(...) nagy csend.

Ki a "valódi"?

Az örökbefogadásról és az emberi méltóságról

 

 

 

Van egy elterjedt nézet, hogy az örökbefogadott gyerek nem egyenértékű a vér szerintivel. Ezzel látványos formában akkor szembesültem, amikor első fiunkat fogadtuk örökbe.

A munkahelyeken..., az enyémben is, boldog-boldogtalannak, ha kell, ha nem pénzgyűjtéseket tartanak, üdvözlő lapokat írnak mindenféle alkalmakra. Első fiamnál még nem volt feltűnő, de amikor a másodikat fogadtuk örökbe elgondolkodtató volt a nagy csend.

Sok családban hasonló a helyzet, az örökbefogadott gyereket kényszer szülte megoldásnak, másodrendűnek tekintik, nem veszik a nagymamák annyit az ölükbe, ritkábban fogadják, kevésbé támogatják mind érzelmileg, mind anyagilag.

Ha elvétve, súgva, de gratuláltak nekünk, akkor is inkább a bátorságról beszéltek, nem az örömről.

Pedig épp fordítva van a helyzet..., ez szól csak igazán a "túlcsorduló szeretetről". 

Nem oly régen Sanyi fiammal beszélgettünk erről..., mondtam neki ez olyan nagyon komoly dolog, mint a felnőttek szerelme, önként választják egymást egy életre, s nem is egy vérből valók. ( Erre, mármint a házasságra jár gratuláció..., az örökbefogadásra nem? Vagy mi lenne, ha a menyasszonynak vagy a vőlegénynek a bátorságához gratulálnánk? )

S hogy rövidre zárjam a témát a legkisebbet szintén örökbefogadott fiamat, Tomit kérdeztem meg, ő frappáns válaszokat tud adni... ( Igazi mestereim a fiaim! ):

"Te valódi vagy?

Elsőre nem is értette..., csodálkozva nézett rám, erre újra kérdeztem: "Úgy értem, igazi vagy-e?"

"Hát persze" - felelte rá, "hisz itt vagyok..., élvezzük a nyarat, a focit és apa társaságát."

Ennyi!

Üzenem ezt mindazoknak, akik lebecsülik őket.

Igaziak!!! Valódiak!!!

 

 

"Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,36-38).

2019. 07. 23.