"Ez nem volt tisztességes üzlet."

Virág vagy fogaskerék? ( I. )

"Mindenkinek hite szerint adatik."

 

 

"Amikor Buddha a Keselyűbércen ült, közel ezer tanítvány gyűlt köré, hogy meghallgassák a beszédét, de Buddha nem szólalt meg. A csendben felmutatott egy szál virágot hallgatóinak. Senki sem értette. Egyedül Mahakasjapa mosolyodott el. Akkor Buddha így szólt hozzá:

- Átadom neked az igaz tanításomat." ( Egyetlen szál virág az egész világ, Buddha három tanátadása )

 

Egyetlen szál virág az egész világ.

Nagy "vízválasztó" ez a történet...

Van aki gyönyörűnek találja.., van aki ostobaságnak.

Erről a két embertípusról szeretnék beszélni most.

Az emberek jelentős része csak akkor értékeli a többieket, ha azok "számokkal" kifejezhetőek..., valamiféle szabványnak megfeleltethetők, valamiféle "frame"-be, keretbe bepréselhetők. 

Sőt, ha dolgoznak csak akkor értékesek; de ha épp nem, hanem mondjuk pihennek, vagy ábrándoznak vagy gyönyörködnek valamiben, hát haszontalan fickók, sőt...

De mielőtt elítélnénk ezt a típust, mert minket is listákra tesznek, rangsorolnak, százalékolnak és pontoznak, ne feledjük, ezek a listák róluk épp annyit elárulnak, mint rólunk.

Ez az Ő világuk, nem a miénk, s nem a mi keresztünk sem, csak az övék, még ha el is vitetnék velünk...

Van egy másik Buddháról szóló történet, amikor egy ember pocskondiázni kezdi, ám Ő nyugodt marad. Miután elmegy az ember megkérdezik tőle a tanítványok, hogy bírt nyugodt lenni. Ezt válaszolja:  

"Ha valaki ajándékot hoz neked, de te nem veszed át, kié marad az?"

A Dógomvanok saját életformájukat tartják természetesnek és helyesnek, azt hiszik, ha ránk erőltetik, ezzel jót tesznek velünk. 

De mi köszönettel..., de nem kérünk belőle. ( Már csak azért sem, mert láthatóan Ők maguk is szenvednek tőle... ) Tartsák meg maguknak.

 

"Ez állt a cédulán: ELMENTEM MINGYÁR GYÜVÖK DÓGOMVAN R. G." ( Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao )

"Mindenütt találkozunk velük, bármerre járunk. A Dógomvanok szinte minden napsütéses délelőtt megjelennek, hanyatt-homlok átcsörtetnek a parkon, különféle Ziháló Zajokat hallatva. Talán épp ott ülünk a fűben és vidáman uzsonnázgatunk, amikor hirtelen felbukkan egy Dógomvan (vagy kettő) és átgázol az elemózsiánkon. Mi rendszerint nyugalomban és biztonságban érezzük magunkat fákkal körülvéve vagy egy mezőn, nem így a Dógomvanok, ők kerülik az efféle helyeket. Dógomvanék jobban szeretnek aszfalton és betonon közlekedni, az e terepre tervezett rövid életű járgányokon. És miközben belélegzik a kipufogógázokat, a Dógomvanok arról csevegnek egymás közt, hogy amióta járműveikkel kijutottak a Szabadba – mely járművek egyébként az első kanyarnál el is ütik őket –, mennyivel jobban érzik magukat. Ezt nevezik ők természetes életmódnak. Mingyárgyüvök Dógomvan csaknem reménytelenül aktív. Ha az élet értelméről kérdezzük, menten átnyújt egy listát, ( ... ) A krónikus Dógomvan könnyen felismerhető: mindig megy valahová. Sétáról szó sem lehet. Arra nincs ideje.

– De nem diskuráltál – mondta Füles. – Nem beszélgettél. Nem mondtál semmit. Annyit mondtál: “Halló!” – és már szaladtál is. Láttam a farkadat száz méteren szaladni dombról le, és még mindig azon tűnődtem, hogy mit feleljek. Gondoltam: majd azt mondom neki: “Mi?” – de akkor már késő volt.– Nekem akkor sietni kellett. – Ez nem volt tisztességes üzlet. ADOK-VESZEK. Nem váltottunk szót... “Halló – Mi?” Evvel nem messzire jut az ember, pláne, ha az egyik beszélőnek a farka mihamarabb látótávolságon kívül kerül." ( Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao )

 

Pontos kifejezés: "Ez nem volt tisztességes üzlet." 

 

Mivel kevés van nekik , azt a keveset kényszerűségből túlértékelik, s erőszakosan ráerőszakolják a többiekre. Mint egy állandó hisztiroham..., terrorizálni a másikat, ne hogy kiderüljön, milyen gyenge is vagyok.

 

"Amilyen rideg és harciasan fanatikus a zsugori Dógomvan, éppoly kemény és kíméletlen önmagához és másokhoz is, az egész világhoz. Ám tegyen ellene bármit is Dógomvan, a világ azért épp úgy halad előre. Ezek után semmi meglepő sincs abban, hogy Dógomvannak a haladásról csak olyan fogalmak jutnak eszébe, mint “harc” és “a nehézségek leküzdése”. Ez is egyike a bogarainak.

A valódi haladás természetesen az a növekedés és fejlődés, amellyel a belső változás is együtt jár.

A hajlíthatatlan Dógomvan azonban hallani sem akar erről. A belső késztetés a növekedésre és a fejlődésre benne van minden élő teremtményben. Dógomvan agyában azonban ez a késztetés folytonos harccá ficamodik; ezzel akar megváltoztatni mindent (Buldózer Dógomvan) és mindenkit (Bigott Dógomvan), kivéve önmagát – ezenkívül mindenbe beleüti az orrát, amihez az égvilágon semmi köze sincsen. Azért bizonyos mértékig féken tartják a körülötte lévő bölcsebb egyének. De miként a túl élénk gyerekek szülei, e bölcsek sem lehetnek ott egyszerre mindenhol. A Dógomvanok pesztrálása teljesen kikészít mindenkit." ( Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao )

 

Egyik munkahelyemen egy kissé "megbicsaklott" műsor miatt volt igazgatómtól elnézést kértem..., ennyit válaszolt, semmi baj, lényeg, hogy ki van pipálva. Nem is értettem, most a munkatervnek dolgozunk, vagy jól is kellene éreznünk magunkat és esetleg tanulhatnánk is?

Tényleg "kikészítő"..., sőt reménytelen "fékezni" őket.

 

Mi hajtja őket? 

Van egy klasszikus szabály..., "az vagyok, amit a lelkemről tudok" ( ~ G. B Shaw ). Lehet nem tudnak semmit vagy igen keveset a lelkükről? Így nem csoda, hogy félnek a pillanat megélésétől.

 

"Talán oda, ahol jutalmakat osztogatnak. Dógomvan vallási, tudományos és üzleti szemlélete arról akar bennünket mindenáron meggyőzni, hogy valahol vár ránk a Nagy Jutalom, amit egész életünkben holdkórosok módján kell hajkurásznunk. És hogy ez hol van? Talán fenn az égben, talán a legközelebbi molekulában, vagy a végrehajtó mellényzsebében, de valahogy soha nem ott, ahol vagyunk... lehet, hogy ott hever az úton, vagy a világ túlsó felén, a Holdon is túl, a csillagok felett..." ( Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao )

 

Nagy jutalom? 

Számukra nem több az élet mint amit Czimer mond a "dugó-játék" során a Tamási Áron Hullámzó vőlegény című drámájában:  

"Bédugva jobb, mert akkor én is nagyokat hazudok mindenkinek s magamnak is, mint más emberek. Jobb lesz hát, ha hamar visszateszi a dugómat, mert szembe találom köpni a társaságot, s magamat is."

Pedig:

"BODROGI (Kósához.): Azért, mert bálványimádó lettem… Mint maga!

KÓSA (Felugrik.): Bálványimádó?! Pogány vagyok én?!

(Gumics, Czimer, Piroska és Zelma is megbotránkozva felállnak.)

BODROGI (Kósához.): Nem tetszik? Maga kérdezett!

KÓSA: Bédugom!

BODROGI: Ha tud! (Örömizgalmában Czirmos is feláll.)

KÓSA: Nem hallja, hogy bédugom?!

BODROGI: Nincs magának többé olyan dugója, Kósa úr. A forrás kibuggyant!… Megízleltem, hogy milyen boldogító kimondani nyíltan a szót" ( Tamási Áron: Hullámzó vőlegény )

(...) milyen boldogító kimondani nyíltan a szót. MOST, s szabványok, prekoncepciók nélkül.

" Íme, Medveczky Medve úr, amint bukdácsol lefelé a lépcsőn, kopogtatva feje búbjával, kipp-kopp, minden lépcsőfokon egy koppanás. Előtte Róbert Gida, az ő gazdája. Amennyire Micimackó értelme terjed, meg van győződve róla, hogy ez az egyetlen módja lépcsőn való közlekedésnek. Néha ugyan kétség fogja el, mintha lehetne másképp is, de ezt csak akkor tudná megfontolni, ha egy pillanatra megállnának a lépcsőn, és módjában volna fontolgatni.

Talán akkor se." ( A.A. Milne: Micimackó )

Meg kell látni a virágot..., bármi is legyen az. 

2019. 08. 08.