Dögölj meg, átkozott állat!

Ábrahámnak nincs gyászdala

 

 Aki eddig folytatta velünk a "beszélgetést"..., most ismételten meghökkenhetett, alig egy hónapja állapítottuk meg az imatechnikákról szóló részben, bármi imádsággá válhat, akkor hogy van ez, ugyanaz köthet össze, ami elválaszthat?

 

Egy volt munkatársammal beszélgettem épp az imént, azzal büszkélkedett el, hogy meditál, vezetett lelkigyakorlatot végez. ( A kontemplációról még csak nem is hallott. ) 

Kérdeztem tőle, "mélységi búvárkodás" az, vagy "pancsikolás"? 

Azt mondta nagyon élvezi..., ezek szerint "pancsolás". 

Az ego nagyon szereti a "képzelgéseket", különlegességünk tudatát. Azt hiszi, szegény, jót tesz magával...

 

Izgalmas csapda..., a Jungi "farkába harapó kígyó" esete már megint.

Kierkegaard ezt nevezi az etikai szint szorongásának..., mert nem tudhatod, a filozófia nem elég ennek eldöntésére..., hogy mikor jársz jó úton; ehhez a hit szintjére kell emelkedni!

Hinned kell, nem véletlen, ami történik veled, bíznod kell, nem kapsz olyan keresztet, amit nem bírnál el.

 

A könnyű út ritkán igaz..., s a nehéz út sem mindig gyötrelmes.

 

Mint a klasszikus példamesében, amikor egy férfi panaszkodik az Istennek, kényelmetlen a keresztje, az elvezeti egy szobába és felajánlja neki, válasszon másikat, kényelmesebbet. Az leteszi az ajtó mellé a sajátját, majd felpróbálgatja mindet..., valahogy egyik sem illik a vállára..., majd az ajtó mellett talál egyet, ami kényelmesebbnek hat a többinél. 

Ez az..., ezt választom, mondja.  

De hát most tetted le, - válaszolja az Úr.

 

Számomra egyik nagy tanulsága  a történetnek, senki sem lehet kereszt nélkül. Ez az egyik alapja testvériségünknek ( A "negatív egyenlőség" mellett. ) :

 

“A szereteten, mondja Isten, nem csodálkozom. Nem is csodálatos. Ezek a szegény teremtmények olyan szerencsétlenek, hogy hacsak nincs valakinek a szíve kőből, lehetetlen nem szeretnie egyiknek a másikat. Testvérek, hogy is ne szeretnék egymást. Hogy is ne vonnák el szájuktól a kenyeret, a mindennapi kenyeret, hogy egy-egy nyomorult gyermeknek adják, ha utukba vetődik. Testvérük, a fiam. Olyan nagyon szerette őket. De a reményen, mondja Isten, azon csodálkozom. Még én is. Mert az csodálatos. Hogy ezek a szegény gyerekek látják, mint folyik a világ, és azt hiszik, holnap jobban folyik majd. Látják, mint folyik ma, és azt hiszik, holnap reggel jobban folyik. Ez meghökkentő, s ez minden bizonnyal kegyelmünk legnagyobb csodája. Ezen én magam is csak ámulok.” (Charles Péguy: A remény, Szolgálat )

A remény alapja az a hit, nem kaptál rossz keresztet, s te vagy a megfelelő ember annak elhordozására! ( Fogadja el, mondogatta Willigis. )

 

Kierkegaard szerint a hit legtökéletesebb példája Ábrahám..., most nem feladatunk ezt "kibontani", elég legyen annyi, hogy:

“De Ábrahám hitt, és nem kételkedett, hitt a képtelenségben.” ( Kierkegaard )

Isten Ábrahámnak annak idején, amikor elhívta Hárán vidékéről teljesen betarthatatlan ígéretet tett, nem csak mert biológiailag értelmetlen, de távlatában is kivitelezhetetlent, hisz máig sem teljesült; - ugyanis azt ígérte neki, annyi gyermeke lesz, mint égen a csillag. Majd lett egy, s azt is majdnem meg kellett ölnie saját kezével.

S mégis..., Ábrahámnak nincsen gyászdala.

 

"Ábrahámnak nincs gyászdala. Nem számlálta fájdalmasan a napokat, ahogy múlt az idő, nem nézett gyanakvóan Sárára, vajon nem öregedett-e meg, nem akarta megállítani a nap járását, hogy Sára meg ne őszüljön, s vele várakozása értelmetlenné ne váljon, s nem énekelte Sára előtt panaszos dalait sem. Ábrahám öreg, Sára pedig az ország csúfsága lett, és Ábrahám mégis Isten kiválasztottja és azon ígéret örököse maradt, hogy magjában a föld minden nemzetsége megáldatik. Nem lett volna akkor jobb, ha nem Isten kiválasztottja?" ( Soren Kierkegaard: Félelem és reszketés )

 

Nem.

Igaza van Kierkegaardnak, amikor ezt írja: "A hit az ember legmagasabb rendű szenvedélye."

 

 Az élet nagyon durván tud alakulni. 

Ép "hit érzék" nélkül aligha lehet bírni idegekkel..., biztosan kétségbeesésbe fog torkollni a vállalkozásunk. Ne a fejed, a szíved vezessen.

 

Tecugenről van egy zen történet. 

Úgy döntött, japánra fordítja az addig csak kínaiul elérhető szútrákat, majd fadúcok segítségével kinyomtatja azt. 

Elkezdett adományokat gyűjteni a célra, de mire összegyűlt volna a pénz, kiöntött az Udzsi-folyó; Tecugen gondolkodás nélkül szétosztotta a pénzt az éhezők között. 

Újabb évtized telt el, mire végre megint együtt állt a szükséges pénzösszeg, ekkor meg járvány söpört végig az országon.

(...) "Harmadjára is újra kezdte a munkáját, és vágya húsz év elteltével teljesült. A nyomódúcok, amelyekkel a szútrák első kiadását készítette, ma a Kjótó-i Obaku kolostorban láthatók.

A japánok azt mesélik gyermekeiknek, hogy Tecugen a szútrákat három sorozatban adta ki, és az első kettő láthatatlan sorozat felülmúlja még a harmadikat is." ( A zen kapui, A szútrák kinyomtatása )

 

Hinnünk kell a véletlen rendező erejében: "A világban a véletlen uralkodik és éppen ezért van benne rend és törvény, ami a véletlenek tömegéből a valószínűségeknek megfelelően bontakozik ki." ( Blaise Pascal )

 

Hit és véletlen..., mai világunkban mindkettő nagyon idegen dolog. 

Igyekszünk mindent megszervezni magunk körül, de folyton ebbe a kettőbe botlunk..., valójában ez a kettő határozza meg az életünket. 

Hinni, hogy van értelme szorgoskodni, s elfogadni ha nem sikerül..., véletlenül, az sem véletlen.

Ahogy mondtuk pár sorral feljebb, életben maradjon a remény: "nem kaptál rossz keresztet."

 

Nem törtél meg, nagy Isten! Tőled meg nem törettem! A játszma látszólag tiéd, ám vívjuk rendületlen. Majd számon kérem tőled én: apámat, fiamat! Szívem jegén rőt rianás jajdul végig: rianat. Te otromba, bumburnyák Isten! Te, a kozmosz böhöm-nagy ökre! Halálom után majd számolunk! Hiszen te élsz, élsz mindörökre. ( Utassy József: Majd számolunk )

Ez az egyik legszebb istenes vers, amit ismerek...

 

Ilyenkor magányosak vagyunk, ilyenkor vagyunk csak igazán magányosak..., vagy mégsem?

"Az ember magányos: bűnében éppúgy, mint erényében, érettségében. Hiába van ezer szállal beágyazva az univerzumba, hiába van otthona, gyereke és felesége. "De ez a magány nem valamiféle "műhiba". Az ember magánya fönntartott hely, mit egyedül Isten kegyelme tölthet be." ( Pilinszky János: A magányról )

 

"Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz!" ( Mt 6,6 )

Istennel valójában csak magányodban találkozhatsz. 

Minél több az ember annál több a póz, a képmutatás, a bálványimádás; de éjjel csendben, "amikor a démonok is előjönnek", akkor derül csak ki, kik vagytok ti ketten.  

Te és Isten, így együtt. 

Miféle csapat? 

Számíthattok-e egymásra?

 

"Mikor alszom, a test pihen, a lélek ébren van. A passziánsznál a lélek alszik, a test van ébren. De hogy mégse legyek olyan egészen magányosan, az íróasztalom alá elhányt levélborítékok alól elősettenkedik estenden egy nagyfejű bogár: félénk mászással, egyet szökve a falmentében. Rám ismer. Tudja, természetbúvár vagyok: nem taposom el a fajtáját, s a mély csendességben elkezd csendesen ciripelni. Egy prücsök ( cicada sonora ). S így mulatunk együtt esténkint: egy vén poéta meg egy fiatal prücsök, nap nap után." ( Jókai Mór: Solitudo )

 

Sokan kerülnék ezt a szembenézést önmagukkal, Istennel. Vagy gondolják, elég lesz majd megjavulni öregkorukra, akkor majd mindent jóvá tesznek.

Sajnos ez nem csak az idő természetéből következőleg lehetetlen..., de sajnos az emberi természetből következőleg is.

 

Volt egy évfolyam és kollégista társam, aki nagyon szerette a Lator című filmet és könyvet is..., így akart élni, mindenféle "disznóságot" elkövetve életében, aztán majd az utolsó pillanatban majd kimondva azokat a szavakat ( „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.” ( Lk 23,40-41 ) ) , aztán már benn is van a mennyországban.

 

Van erre egy jó történet:

"Egy nagyravágyó, fiatal katona rendszertelen és kicsapongó életvitele közismert volt. Senki sem tudta rábeszélni, hogy változtasson az életén. Még egy pap ismerőse is határozottan megmondta neki, hogy ilyen lélekkel nem lehet megjelenni az Úr előtt, az örökélet szempontjából veszélyes lenne.

- Nem félek- válaszolta.- Tudom, hogy az Úr jóságos és irgalmas. Halálom előtt kimondok három szót, ezek biztosan besegítenek az örökkévalóságba: Jézusom, irgalom, bocsánat.

A papot nem győzte meg a válasz és a tiszt folytatta feslett életmódját.

Egy viharos délután a megduzzadt folyó partján lovagolt. Nem akart hiányozni egy ünnepségről. A villámcsapás és a mennydörgés annyira megriasztotta a lovat, hogy az a folyóba esett. 

A tiszt utolsó szavai ezek voltak: Dögölj meg, átkozott állat!" ( Három szó )

 

Így akarnánk meghalni?

Aligha...

Szóval..., kevesebb ész, több szív, s élő remény, a megfelelő keresztet kaptuk.

"Az Útra rátalálni nem nehéz, csak válogatni nem szabad..." ( Szeng-can: Szívbéli hit világossága )

"Az ember kétféle módon tévedhet. Elhiheti azt, ami nem igaz, vagy vonakodhat elhinni, ami igaz." ( Kierkegaard )

 

 “De Ábrahám hitt, és nem kételkedett, hitt a képtelenségben.” ( Kierkegaard )

2019. 07. 29.