Az erő része

Kopár fényben ( I. )

"adjon úgyis, ha nem kérem"

 

 

Ez egy igazi botrány..., nem szimplán hiba!

Miért nem a jókkal foglalkozunk?

 

 Az iskolai munkám során is látom, a "rosszak" százszor annyi figyelmet kapnak, mint a "jók", pedig jónak lenni sokkal nagyobb teljesítmény, s most nem a még rossznak is lustákra és "tompa elméjűekre" gondolok, mint "rossznak" lenni.

 Mert ahogy mondani szokás, a JÓNAK csak egy formája van, a ROSSZNAK végtelen..., tehát könnyen megvalósítható, a JÓ szinte soha.

Akkor miért szeretjük a  bűnt..., mert a magunkéit "egyenesen imádjuk" ( ~ Tatiosz ), vagy ahogy G. B. Shaw írja, ha azt mondanád valakinek, hogy valamiféle rablóvezér vagy kalóz vére csörgedezik az ereiben, nem szégyellené, hanem büszke lenne rá. 

 

Nehéz lenne elítélni másokat olyanért, amit magunk is elkövetünk. S most itt nem a büntetésre gondolok, az a "társasjáték" része..., egyfajta iszonyodásra gondolok. Egyféle undortól, ami el kellene, hogy töltsön bennünket. Ehelyett, mint egy hányás mellé, oda kuporodunk és turkáljuk..., tényleg van-e benne répa?

Igazi nyereség a bűn..., mindenki velünk foglalkozik. Mint az "alkoholista játszmában", ahol az elsődleges nyereség nem az alkohol hatásában van..., sokkal inkább a másnaposságon. Izgalmas volt, jól éreztük magunkat, s még velünk is foglalkozik mindenki, pedig nem csináltunk semmi..., sőt, csak romboltunk. Mi leszünk először a kapcsolat középpontja, majd mindennek a középpontja.

S még a vallások is a bűnösökkel foglalkoznak, "mert nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek." 

Nagyon elhibázott kampány ez így a bűn mellett, ami könnyű is, előnyös is?

Kampány az ellen, hogy megkeressük eredeti forrásunkat, az Isteni formát, amire születtünk; valódi tiszta célunkat, küldetésünket?

 

Van egy játék, az "Így hallottam": 

A játékosok körben ülnek. A játékot a játékvezető kezdi, aki a mellette ülő játékos fülébe súg egy összetett mondatot, rövid szöveget. Úgy súgja, hogy a többi játékos ne hallja meg. A hírt tovább kell neki is adni a mellette ülőnek, míg végül bezárul a kör. Az utolsó játékos hangosan kimondja a kapott információt, amit összehasonlítanak az eredeti szöveggel.

Van egy olyan változata is, hogy a játékvezető vissza is vezeti a tagokat a "torzulás útján" s megbeszéli mindenkivel, ki hol és miért torzított a az eredeti szövegen?

Itt is ezt kellene csinálni..., visszagombolyítani életünk zsinórját és megkeresni, hol vesztettük el "ártatlanságunkat", s akkor talán rájövünk, mit és miért nem tettünk rosszul eddig.

Ha erre tudásra, erre a "visszaemlékezésre" ( ~ Platón ) nem teszünk szert, marad a Dosztojevszkij leírta tépelődés és bosszankodás, mert mivel senki sem akar "teremtett" lenni csak "teremtő"..., ami nem kicsi gőg, megteremti magának Istent s az Ördögöt is, legyen kikre tolni a felelősséget!

"– Én azt hiszem, hogy ha ördög nem létezik, tehát ha csak az ember teremtette, akkor a maga képére és hasonlatosságára teremtette. – Vagyis hát ugyanúgy, mint az Istent. – (...) Szép egy isten lehet az, ha az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette." ( Dosztojevszkij: Karamazov testvérek )

S be is rendezzük olyanra a világot mint a gnosztikusok, akik elég nagy bajt csináltak már a kezdetek kezdetén is a "fekete-fehér" gondolkodásukkal, szinte kiirthatatlanul megfertőzve mindent ezzel a kétpólusú szemlélettel.

"Örök sötétség tapad a felszín belső felére. Ez a fordított világ, ez a pokol. Egyforma az éje, mindene kő-szerű, lobogástalan, fekete láng. / Ez a pokol: belőle hajlik ki az élet, a hánytorgó, e nyugalomból! Göröngy, fű, ember, állat, belőle fakad mind, mely sebet és csókot cserélget, a pokolból, mind, valahányon a fény elárad! / Mindennek külső és belső íve -- melyik a visszája, melyik a színe? van-e harmadik ív: árny nélküli fény? / Rögtől szívig, minden dalol; nem ésszel, lényével válaszol, mint egy nő, vagy egy költemény" ( Weöres Sándor: Mi van a héj alatt? )

"De légy szíves egy pillanatig eltűnődni a kérdésen: mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden tárgy, minden ember, kivétel nélkül. (...) Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben? Ostoba vagy." ( Mihail Bulgakov: Mester és Margarita )

 

Lévi Máté erre remek választ ad, igazi zen választ: "Nem vitatkozom veled, vén szofista!" 

Ahogy Én is okoskodtam ifjú koromnak, kicsit talán imponálni is akartam műveltségemmel Beöthy Tamás atyának, amikor megkérdeztem: 

Van-e ördög vagy nincs; ugyanis Aquinói Szent Tamás bizonyítja hogy nem létezhet, s precízen levezettem neki a következtetés sort. 

Hosszan nézett rám, majd ezt mondta: "Beszélgessünk valami fontosabbról!

De van itt nagyobb baj is, ha lehet ezt egyáltalán még tetézni valamivel. 

Szoktuk...

"Zsebre akarjuk tenni Istent", mert mi ez a "bratyizós", sőt "szemrehányós" stílus? Nem elég, hogy mi vagyunk a világ közepe, de még arrogánsak is vagyunk. 

Nem biztos, hogy megérdemeljük a "társteremtői " státuszt. 

 S most nem arra célzok, hogy általános jelenség, hogy mindenki tegezi Istent..., jól van ez így hisz a Jézus által ajánlott megszólítás is: "Abba, Atyánk."

Elherdáljuk a ránk bízott "talentumokat", tehetségeket. Mert "jogunk van hozzá". 

Ez nagy tévedés, a szabad akarat az Isten keresésének egyéni útválasztására szól, nem annak megtagadásához.

Aztán csodálkozunk, nem mennek a dolgok..., amiért természetesen ki a hibás? 

 

 S erre Isten szólhat szeretettel:

"Az Ő országát, a Békét, harcainkra süketségét. Néha átokkal panaszlom de Ő így szól: 

“Nem haragszom!” ( Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra )

 

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek." ( Lk 15,11-24 )

 

"Megláthattál volna azért is engem, mert Mindenható, ha vagy s látsz valóban (mint rég ama Szem a szentkép-keretben) mert nem zavartalak, mert nem kopogtam, mert nem riszáltam feléd sem sebem, sem érdemem, hogy nézd: így jártam nyomodban! Illemre nevelt anyám: nem esengtem s rátartiságra apám: nem tolongtam- - s igazmondásra épp a - Hit - a hited? - nevelt, hogy így, magamba kivetetten, e földön itt, veled vagy ellenedben, magamféle is kezdhet valamit - Nem voltam könnyű fiad. Így végy számba, ha ürül hely a Seregedben." ( Illyés Gyula: Megláthattál volna )

Szeretnénk így állni majd Isten elé? Szeretünk így állni előtte?

A legdurvább Csorba Győzőé:

"Hogy ő tud róluk? Jó, de fontos, hogy meghallgassanak, beszélhessek, kiönthessem a szívem: sok benne a salak. S vitatkozhassak is, ha úgy jön, s tévedjen néha ő, lássa be, hogy ő is lehet hibás, ha belőlem dudva nő." ( Csorba Győző: Istenről, öregedőben )

Isten szereti ha vitatkoznak vele, az is imádság, de furcsa lenne rá hárítani a felelősséget saját ostobaságainkért. 

 

Én is szoktam vele vitatkozni, vagy jobban mondva értetlenkedni. Gyakran kérdezem tőle széttárt karokkal: "No, ez most mire volt jó?"

"(...) nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem." ( Nagy László: Adjon az Isten )

Ez is egyfajta pogányság, Jézus maga mondja: "Kopogtassatok és megnyittatik néktek!"  S maga Isten mondja Mózesnek, ne kérj, mert nem tudom visszautasítani.

Annyira nem lehetsz gőgös, hogy még ne is kérj!

A végső nagy probléma, fogy az idő..., véges lények vagyunk, igyekezni kellene jónak lenni, mert az lenne a feladatunk. 

Ahogy a bérmálkozáskor "Krisztus katonája" lesz a jelölt, harcra "kenik fel"! Mindenki harcra van küldve, harcra a jóért..., önmagával, a világgal, amit nem adhatunk fel ily könnyen!

"Nem Isten dolga, hogy harcoljon azok helyett, akik nem akarnak háborúzni." ( Plotinosz, III., 2, 8, 35. )

Nincs idő a bűnre..., ennyire nem érhetünk rá.

 

Plotinosznak azonban van egy érdekes gondolata, ami igazolhatja ezt az állapotot, bár nem kevésbé idegesítő:

"Vannak olyan rossz dolgok, amelyek csak annak használnak, aki átéli őket, ilyen a szegénység vagy a betegség. A morális rosszból azonban az egész világegyetem húz valami hasznot, mert megmutatkozik általa az Isteni igazságosság." ( Plotinosz: III. 2, 5, 15. )

De semmiképp nem ellenünk vannak a dolgok, sokkal inkább értünk! 

A bűn is?

 

"Kicsoda vagy tehát? Az erő része, mely Örökké rosszra tör, s örökké jót művel." ( Goethe: Faust )

( Ez most nem egy posztumusz "fricskának" szántam itt a végén egykori remek tanítómnak Beöthy Tamásnak atyának..., inkább Pál apostolra célzok: 

 "Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön." ( Rom 11,32 )  

https://boatswain69.blogspot.com/2020/12/akinek-maskepp-irgalmazott.html

 

 

The Kiss of Light and Darkness

 

2019. 07. 21.