"És most?"
1988. 08. 28.-tól 1989.08. 15.-ig volta katona Marcaliban a Hunyadi János laktanyában, akkor "belső laktanyának" hívták, ugyanis volt egy nagyobb Marcalin kívül.
Mi voltunk az "előfelvételisek", a "táposok", s mivel bármit viszonylag könnyen tanultunk, pl. az "őr kötelmeit" is, s túl sok könyörületre sem számíthattunk, állandóan szolgálatban voltunk.
S mivel távolról is jöttünk, nekünk a "kimenő" nem volt nagy segítség, csak "eltávban" reménykedhettünk. Az meg nagyon ritkán jött el a számunkra.
Ez idő alatt, ősszel halt meg rákos betegségben apai nagyapám, akit nagyon szerettem.
Jelentkeztem hát "kihallgatáson" a hadnagyomnál és kértem a "rendkívüli eltávot" nagyapám temetésére..., ami ilyenkor jár.
Tisztán emlékszem, még tisztelegtem, amikor közelembe lépett és az arcomba lehelte: "Ugye most örül?"
Máig nehezen feldolgozható érzés, mert igen, örültem, végre hazamehettem a barátnőmhöz s a családomhoz, láthattam őket; s szomorú is voltam, mert már eddig sem kísérhettem végig haldoklásában nagyapámat, s el sem búcsúzhattam tőle, s most is csak a temetésére engednek haza, - ha hazaengednek egyáltalán.
Nem tudom megbocsátani!
Sem neki, sem magamnak.
( Ördögi volt. Mint a nyilas tiszt Sánta Ferenc regényében: "– Meg kell utáltatni önmagukat önmaguk előtt! Amíg ezt nem tette meg, addig semmit sem végzett! Semmit az égvilágon! Utálniuk kell önmagukat és megvetni… Akkor kész a munka! " ( Sánta Ferenc: Ötödik pecsét ) )
Jó-e ez így?
Akik "disznóságot" követnek el, ( Moldova György "beszélő disznója" "emberség"-et ír a felháborító "részek" mellé. ) azok számára mentség a megbocsátás.
Igen a "szemet szemért elv megvakítja a világot", de ha eltöröljük, egyesek meg fognak megvakítani mindenkit, ha nem kell félniük valamiféle retorziótól. Lehet akkor is "megvakul" mindenki.
Szeretünk érvelni a megbocsátás mellet, mert csak magunkat látjuk, erre többféle "relativizmus" adhat alapot:
"Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most? (...) Bocsássak meg? De már nem vagyok ugyanaz az ember, akivel tegnap azt tetted. A Gangesz szüntelenül áramlik; soha nem marad ugyanaz a Gangesz. Minden ember egy folyó. Az az ember, akit leköptél, már nincs itt; én csak hasonlítok rá, de nem vagyok ugyanaz, sok minden történt ebben a huszonnégy órában! A folyó nagyon sokat haladt előre. Ezért nem tudok neked megbocsátani, mert nincs bennem semmi neheztelés irántad. És te is más vagy. Látom rajtad, hogy már nem vagy ugyanaz az ember, aki tegnap idejött, mert az a férfi dühös volt - milyen dühös volt! Ő köpött, te pedig meghajolsz előttem, megérinted a lábamat; hogyan lehetnél ugyanaz az ember? Nem vagy ugyanaz, ezért felejtsük is el a dolgot. Az a két ember, aki köpött, és akit leköptek, már nincs többé. Gyere közelebb! Beszélgessünk valami másról!"
Más pillanat, más ember? Akkor meg hogy hogy emlékszünk arra, ami történt? Lehet mégsem másik a pillanat, s az ember is ugyanaz, legalábbis részben? ( Weissmahr Béla )
De arra mindenképpen jó a történet, hogy felismerjük, nincs bocsánat, míg van emlékezet. Amíg emlékszel arra, ami történt, addig befolyásolja a tetteidet..., Forgó hadnagy tette egy életre befolyásolni fogja kettőnk viszonyát.
Mit lehet tenni, ha megsértettek?
Elkezdek Istent játszani. Majd én föléd emelkedem, s nagylelkűen megbocsátok neked.
1. Először is nincs hozzá felhatalmazásod, a bűnök bocsánata nem emberi feladat.
2. Isten működésének teljes félreismerése ez a fajta cselekvés.
Amikor még hittant tanítottam Érdligeten ez gyakran előkerült..., a gyerekeket valamiért nagyon izgatta, a "két I", "igazságos és irgalmas".
Isten tehát nem csak irgalmas..., de IGAZSÁGOS is. Ehhez meg neked igen kevés információd van, tehát nem kellene "igazságoskodnod", elengedned olyan büntetéseket, amit Ő kimér, vagy kimérni fog.
Olvastam egy bahai vallású papról, aki nem hajlandó bizonyos emberek betegségét meggyógyítani, ez a karmájuk része..., viselniük kell.
Persze a te irgalmasságod része lehet a rendszernek, de a másik megalázásáért, illetve magad felmentéséért semmiképpen se légy megbocsátó.
Megértem a lágerből szabadult fogoly imáját, de a fájdalmadhoz jogod van ( Sávai János ), s aki adósod, az fizessen!
Ha ügyed igaz, maga az ügy áll bosszút érted.
„Békesség minden rosszakaratú embernek! Legyen már vége minden bosszúállásnak, mindenféle büntetés és megtorlás követelésének!... A bűntettek már minden mértéket fölülmúltak, már nem foghatja föl őket emberi értelem. Túl sokan vannak a mártírok...
"Polcomon viaszgyertyát égetek mindenkiért, aki helyettem halt meg. És: nemcsak meghalnom nem kellet, de ölnöm se. Ezt is mások végezték el helyettem. Helyettem haltak meg, és helyettem öltek. Negyven-, ötven-, százmillió ember? Tartozom nekik, hozzátartozóiknak, szüleiknek és gyermekeiknek, barátaiknak és ellenségeiknek, mondhatnám: mindenkinek tartozom." ( Török Sándor: Egy kis kertet szerettem volna )
...mégis, Uram, ne a te igazságod mércéje szerint mérd az ő szenvedéseiket, ne írd a szenvedéseket a kínzók terhére, ne követelj tőlük rettenetes számadást. Másféleképpen fizess meg nekik! Írd a hóhérok, a besúgók, az árulók és minden rosszakaratú ember javára a többiek bátorságát, lelkierejét, alázatukat, nemes méltóságukat, szüntelen belső küzdelmüket és legyőzhetetlen reményüket, a könnyeket felszárító mosolyt, szeretetüket, elemésztett, összetört szívüket, amely még a halál pillanatában is szilárd és bizakodó maradt, igen, még a legvégső gyöngeség pillanataiban is... Jusson el, Uram, mindez eléd a bűnök bocsánatára, az igazságosság győzelmének váltságdíjaként, a jót és ne a rosszat vedd számításba! És ne áldozatokként, éjjeli rémképekként, visszajáró lelkekként maradjunk meg ellenségeink emlékezetében, hanem mint segítőtársaik a bűnös szenvedélyeik megfékezésére irányuló igyekezetükben. Semmi többet nem kívánunk tőlük. És amikor mindennek vége lesz, add meg számunkra, hogy az emberek között emberekként élhessünk, hadd szálljon ismét béke szegény földünkre - békesség minden jóakaratú embernek és mindenki másnak...” ( Anthony Bloom: Élő imádság )
Fájdalmadhoz más bűnéért és fájdalmáért is...
Ezért,
"A gyűlölködésről és veszekedésről tegyetek le. Kerüljétek el óvatosan a kemény szavakat, és ha ki is csúsztak ilyenek az ajkatokon, ne restelljetek megadni az orvosságot is a szájatokkal, amivel a sebeket ejtettétek. Úgy bocsássatok meg kölcsönösen egymásnak, hogy később a sérelmet fel ne rójátok. A sérelemre való visszaemlékezés ugyanis: jogtalanság, a harag továbbszövése, a bűn megőrzése, az igazságosság ellensége, rozsdás nyíl, a lélek mérge, az erények elvesztegetése, az elme férge, az ima megzavarása, az Istenhez intézett kéréstek erejének megsemmisítése, a szeretet elárulása, lélekbe szúrt tövis, soha el nem alvó gonoszság, soha el nem fogyó bűn és mindennapi halál" ( Paolai Szent Ferenc levelezéséből )
Ez mind nagyon szép, de a béke, ha lesz; az az egyszerű munkás emberek békéje lesz..., ha valaha eljön. Azoké akik hagyják a másikat dolgozni, mert ők maguk is szeretnék végezni a maguk feladatát.
Igen, a gyűlölködés az "mindennapi halál". Ezért nem értettem soha, miért kell kinyitni egy ajtót, amit nagy nehezen bezártunk. Illetve, bolond aki olyanhoz közeledik, aki folyton sérelmet okoz a számára..., ügyesen bezártuk..., nincs vele gond. Hurrá!
Nincs hurrá..., mert fontos egymást "keserítenünk", s fontos jeleznünk is a másiknak, most megbántottál, ez fájt nekem. Miért?
Segítjük egymást a tökéletesedésben, haragoddal "felemeled" a másikat..., egyébként egy életre adósoddá válna. Azzal, hogy jelzed, haragszol, alkalmat adsz neki, hogy helyreállítsa a köztetek elromlott szeretet-viszonyt. Jóvátehesse a "jóvátehetetlen", hisz el nem felejtjük soha többé, de legalább nem zárod "karanténba" egy életre.
Az Utassy vers zseniális, mert tényleg feledhetetlen, ha "levizelik" az embert..., de "ki szólt be" előbb?
Mindkettő fájhatott..., persze lehet, "dilettáns" az illető, s nem szép válasz "levizelni" az illetőt..., de van kommunikáció..., talán lehet belőle jó költő..., a nadrág is kimosható, kérdés, ki mossa ki?
"Mondom neki: dilettáns vagy! Néz, nem hiszi el. Ketten brunzolunk a klotyón. Hát nem levizel!" ( Utassy József: Önérzet )
Van a bocsánatkérések egy "éteri" formája, amikor valami "istenihez" igazodva cselekszünk, kérünk bocsánatot..., ezek rendkívüli pillanatok, boldogok akik ezekben a rendkívüli pillanatokba élik le életüket. S boldogok, akik találkoznak életükben ilyesfajta emberekkel, katartikus élmény lehet.
"Hát amint az utcaajtót nyitom, valaki ugyanazt kívülről tolja befelé, s amint az ajtó kitárul, ott áll előttem az én kis Koricsánerem. A két vállát behúzva, a fejét szomorúan félrehajtva, azt kérdi tőlem a küszöbön megállva, szelíd, reszketeg szóval: – Irasceris mihi? (Haragszol rám?) Hogy én haragszom-e ő rá? S azzal alázatosan levéve a kalapját, azt mondja: – Azért jöttem hozzád, hogy bocsánatot kérjek tőled. Ő, a megvert ember, jön bocsánatot kérni az inzultálójához! Pedig őt nem kényszeríti erre odahaza senki. Neki nincsen erős ítéletet osztó édesanyja, aki hozzám küldje, hatalmas parancsolattal! S ő keres fel engem. Nekem a könny kicsordult a szememből, nyakába borultam, megöleltem. – Nem te kérsz éntőlem bocsánatot, hanem én tetőled; s már most jöjj be az anyámhoz, s mondjuk el neki, hogy kibékültünk, megbecsüljük egymást. – Hiszen azért jöttem éppen hozzátok. Azzal bejött velem az anyámhoz, s így szólt: – Eljöttem bocsánatot kérni a nagyasszonytól, hogy így megbántottam. Én vagyok a hibás, elismerem. Mert amiről disputáltunk, abban neki van igaza, a Móricnak. A „h” betű csakugyan konszonáns, csak poética licentiából néha lesz belőle hehentés. Ezt megmagyarázta a professzor úr nekem. Azért bocsánatot kérek, hogy okot szolgáltattam Móricnak, hogy engem megüssön. De énnekem nem fájt, mert neki van igazsága, és van jó ökle. Majd azzal az öklével meg fogja ő védelmezni a zsidót, mikor a zsidónak lesz igazsága. Ettől a perctől fogva lettem én filoszemitává." ( Jókai Mór: Én és a zsidók )
"Egy napon üresen találtam az ágyát. Már a lepedő is le volt róla húzva. Sokáig ültem a csupasz sodronyra meredve, megszokott helyemen; majd bekopogtam az orvosához. Már ismertük egymást. Őszhajú, idős, sok szenvedést megért belgyógyász volt. Amikor meglátott, levette a szemüvegét, és sokáig törölgette. Nem nézett rám, úgy mondta: - Mielőtt meghalt, a kórteremben mindenkitől bocsánatot kért, ha valakit valamivel megzavart volna. Tőlem is, hogy gyógyulásával, nem tudott örömet szerezni. Önnek ezt a levelet hagyta hátra. Arra kért, halála után adjam át. Megszorította a kezem, s valami ürüggyel magamra hagyott. A levélben temetésével kapcsolatban néhány szerény kérése volt Júlia testvérnek. Pár meleg sor, s végül egy bibliai idézet Pál leveléből, amelyet az öreg apostol betegen, fogolyként, bilincsek közül a filippibelieknek írt: "Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek." ( Gyökössy Endre: Mai példázatok, Mégis öröm ( Fil 4,4 ) )
Szóval, a hadnagyom "jön nekem" még egy bocsánatkéréssel és jóvátétellel, nem zárkóznék el előle. Én is készségesen elnézését kérem, hogy most "kibeszéltem".
Még akár barátok is lehetnénk erre a kis időre...
2019. 07. 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése