Csak az őrültek gondolkodnak szabadon.

Homo consumens - "Idén miért csak 36 ajándékot kaptam?"

Az "aljas gazemberek" világa.

 

 

 

"Ennek a fiúnak semmilyen kollektív jelentősége sincsen: éppen hogy egyén." ( L.-F. Céline: A templom )

Ezzel mottóval kezdődik Jean-Paul Sartre Undor című regénye. Egy emberről szól, aki csak azért van, mert fogyaszt, s fogyaszt, hogy érezze..., létezik, de mind hiába. Ahogy mondani szokás: "Az elbeszélés törvénye szerint  a vég felől kell értelmezni..." 

Épp ez a baj..., épp a végről nincs elképzelése, így pillanatról pillanatra él, lényegében céltalanul és értelmetlenül.

"Camus is felveti a világ abszurditásából következő logikus dilemmát: nem az öngyilkosság-e az egyetlen következetes megoldás? - s csak egy poétikus hőseszményben: Sziszüphosz mítoszában talál kiutat. Sartre hőse pátosztalanul veti el az öngyilkosság kísértését: halála is felesleges volna."  ( Mészáros Vilma )

 

 

"Vocatus atque non vocatus Deus aderit" ( "Hívva vagy hívatlanul, Isten jelen lesz." )

Két dolog tarthat minket morálisan stabil állapotban életünk során, ha van egyfajta stabil "értelmezési keretünk", erre volnának a vallások, és a szeretet, amit másokért érzünk. ( Ezért nem esik le az akrobata testvérpár...., egy korábbi blog bejegyzésben már meséltem róluk. ) S a legjobb, ha mindkettő egyszerre.

"Az unalom az élet betegsége. Meggyógyításához kevés kell: Vagy szeretni valakit, vagy akarni valamit." ( Alfred de Vigny )

Schlegel szerint is unalomból filozofálunk..., természetes önvédelmi és közösség védelmi mechanizmus lehet reflektálni épp aktuális "nyomorúságunkra". De mi e reflexió alapja?

Ha van kollektív bölcsesség, vagy van kollektíva..., van kollektív jelentősége az életednek. Ők adnak jelentőséget tetteidnek és tesznek valódi és ténylegesen létező és ható egyénné.

Az előbbire a kedvenc példám Hasek Svejkjéből: 

"Kinyílt az ajtó, s a fogdába belépett az egyéves önkéntes, aki Budějovicében együtt ült Švejkkel, s akit azután áthelyeztek az egyik menetszázad konyhájába. - Dicsértessék a Jézus Krisztus - mondta belépve, amire Švejk válaszolt az egész társaság nevében: - Mindörökké, ámen. Az egyéves önkéntes elégedetten ránézett Švejkre, letette a földre a pokrócát, amit magával hozott, letelepedett a lócán a cseh kolónia közé, lecsavarta a lábtekercsét, és elővett a hajtásaiból néhány ügyesen elhelyezett cigarettát, ezeket szétosztotta, azután kihúzott a bakancsából egy gyufásdoboz-oldalt és néhány szál gyufát, amelyeknek a feje gondosan ketté volt hasítva a közepén." 

Azonnal meg van az összhang..., meg van a közösség, s az egyén helye is a csoportban!

 

Jézus a következő tanácsot adta az "arany szabályban": „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” s azt tedd vele, amit magadnak szeretnél. Ezt általában a másik félre mutató értelmezéssel magyarázzák, de ha korábbi logikánkat folytatjuk, rájövünk ezzel elsősorban magunkat védjük..., magunktól.

Ha kifejezem megbecsülésemet mások felé, ezzel nyitva tartom a szívemet, hogy ő is elmondhassa ugyanezt, ha folyamatosan pocskondiázom, vagy lebecsülöm a többieket, nem is hihetem el, hogy jó vagyok, ha nem vagyok az.

 

S már el is szigetelődtem..., már nem vagyok a kollektíva része, s lassan egyén sem..., s jönnek a "pótszerek"..., a csömör és az undor, mindentől, mindenkitől.

A teljes feleslegesség érzése, mert így minek felkelni, dolgozni, enni, inni, s egyáltalán élni?

"Fölösleges az a gesztenyefa, ott, szemben velem, kissé balra, fölösleges a Velléda-szobor... És én - én, aki erőtlenül, bágyadtan, szemérmetlenül ültem, emésztettem, és komor gondolatokat forgattam fejemben, fölösleges voltam én is. Szerencsére ezt nem éreztem át, inkább csak értettem - de rosszul voltam: attól féltem, hogy hamarosan érezni fogom." ( Sartre: Undor )

 

 

Ezt a fogyasztói szemléletet, az én szakmámban "szolgáltató pedagógiának" hívják.  

Az ÉN van a középpontban, az egyén, minden tanár csak eszköz a boldogság eléréséhez..., mindenki kihasználható, eltávolítható és kicserélhető, mint egy alkatrész az autóban. Ha nem úgy "muzsikál, ahogy szeretném, hát "dobjuk ki"! Volt olyan diákom, aki túrán folyamatosan lassította a többieket, - a sor végén kedélyesen andalgott... Amikor figyelmeztettük, hogy ha nem jön gyorsabban, legközelebb nem hívjuk meg..., ezt felelte: "Örüljön, hogy eljöttem!"

Ez kinek jó? 

Senkinek sem..., - de valamiért csak mondta?

 

Vagyok, mert ellökhetek másokat magamtól? Szabadon eldönthetem, eszem vagy nem eszem.

Ezzel az a baj..., hogy elkényeztetett gyerekként még működhet is..., de felnőttekkel nem törődik senki..., s nem is kell, ezért felnőttek, már "küldetésük van". 

 

S ha nincs, hát tényleg "feleslegesek". ( "Szerencsére ezt nem éreztem át, inkább csak értettem - de rosszul voltam: attól féltem, hogy hamarosan érezni fogom." )

Azt hittem, nem lesz lejjebb, de igen..., jött a mobiltelefonok kora és a kényelmes kirándulások és terepgyakorlatok világa..., összkomfortól összkomfortba. A virtuális küzdelmek a valódi küzdelmek helyett..., minek a valóság, ha ugyanannyi endorfint ad a képzelt is?

Csak mivel nem valódi, s nincs valódi csoport, valódi közösség..., nincs valódi élettapasztalat, nincs valódi együtt szenvedés, nincs közös élmény..., jön a csömör, az undor. 

Mert nincs ÉLET.

 

Mert az élet szenvedés, de itt csak kényelmes fogyasztás történik.

Sartre ugyanazért írta a regényét, amiért Machiavelli A fejedelem címűt, elrettentésül..., mert így nem lehet élni, a többiek rovására és nyomorára, elpuhulva, mert akkor a saját káromra is cselekszem, s a saját nyomoromnak is "megágyazom". Ez öngyilkosság.

Nem segít a vásárlásba ágyazott "csoda"; a Mentostól okos, a Fa tusfürdőtől gyönyörű leszel? stb.

 

Erre céloz Sartre is..., van egy "másik világ", ahol "a körök, a dallamok megőrzik tiszta és szigorú vonalaikat." 

"Aki létezik, annak egészen eddig kell léteznie, egészen a penészedésig, a puffadásig, a szemérmetlenségig. Egy másik világban a körök, a dallamok megőrzik tiszta és szigorú vonalaikat." ( Sartre: Undor )

 

 "Vannak emberek, akik örök életért imádkoznak, de nem tudják mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon." ( Chesterton )

 

Ne légy "szabadgondolkodó", hisz az lehetetlen. Aki teljesen szabad, az nincs tekintettel senkire..., magára sem. S csak azért mert megteheted, s gazdag vagy s unatkozol még nem kellene...

"A szabadgondolkodók legtöbbször együgyű emberek. Azt képzelik, tudunk szabadon gondolkodni. Szabadon gondolkodni? Csak az őrültek gondolkodnak szabadon." ( Bánk József )

 

Zárásul Pál apostollal szólva, aki ezt nálam sokkal szebben leírta már sok-sok évvel ezelőtt:

 "„Minden szabad”, de nem minden használ. „Minden szabad”, de nem minden szolgál javunkra. Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét." ( 1Kor 10,23-24 )

 

2019. 08. 30.