem büntetés. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet." ( Szent János apostol első levele 4, 7-21 )
A szeretet szemlélődés..., egy fajta kontempláció. Ezt kicsi korunkban ragyogó szépen és rendkívül hatékonyan csináljuk.
A fiaim nagyon szerettek egy időben együtt bújócskázni. Amíg Tomi picike volt úgy 2-3 éves, rendkívül könnyen megtalálta Sanyit. Bejött..., megállt a szoba közepén és hallgatott, figyelt..., majd odament, ahol Sanyi el volt rejtőzve.
Pár év múlva mindez már nem ment olyan könnyen..., fel-alá szaladgált a lakásban, s benézett mindenhová, ahová korábban elbújt valaki, illetve, ahová el lehet bújni. Sémák alapján kutatott.
Míg korábban tiszták voltak az érzékszervei, tiszta a tudata, ezzel keresett; később már a fejével keresett, sokkal gyengébb hatékonysággal.
Meg kell tanulni szemlélődni, most Tomitól tanuljuk...; STOP - állj meg egy picit, ne fuss tovább a halál elől, a siker felé ( egyik úgyis elér, a másikat úgysem éred el ); LOOK - nézz, használd az érzékszerveidet, csodálatos szerkezetek, élvezd, figyeld a munkájukat; LISTEN - figyelj azokra az érzésekre, érzetekre, amik érkeznek a "külvilágból", élvezd, hogy vagy, hogy itt vagy, most vagy itt!
Így nyílik meg a "három kapuból" az a kettő, amit Weöres Sándor leírt:
"Aki úgy szereti az életet, mint szemlélődés idejét: ha érzékein át lelkét teleszívta, egykedvűen várja a halált, mint indulás sípját a hajó.
A szemlélődést, Beöthy Tamás atya "gyönyörködésnek" hívta, tehát a Szeretet, mert amiben gyönyörködünk azt szeretjük, vagy fordítva, akit szeretünk, abban gyönyörködünk, az pedig tevékenységre serkent. Kierkegaardnak van egy mondása: "Egy embert szeretni kevés, mindet felületesség!" Különösen, ha az az egy te magad vagy! Akkor inkább a "felületesség"!
Aki úgy szereti az életet, mint élvezetes munkaidőt: dolga végeztével igényt tart a megszolgált elcsitulásra, benne az életnek és halálnak szerelme ugyanegy.” ( Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 83. )
Hölderlin ezt édes játéknak nevezi:
" (...) hogy a szivem
az édes játékkal betelve
kész legyen az örök elmúlásra!" ( Hölderlin, A Párkákhoz, 30 )
Ha így teszünk, elmondhatjuk Jókaival: ( ... ) "- egyiket sem bántam meg." (V.ö. "örök visszatérés" ( Nietzsche )
"Jártam a korszak legnagyobb hőseivel együtt diadalútjaikon, s futottam futó betyárokkal együtt úttalan pusztákon, mocsarak, erdők sűrűjében; ott voltam Bécs város és Budapest ostrománál, a bombatűz közepett, s a feldúlt Komárom romjai közt. S láttam a világot fejemre szakadni Világosnál; ettem cigány bográcsából s királyi asztalok ezüst tálairól; voltam szegény ördög, aki zsidógyerekeket tanít magyar nyelvre havi két forintért, s voltam bankelnök, aki százezrekkel hajigálózik; volt a nyakamon kötélhurok és érdemrend-szalag; megdobáltak koszorúval és sárral; hallottam magamat hivatni írókirálynak és Kossuth-kutyának; huszonhárom esztendős koromban egy év alatt csináltam forradalmat, háborúba mentem és megházasodtam; - egyiket sem bántam meg." ( Jókai Mór: Az emlékek kezdetei )
( "Előrebocsátom, hogy fatalista vagyok, ómenekben, predesztinátióban hiszek; a földöntúli világ, az életentúli élet, az érzékektől felfoghatatlan lények befolyása sorsunkra, meggyőződés nálam. Egész életemen át annyi rendkívüli csoda által szabadultam meg magam kereste veszélyekből, hogy egészen teozofistává lettem." ( Jókai Mór: Az emlékek kezdetei )
2019. 07. 03.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése