Hát ahhoz mit kell csinálni, hogy a kalap leessék? ~ Abszurd dráma

"Itt a balfasz nemzedék" ( Generation Wuss )

 

 Ki a fontos: Én vagy Én?

( http://valasz.hu/vilag/bret-easton-ellis-itt-a-balfasz-nemzedek-105285?fbclid=IwAR2ni88Q0jGxLzsEujTfgoByZhCZWyq8Y5GjS7LiJz-ykFwe__CmSNGH6Ws )

 

- De hiszen te egyedül vagy a bolygódon! - Azért mégiscsak tedd meg! Azért mégiscsak csodálj!

Már több kolléganőm kérdezte tőlem enyhe kétségbeeséssel a szemükben, mi lehet az oka, hogy az utóbbi időben szinte képtelenek megjegyezni a tanítványaik nevét? 

Valószínűleg, mert nem fontos..., az emberi agy nem szokott pazarolni..., sok-sok éves evolúciós remekmű..., rendkívül hatékony szerv.

Ennek a fordított példája velem esett meg..., megkérdezték tőlem: "Tudja a nevünket?"

Kivételesen, az övékét éppen igen...; de nem ez az izgalmas ebben.

Az, hogy amikor visszakérdeztem, csak habogtak..., ők sem tudták mind az enyémet, pontosan meg senki. De azért csak kérdőre vontak!

Amikor még mi voltunk fiatalok, "tepertünk", hogy a tanár megjegyezze a nevünket, s boldogok voltunk, ha néven nevezett, s esetleg meg is dicsért. 

Ők elvárják, hogy tudjuk a nevünket..., miért is? Alanyi jogon? ( Pár hónapja volt egy előadásunk, ahol próbáltak meggyőzni bennünket..., az a jó óra, ahol a diák maga mondja meg, mivel szeretne foglalkozni, mert a diák az tudja...

De mit is?

Pózolni és önreklámot csinálni..., felfújni a semmit (közel semmit), hogy valaminek lássék. Ahogy a körülötte lévő média világ diktálja a szerencsétlennek.

 

"Tudja a nevünket?" / passzív-agresszív pozitivizmus

Bret Easton Ellis azt írja, "szoronganak"..., ám Tari Annamária modernebb vizsgálatra hivatkozik.., nem szoronganak egy cseppet sem, elhiszik a magukról maguknak festett képet, s ha nem sikerül érvényesíteni-elfogadtatni, a felelősséget azonnal hárítják. ( Csak mi tudjuk, hogy zokogniuk kellene, ők nem. Nincs valódi önreflexió, mert stabil minták sincsenek.)

 

"Túl érzékenynek tartja őket, akik képtelenek a dolgokat összefüggésekbe helyezni, túlreagálnak mindent, a passzív-agresszív pozitivizmus jellemzi őket – állítja. 

A szerző mindezért a Baby Boom, X nemzedékből jövő, saját lázadásuk ellen lázadó szülők túlságosan óvó nevelését hibáztatja. A szülők nem készítik fel gyerekeiket a valóságra, nem mondják el nekik, hogy „az emberek nem fognak benneteket szeretni, lehet; hogy nem viszonozzák érzelmeiteket; a társaitok lehetnek kegyetlenek, nehéz valamiben is kitűnni; az élet tele van kudarccal és csalódással; nem vagytok tehetségesek; az emberek szenvednek, megöregednek, meghalnak” – érvel a szerző. 

A balfasz nemzedék a hazug nevelésre szentimentalizmussal válaszol, és áldozatnak akarja feltüntetni magát, ahelyett, hogy szembenézne a realitásokkal, és felkészülne arra, hogy a világ lehet ellenséges és közömbös. 

Ellis szerint a balfasz nemzedék nem viseli el a kritikát. 

Rengeteg internetes fórumon jelenik meg, és ahogy ma divatos, nemegyszer „szar tartalommal és megfogalmazással”. De aki ezt bírálja, könnyen megkapja a gyűlölködő, kötekedő, troll jelzőt. Az író úgy véli, hogy a millenniumi fiatalok folyton szoronganak. Nem csoda, hiszen a nehéz gazdasági helyzet nem kínál könnyű jövőt számukra. Még egyetemi diplomával sem kapnak fizetett, csak gyakornoki állást. Nem meglepő, hogy a valóság helyett a közösségi hálón élnek, igazgatják Facebook-oldalaikat, azon iparkodnak, hogy szeressék, szeressék és szeressék őket. Nincs negativizmus, csak csodálat.

Nincs negativizmus, csak csodálat.

 De ha a millenniumi nemzedék álma szerint mindent csak szeretünk, miről fogunk ezentúl beszélgetni? – kérdezi az író. 

Arról, hogy milyen nagyszerű minden, hányszor nyomták meg a like gombot a Facebookon? És ha ez így megy, mi lesz a konstruktív vitákkal, a kultúrával? 

Ellis szerint a mai fiatalok inkább kurátorok, mintsem művészek. Nem alkotni akarnak, hanem vagy ellopni a művészetet, vagy maguk akarnak a művészet lenni." ( Bret Easton Ellis - Balla Eszter )

 

Csodálatot várnak el, mint a kis hercegben a hiú..., olyan unalmasak is.

"A második bolygón lakott a hiú. - Lám, lám! - kiáltotta már messziről, amikor megpillantotta a kis herceget. - Meglátogat egy csodálóm! Mert aki hiú, annak az összes többi ember olybá tűnik, mint a csodálója. - Jó napot! - mondta a kis herceg. - Fura kalapja van uraságodnak. - Arra való, hogy megemeljem - felelte a hiú. - Hogy viszonozzam vele az ünneplést. De sajnos, soha nem jár erre senki. - Úgy? - kérdezte a kis herceg, és egy szót sem értett az egészből. - Csapd össze a tenyeredet - javasolta neki a hiú. A kis herceg összeütötte a két tenyerét. A hiú szerényen megemelte a kalapját. "Itt már mulatságosabb, mint az imént a királynál volt" - gondolta a kis herceg, és újra összeverte a tenyerét. A hiú meg újra megemelte a kalapját. Így ment ez öt percig; akkor a kis herceg elunta az egyhangú játékot. - Hát ahhoz mit kell csinálni, hogy a kalap leessék? - kérdezte. A hiú ezt egyszerűen elengedte a füle mellett. Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást. - Valóban nagyon csodálsz engem? - kérdezte a kis hercegtől. - Mit jelent az, hogy csodálni? - Csodálni annyit jelent, mint elismerni az illetőről, hogy széles e bolygón ő a legszebb, a legjobban öltözött, a leggazdagabb és a legokosabb. - De hiszen te egyedül vagy a bolygódon! - Azért mégiscsak tedd meg! Azért mégiscsak csodálj! - Csodállak - mondta a kis herceg, és egy parányit megvonta a vállát. - Csak azt nem értem, mire jó az neked! És sietve odébbállt." ( Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg )

Vajon miért nem jár arra senki?

 

Nem nyerhetsz folyton, s nem terrorizálhatod a többieket, hogy úgy táncoljanak, ahogy te fütyülsz, ez nem lenne jó egyikőtöknek sem.

"A legtöbb esetben veszítesz, de amíg játékban maradsz, mindig lesz holnap, mindig kapsz új esélyt, hogy visszaszerezd a becsületedet!" ( Tari Annamária: Bátor generációk )

Igen, a becsületről is szó van.

„Tiszteld apádat és anyádat, hogy boldog és hosszú életű légy a földön.” ( Ef 6,2 )

S ennek mintájára mindenkit, aki idősebb és bölcsebb nálad. 

 

Miért? 

 

Hogy hosszú életű légy e földön..., "nehéz gyerekkor, könnyű felnőttkor", és hogy mielőbb megtanuld szétválasztani a búzát az ocsútól, ebben segítenek az öregek.

"A negyven éves ember az öreg. Az aggastyán már történész." ( Charles Peguy: Gondolatok )

 

S az öregeket tisztelni illik. De legalábbis érdemes, hiszen "megrágott ételt" adnak számunkra, nem kell, hogy fiatalon beletörjön mindenbe a fogunk; elég annyi, amennyi elkerülhetetlen:

"Nektek azonban, testvérek, nem beszélhettem, mint lelki embereknek, hanem mint testieknek, mint kisdedeknek Krisztusban. Tejjel tápláltalak, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testi emberek vagytok." ( 1Kor 3 )

 

"Akármerre is fejlődik a világ, egyre nagyobb szükség lesz arra, hogy képesek legyünk szétválasztani az értékest az értéktelentől, a fontosat a lényegtelentől." / "Ma bármikor megtörténhet, hogy egy Nobel-díjas tudósról szóló cikk után is olvashatunk "na, és akkor mi van?" jellegű értékítéleteket." ( Tari Annamária: Y generáció )

 

No igen..., nem csak az a baj, hogy a mostani fiatalok nem könnyítik meg a tanítást, de a saját fejlesztésüket is akadályozzák. 

Mert ki is tanítson kit? ( Később még beszélünk a "manipulációs sorokról". )

Fekete Istvánnál viccesen valahogy így szerepel: "Városon a fiatal kutyák tanítják ugatni a öreg kutyákat?" 

 

Tari Annamária lát esélyt a generációk sikeres együttműködésére, indirekt módon persze bevallva, az ifjak információtechnológiai készsége az egyedül használható, ám e szakmai ismeretekre az öregebbek is ugyanúgy szert tehetnek könnyedén, s van is nekik mihez kötni. Tehát már megint ott tartunk..., a fiatalok tanuljanak csak az öregektől. S ne fordítva!

„Ha sikerül összehozni az X-Y-Z generációt egy teambe, az a legnagyobb hatékonyságú munkacsapat lesz, amivel szárnyalni lehet. Mert összetalálkozik a bölcsesség és tapasztalat az újak szakmai tudásával és információtechnológiai készségeivel.” ( Tari Annamária: #YZ Generációk online )

 

Nem tudom mi lesz..., nem látom szépnek és harmonikusnak a generációk leendő együttélését. Mi nem taníthatjuk őket pedig szeretnénk, hiszen ők nem hajlandóak azt elfogadni tőlünk. 

Ahhoz hogy tanítható legyen valaki, el kell ismernie, legalább magának: "Tökéletlen vagyok!"  

Ám Őket most arra programozza világ, a szülők, a család.., mindenki: "Csodálatos és tökéletes vagy!"

Így a létem (tanár) már maga egy sértés! Mit akar ez itt? Bejön hogy bebizonyítsa, nem vagyok gyönyörű és hibátlan..., felháborító.

 

Marad számunka egy tisztes öregség, a dédike sorsa Ágai Ágnes versében, akinek már minden mindegy..., szépen el van az emlékei romjai közt, s mindenki szereti és mindenkit szeret, hiszen süket, s ha szerencséje van, vak is.

"Mindenki siet, senki sem ér rá, halaszthatatlan élnivalója van. Csak dédike ül csendesen a napon, vele lehet beszélgetni. De süket." ( Ágai Ágnes - Tari Annamária: Ki a fontos: Én vagy Én? )

 

"Mindenki siet, senki sem ér rá, halaszthatatlan élnivalója van."

 

2019. 08. 10.