"Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak."

 A spirál..., ami rugó!

"Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik." ( Lk 14,11 )

 

Sőt..., a "rúgó"; ugyanis cselekedeteinkkel energiát teszünk a rendszerbe, ami felfelé, vagy lefelé, de rúgni fogja a rendszerben szereplő tagokat.

 

Az emberi kapcsolatokat gyakran hasonlítják spirálhoz, ami attól függően, hogy a szereplők "felesleget" hoznak létre, vagy hiányt, vagy "felfelé", vagy lefelé" mozdítják a kapcsolatot.

Általában az adósságra a "debitumra" szokás koncentrálni. Ha sokat tesz valaki a kapcsolatba, sokat is kap, s ez még több energia stb. betételére készteti, s így tovább, s a spirál felfelé, egyre gyorsuló sebességgel pörög.

Ha keveset, akkor egyre kevesebbet tesz be a másik is, s ő maga is, ami logikailag teljesen érthető..., hisz mivel nem bízik a másikban, annyit fektet be, amennyit nem nagyon sajnálna, ha esetleg nem kapná vissza.

A gond ezzel a megközelítéssel, hogy egyfajta tranzakcióként gondol a kapcsolatra, pedig ennél sokkal lelkibb dologról van szó! A jó cselekedetnek nincsen matematikailag kifejezhető és mindenki számára egyértelmű értéke.

 

Aki felmagasztalja magát, az megaláztatik! Jézus ugyan egy esküvői szituációval, ülésrenddel kapcsolatban mondja ezt, de teljesen helytálló most is. 

Aki túlértékeli önmagát, s azt amit ő ad. Ő sohasem lehet elégedett azzal, amit a másik cserébe ad..., s idővel nem is ad, hisz Hozzá a másik "fel sem ér", "arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja..." S a spirál már pörög is lefelé, a rugó rúgja le a "mélységbe" a kapcsolat tagjait!

Aki megalázza magát, azaz saját teljesítményét nem tartja annyira nagyra, mint a másikét, az mindennek örül..., s mindenért hálás, mindent viszonoz..., százszorosan, ezerszeresen!

S mivel nincsen beleszerelmesedve önmagában gyönyörködni is képes!

 

Ez a magyarázata, hogy az egyházak ragaszkodnak bűnösségünk, tökéletlenségünk tudatához, minden bűnbánati vagy tisztulási szertartásokkal kezdődik, bármely vallás "illetékességi területére" lépünk..., s hogy miért, mert aki tudatában van tökéletlenségének, még lehet tökéletes, aki tökéletesnek hiszi magát..., már aligha!

"Gyónom a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem."

De van "feljebb"!

Dosztojevszkij Karamazov testvérek című drámájának ez az egyik nagy tanulsága a végén..., nincs nagyobb, tett, mint ártatlanul vállalni a bűnhődést valaki más helyett.

Mert ez a gyönyörködés kötelez, s minden ami a szépséget növeli jó, s minden ami csökkenti, rossz, közös számlára dolgozunk.

Ezért kell ezt a törvényt kiszélesíteni, kiteríteni az egész világra. 

Még az EP választás előtt Vágó Gábornak ( Amúgy jó srác. Kár, hogy kilépett a politikából, a bal oldalon talán az egyetlen "jó arc" volt, még ha nem is kínálta meg Gyurcsány a whiskyjével.) szegezték a kérdést, a világ környezetszennyezettségi állapotáért szerintük tényleg mindenkinek lelkiismeret furdalást kellene érezni? 

Elkezdett meghátrálni, pedig ennyi lett volna az egyenes és karakán válasz: Igen! Közös felelősségünk a világ; s a szeretet, a gyönyörködés kötelez. ( Nem legyőzni kell a természetet, mert kicsinek és gyávának érzem magam vele szemben, ám nagynak és hatalmasnak szeretném látni magam; inkább szeretni kell és csodálni, felnézni rá..., és  őszintén tisztelni! )

Így már érthetőbb a Jakab levél is: ( Isteni törvény az alázat és tisztelet, gyönyörködés a teremtett világ szépségében, s kötelességünk vigyázni rá....; "csinálj jobbat ha tudsz", s ha nem tudsz, ne kritizáld, s ha léte is ettől függ, legalább vigyázz rá! )

"Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak." ( Jakab 4:17 )

Mint Gorkij színművében, az Éjjeli menedékhelyben: "Aki nem tesz jót embertársával, az rosszat tesz vele!" 

Ez általános törvény, s mindenre vonatkozik. 

Japánban a kolostoroknak adják minden nap végén a még megmaradt, de jó minőségű ételeket, amit azok tovább adnak, vagy elfogyasztják maguk. Miért, mert hitük szerint a szerzetesek, "mivel közös számlára dolgozunk", a közös lét tisztaságához komolyan hozzá tesznek. Érdemes támogatni őket. Lehet nekünk is érdemes lenne ezen eltöprengenünk.

 

De amíg közösségi szinten nem terjed el az alázat, s vele a valódi szeretet..., maradnak az apró magán akciók:

Ha szemetet látok eldobva, felveszem, mert nem "SZÉP"!

Küldetésünk van a szépség megvalósítására, bárhol is látunk nem szépet, akár mint a következő történetben a pénztárosnő arcán:

"Az egyik ABC-ben akartam venni valamit. Zárás előtt már csak egyetlen kassza volt nyitva. Hosszú sor toporgott, morgolódott előtte. Elibém préselődve szálegyenes, ápolt öregúr szorongott, kezében a drótkosárral, benne némi vacsorára valóval. A gyötrött arcú pénztárosnő úgy csapkodta a billentyűket, számolt, mint aki gépe csattogó alkatrésze. Fel sem pillantva, szögletesen, villámgyorsan, de láthatóan ereje végére érve lökdöste tovább a leblokkolt kosarakat.

Éppen az előttem álló úrét bökte arrébb, aki megszólalt (kemény szóra vártam):

- Milyen ügyes. Köszönöm. Aludjon jól ma – s kilépett a sorból.

A pénztárosnő felkapta a fejét. Hálás mosolyából már csak nekem jutott egy villanásnyi. Hirtelen megfiatalodott; a Gép helyett nő lett ismét." ( Gyökössy Endre: Mai példázatok, "...Csak szólj és meggyógyul...", A pénztáros )

Olyan ez, mintha Gyökössy Endre olvasta volna Mello történetét Rilkéről és a koldusnőről...; de hát minden egy , ahogy mondani szokás, a fájdalom is csak fájdalom, akárhová néz az ember. 

"Egy viharos nap után a tengerpart tele volt partra vetett, vergődő kis halakkal, kiszáradó tengeri csillagokkal, kagylókkal. Az arra járó felnőttek és gyerekek szomorúan nézték a pusztuló életeket. Egy kislány azonban fogta a kis homokozó vödrét, és apró kezeivel kezdte összeszedni a még élő halakat, majd elballagott a víz széléhez, és visszadobta őket a tengerbe. Az apja rászólt : - Hagyjad, hiszen olyan sokan vannak. Úgysem tudod mindet összeszedni. Mit számít az egészhez képest az a pár kis hal, amit megmentesz! - Amelyiket megmentem, annak számít – felelte a kislány, és folytatta a mentőakcióját."

És így tovább....

S a nagy magán akciók, a sztálingrádi csata során az egyik orosz katona bemászott az egyik géppuskafészek lőnyílásába, hogy a társai teret nyerjenek..., ennyire alulértékelte az életét? 

 

2019. 07. 11.