És minél nőbb a nő, és minél férfibb a férfi, annál emberebbnek nevezzük.

"Mit akartok hát - szerelmet vagy hatalmat?" ( I. )

"De hová helyezed a nő szépségét, ha nincs férfi, akit izgalom fog el láttára?" ( Antoine de Saint-Exupery, Citadella, 61 )

 

André Gide regényeinek visszatérő hőse az író, aki azért ír soha be nem fejeződő regényeket, hogy hogy létét valamiképpen igazolja.

Még mindig a dallam, ritmus, keretek és végcél nélküli életekről fogunk beszélni.

 

"Férfit nekem, akit a sors ujja között nem billegtet." ( Shakespeare: Hamlet ) 

Ilyet csak nők mondanak..., s nem őszinte pillanataikban; a férfiak valójában ugyanolyan érzelmesek, s talán szenvedélyesebbek is mint a nők..., tessenek Iliászt olvasni.

 

Egyik ismerősöm ajánlására meghallgattam egy külföldi pszichológus előadását, az elején ismertetett vizsgálat eredménye volt számomra izgalmas..., nagy mintával dolgoztak, sok-sok nőt megkértek, írnák fel, milyen számukra az ideális férfi..., összesítették az eredményeket és kijött, az ideális férfi egy NŐ.

 

Később eltöprengtem..., valahol másutt lesz a hiba. Ezek a nők "elvártak".

 

A szerelem "ajándékozás". 

Hogy lehet valakit úgy megajándékozni, ha előre megmondja csak mit és hogyan hajlandó elfogadni?

 Ez mindkét felet megalázza, az ajándékozandót, aki gyáva ahhoz, hogy szabadon ajándékozzák, s az ajándékozót, akit csak feltételekkel hajlandóak elfogadni. 

Csoda, hogy nem is kap az ilyen semmit, senkitől?

 

Miért lesznek ilyenné a nők?

Egy a mostanihoz viszonyítva fordított világszemlélet idején íródott, de tanulságos Karinthy elkeseredett hangú írása:

"Mielőtt a Valóság kettős tükrét, a Csokoládéangyalt és a Zupás Őrmestert, vagyis a tizenkilencedik század nőszemléletét megismertem volna, gyermekkoromban (véletlenül nagyon jól emlékszem gyermekkoromra) még elég szabatosan tudtam. A valóságot nem láttam kettősen, nagyon megfogható és kompakt valami volt a valóság: úgy hívtam, hogy: én, és valami nagyon határozottat értettem ez alatt, bár a természettudományok ismerete híján akkor még nem tudtam, hogy a véglényen és a missing link-en keresztül hogyan vált lehetségessé ez a valami. Valószínűen azért nem tudtam arról se, hogy emlősállat vagyok, eleveneket szülök, és azokat saját emlőmből táplálom. Az első kellemetlen tapasztalatom az volt, hogy egy kislányt hoztak a rokonok, akivel ha kettesben maradunk, nagyon jól meglettünk volna. Játszottunk volna és mulattattuk volna egymást - ha végig így maradunk, kettesben (bocsásson meg az illetlenségért), valószínűnek tartom, hogy Darwin és Haeckel nélkül magunktól rájöttünk volna, hogy emlősállatok vagyunk, eleveneket szülünk, és azokat saját emlőnkből tápláljuk. És ebből semmi baj nem lett volna, ennek mindketten egyformán örültünk volna, egyformán örültünk volna annak, hogy egymásnak örömet tudunk okozni, emiatt se össze nem vesztünk volna, se egymás fölé kerekedni nem akartunk volna: ebből semmi utálatosság nem lett volna, ahogy én magamat meg őtet ismerem. A kislányból nem lett volna se csokoládéangyal, se zupás őrmester, hanem együtt szerettük volna az angyalokat, és utáltuk volna az ördögöt - lett volna belőle egy hozzám legalább annyira hasonlító, mint amennyire különböző drága, kedves, édes társam az Emberben és én soha meg nem írom Capilláriá-t, hanem szép verseket írtam volna neki, és magamtól kitaláltam volna neki a repülőgépet és rádiót is, a kategorikus imperativust, és ő magától kitalálta volna nekem a mákos rétest és a caprice-párnát és istent és a túlvilágot.

Nem tehetek róla, még ma is meg vagyok győződve, hogy mindez így lett volna, ha a rokonok nincsenek. De a rokonok voltak, és a rokonok azon kezdték, hogy én álljak fel, és adjam át a helyemet a "kis kisasszonynak" és segítsem fel a kabátját, amit maga is fel tud venni. És azt mondták: nem szégyelled magad, milyen gavallér lesz belőled, nem tudod, hogy a nőkkel udvariasnak kell lenni? És röhögtek hozzá. És én abban a pillanatban meggyűlöltem a kislányt, és igazam volt, hogy meggyűlöltem, mert abban a pillanatban ő is affektálni kezdett, és szétterpeszkedett a széken, és elvárta, hogy feladjam a kabátját, amit ő maga is fel tudott volna venni. És attól a pillanattól fogva gyűlöltem őt, mert azt mondták, hogy azért legyek hozzá gyöngéd, mert ő gyengébb - és arra gondoltam rögtön, hogy ha én őt pofon vágnám, leesne a székről - de hát ő pofon vághat, és megalázhat engem csak azért, mert én nem üthetem vissza udvariasságból?" ( Karinthy Frigyes: Capillária, Levél H. G. Wellshez )

 

Mindig vannak idióta "rokonok", aki megmondják, mitől nő a nő és mikor férfi a férfi és ránk is erőltetik, pedig, hiszem, ha békén hagynák a nőket és a férfiakat, egész jól elboldogulnának egymással.

 

A nők "elférfiasodását" gyakran írják a "szüfrazsettek" számlájára, pedig alig hihető, hogy mindezt egy csekély számú nő el tudta volna érni..., gazdasági érdek volt a nőket is bevonni a termelő folyamatokba, a gyenge női testet is hozzátörni a ipari és másféle munkához. Cserébe mit kaptak, jogot, hogy férfivá válhassanak, ami a családból való kiszakítással amúgy is megtörtént volna. 

( Vajon miért beszélnek a nők a munkahelyen is konyhai dolgokról, a gyerekeikről, stb. ? Hazavágynak, s ha nem mehetnek, hát "családosat játszanak".)

Azontúl, hogy régen egy keresővel is megélt a család, most kettő dolgozik..., hová lett egy fizetés...? S mindez női és férfi szerepeknek is megárt.

 

Régi dolog már, először Beke Katánál olvastam még az 1980-as évek elején, ez az új a szerep nem is áll jól a nőknek, az "erős nő", nem erősnek, leginkább hisztisnek ill. erőszakosnak látszik. Ami attól persze még ijesztő és elriasztó lehet. De ez nem lehet cél.

Volt olyan külföldről jött, angol nyelvet tanító férfi kollégám, aki akkori igazgató-helyettes asszonyunk többszöri macerálására kijelentette: "Bullying!" Sarkon fordult és nem jött többé.

Jelenleg itt tartunk...

 

Miért ilyen önsorsrontók a nők? Mert ott vannak a "rokonok", aki szerint így kell.

 

S már évtizedek óta jönnek etikán az ehhez hasonló kérdések: Miért kellene nekem ajtót nyitnom egy nőnek?

1. Ha kinyitom, nem tekintem egyenrangúnak, sőt szexista vagyok..., és régimódi; 

2. ha meg nem nyitom ki, sőt bevágok elé; bunkó férfi!

Sakk-matt..., mindenképpen veszíteni fog. Így inkább áll és néz..., akkor meg az lesz a baj..., miért csak néz, 

3. miért néz ilyen hülyén, ahelyett, hogy csinálna valami.

„Ha győzünk, az nem fair, ha vesztünk, az megalázó.” ( https://mandiner.hu/cikk/20171105_mitol_lettek_felenkek_a_ferfiak )

( "A Férfiak Klubja alapítójának másik példája is van: a magyar lovastársadalom 80 százaléka ma nő. A férfiak elviszik a feleségüket lovagolni és megvárják a kocsiban. És ez ezért van: amíg kocognak egymás mellett, nincs baj, de amikor meg kell ugratni a lovat és versenyhelyzet van, ez rátermettségi-erőnléti verseny. Ha két férfi verseng, nem lesz komoly probléma a vesztésből. Ha azonban nő és férfi, akkor ha a férfi él oda hamarabb, a győzelem keserű lesz, ha viszont a nő ér oda hamarabb, nem baj van, hanem katasztrófa. A férfitársadalom reakciója az, hogy nem lovagolnak, kivonulnak a nőkkel való versenyhelyzetekből. „Ha győzünk, az nem fair, ha vesztünk, az megalázó.”" )

 

Botrányos statisztikák vannak a magányosan élő, családot, gyereket nem vállaló férfiak nagy számáról. 

 
( "A férfiak mintha magányosabbak lennének, mint a nők – összegzi az eredményeket a Mandinernek Engler Ágnes. A kutatás szerint a férfiak szignifikánsabban alacsonyabb számban élnek párkapcsolatban és rövidebb kapcsolataik vannak. A hosszú távú kapcsolatokat tervezését tekintve a férfiak bizonytalanabbak. A kutatás időpontjában például a válaszoló férfiak 44, a válaszoló nők 39 százalékának nem volt párkapcsolata, de ez természetesen egy adott pillanat állapotát tükrözi." https://mandiner.hu/cikk/20171105_mitol_lettek_felenkek_a_ferfiak )

Az ilyesformán megbénított férfiak tömegén keresztül könnyű előretörni. S a férfiak nem is szeretnek nőkkel versenyezni...

S ott amúgy jól is teljesítenek, talán gyanúsan is jól: 

"Csakhogy a modern nők a hivatalukat védelmezik a háziasszony hevével. Úgy küzdenek íróasztalért és írógépért, mint otthonért és tűzhelyért, az anyafarkas erejével harcolnak a cég láthatatlan fejéért. Ezért olyan jó hivatalnokok a nők, és éppen ezért nem szabad őket hivatalnokká tenni. ( Chesterton: Hagyományok és hazugságok, A házasság felszabadítása )

 

S vannak egyes pártok és munkahelyek, ahol női kvóta van, de ahogy a "numerus clausus" negatív diszkriminációja botrányos volt, nem botrányos-e ugyanez pozitívban?

 

"Hiszen ha valakit nem azért neveznek ki vezetőnek, mert rátermett, mert érti a dogát, mert alkalmas rá, hanem mert nő, akkor voltaképpen megalázzák: hiszen nem szakember voltáért , hanem nő voltáért becsülik meg, ami ebben a vonatkozásban magánügy." ( Beke Kata )

A nők elveszik a férfiaktól a  férfi szerepeket, s csodálkoznak, elveszítik a nőiességüket. Cserébe felmagasztalják az apa szerepet, ezt ajánlják sok anyai elemmel feltöltve kárpótlásul a férfiaknak elvett férfiasságukért, de az már egy másik szerep; ez már a ő nőiességükön nem segít. 

Bár a férfiaknak ez jót tesz..., hisz magasabb szerepbe léphetnek, a nők átengedték nekik, amelyik apuka pedig sokat foglalkozik a gyermekével, az a felmérések szerint boldogabban él, mentálisan egészségesebb. Amit aztán irigyelni kezdenek tőlük, s elválnak...

 „Azaz nincsenek otthon a férfiak, vagy azért, mert elváltak tőlük a nők – 73 százalékban a nők indítják a válásokat –, vagy azért nem léteznek, mert túl sokat dolgoznak, és elhitték azt az újkori kódot, hogy nekik kell eltartani a családot, ami az iparosodással terjedt el. Ha már a gyerekek nem látnak férfit a családban, akkor cserébe az iskolában sem, mert a férfiak elhagyták a pedagóguspályát.” ( https://mandiner.hu/cikk/20171105_mitol_lettek_felenkek_a_ferfiak )

 

"Hogyan értelmeztük mi eddig és értelmezzük még ma is a női egyenjogúságot? Nincs ebben valami végzetes , ostoba félreértés? Hogy a nők, jogaikat hangsúlyozva, férfi módon akarnak élni? Ahelyett hogy nőként, megőrizve nőiességüket lennének szabadok, és így talán nagyobb esélyük volna arra, hogy a férfiak férfiak maradjanak." ( Miskolczi Miklós: Színlelni boldog szeretőt )

 

Karinthy ezt nagyon egyszerűen így fejezte ki: "És minél nőbb a nő, és minél férfibb a férfi, annál emberebbnek nevezzük." ( Karinthy Frigyes )

Szükségük volna egymásra..., a nő és a férfi alapvetően és kikerülhetetlenül szövetségesei egymásnak a "kettős magányban".  Ez egy nagyon komoly teológiai szakkifejezés..., még visszatérünk rá. 

Voltaire így fogalmaz: "Isten az asszonyt csak azért teremtette, hogy a férfiakat megszelídítse." ( Voltaire ) 

 

Ők lennének a stabilitás, az állandóság a kapcsolatban.

És a férfiak adnák dinamikát.

 

Magányosan mind a nők, mind a férfiak "ön- és közveszélyesek". Lehet szándékosan állítják szembe két nemet, hogy könnyebb legyen uralkodni rajtunk?

 Hogy soha többé ne bízzunk egymásban..., hogy ne védhessük meg egymást?

Magányosan sebezhetőek vagyunk. Könnyen leszünk "homo consumens"-é, a boldogtalan ember jó fogyasztó. ( Elfogyasztja azt, amit meg sem kellett volna termelnie, ha nem sodorták volna ebbe az élethelyzetbe. )

Különösen szereti a "rendszer" a szingli diplomás "fiatalokat"! 

Sokat keresnek, sokat költenek..., s nincsenek gyerekeik, családjuk.

A pillanatról pillanatra élnek írva látszólag "soha be nem fejeződő regényét" életüknek, hogy létüket valamiképpen igazolják.

De nő önmagát csak férfival igazolhatja..., s fordítva. Apa és anya pedig a családjával és egymást kiegészítő szerepükkel. S nem is lehet ez másképp...

 

 

 

 2019.  09.  01.