“Nem csak az illik, (...) hanem kötelességünk, (...) kioktassunk és megtanítsunk rá mindenkit, "

"Ó, a hamu fanyar íze!" ( VI. )

 

Ó, a megvilágosodás élmény után, hiába mondja a zen történet, továbbra is fát vágok és vizet hordok..., mégsem ugyanaz az ember teszi ezeket.

"Tettrekészséget teremt"..., egyfajta sürgetést, ezt másoknak is meg kell mutatni!

Müller Pétert kérdezték egyszer, jó szerzetes lett volna-e belőle? Azt válaszolta: Nem, mert amit "talált volna, azonnal ment volna megosztani másokkal.

No igen ez az első nagy kísértés, megmaradni az állapotban, ami lehetetlen, vagy továbbadni, ami szintúgy?

Gide is így emlékezik vissza:

" (...) s akkor először szólalt meg bennem bennem a munka újrafakadó vágya, (...)" ( André Gide, Meztelen, 52 )

De "felkészült"-e a világ ilyen radikális súlypontáthelyezésre? Még mindig nem.

"Héberek ők? Én is. Izráeliták? Én is. Ábrahám utódai? Én is. Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja. Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen? Ki botránkozik meg, hogy ne égnék én is?" ( 2Kor 11,22-29 )

"

Pál a következményekről beszél, igazi zsidó módjára a cselekvésre téve a hangsúlyt.

Gide az okot is látja..., nem értik a szavát.

"Fájdalom, hamar beláttam, hogy egyikük sem érti a szavam. Már az első beszélgetés után holmi szerepjátszásra kényszerítettek, hasonlítanom kellett ahhoz, akinek azelőtt is tartottak." ( André Gide, Meztelen, 69 )

"- Mind egyforma - mondtam neki. - Mindegyik csak másolat. Ha egyikkel beszélek, azt hiszem, egyszerre többnek szólok.

(...)

- Minél egyformábbak egymás között, annál jobban eltérnek éntőlem.

(...)

Élnek, úgy látszik, hogy élnek, s mintha mégse tudnák, hogy élnek. Különben magam sem élek mióta itt vagyok a közelükben." ( André Gide, Meztelen, 70 )

Mintha Jézust hallanánk:

"Egy másik tanítvány pedig ezt mondta neki: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat. De Jézus így szólt hozzá: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak eltemessék saját halottaikat" ( Mt 8, 21-22 )

Jézus határozott, de Gide bizonytalan...., de az egész kisregény erről szól..., a bizonytalanságról; a felismert célról, aminek nem tudunk megfelelni, mert a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.

"(...) ez a titok, úgy gondoltam, sokkal rejtélyesebb; éspedig a feltámadott titka, mert idegen maradtam a többiek között, mint aki holtak közül tér vissza  tér vissza az élők mellé. S először nem is éreztem mást, mint fájdalmas tájékozatlanságot; csakhamar új érzés tört a felszínre. (...) Akkor először láttam tudatosan  a magam külön értékét; csak az volt fontos, ami elválasztott, ami megkülönböztetett a többiektől; amit senki más nem mondott s nem mondhatott, csak én, azt, csakis azt kellett mondanom." ( André Gide, Meztelen, 71 )

Ez a fájdalmas tájékozatlanság, Platón is írja a barlanghasonlatban a visszatérőknél gyakran fellépő jelenség.

Nem baj, majd erősebben, hangosabban mondom...

"Mivel az első előadást, éreztem, félreértették, mindjobban sarkallt az a vágy, hogy a következőket már másképp s erősebben magyarázzam; (...) " ( André Gide, Meztelen, 77 )

Egy mindenesetre biztos, ez az ismeret tudatosítja bennünk, értékesek vagyunk, s hogy hatásunk legyen. "Akár alkalmas, akár alkalmatlan!"

S muszáj; "Ha én el is bukom, a jó ügy, amelyhez hozzákötöttem magam bosszút áll értem is." ( Németh László: Sajkódi esték, Ha most lennék fiatal, 68 )

Ez az a súlypont áthelyezés, amiről beszélünk, az Ügy mindenek előtt. Pál könyörög nekünk:

"Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat.  ( 2Tim 4,1-5 ) 

A zarándok, nem véletlenül, de sokkal céltudatosabb, talán a folytonos gyakorlás, az állandó kapcsolat teszi ilyenné.

Még a negatívumot is pozitívumnak látja. "Faith over Fear!  ( Ahogy az "Erre vártam egész életemben" című bejegyzésben a zen mester is látja a világot. )

"Ez a kísértés azért látogatott meg, hogy ne essél a lelki gyönyörök hajszolásába. Azt akarja az Isten, hogy a keresztény ember vesse el önakaratát, saját kívánságát, minden szenvedélyét és egészen, és teljesen adja át magát Isten akaratának. Az életben mindent úgy irányít, hogy az ember javára váljék. Elősegíti üdvösségét, “aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön” (1Tim 2,4). Végy tehát bátorságot és hidd, hogy “az Isten erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” (1Kor 10,13)" ( A zarándok, 30 )

A tanítókat gyakran hasonlítják kardpengékhez, rugalmasak, erősek, egyenesek s elvágják a legmakacsabb csomókat is.

De a kard nem magát szolgálja:

"A bizalom Istennek ebben a segítségében, megerősítette a szent imádkozókat, s arra serkentette őket, hogy megsokszorozzák buzgóságukat. Ezek az emberek nemcsak saját életüket töltötték kitartóan imában, hanem szeretetből amint alkalmuk volt, másokat is megtanítottak rá és feltárták előttük. Erről beszél Tesszaloniki Szent Gergely: “Nem csak az illik, hogy az Isten parancsa szerint Jézus Krisztus nevében imádkozzunk, hanem kötelességünk az is, hogy másokat kioktassunk és megtanítsunk rá mindenkit, szerzeteseket, világiakat, bölcseket, egyszerűeket, férfiakat, nőket, asszonyokat és gyermekeiket, s hogy mindenkiben felszítsuk a buzgóságot a szüntelen imádság után.” Hasonlóan mondja Szent Kallisztosz is: “Sem az Úrtól való lelki tevékenységet (tudniillik a benső imádságot), sem a szemlélődő tudást, sem azokat a módszereket, amelyek felemelik lelket, nem szabad csupán a saját fejünkben tartanunk, hanem fel kell jegyeznünk, le kell írnunk, ki kell fejtenünk a közösség javára a szeretet érdekében. Isten igéje is erről beszél, hiszen: “erős vár a testvér, aki segít testvérén, a barátok meg olyanok, mint a vár retesze” (Péld 18,19). Nos, ebben az esetben minden gőgnek erővel ellen kell állni és gondoskodni kell arról, hogy az isteni tanítás magját ne a szélbe hintsék." ( A zarándok, 63 )

2020. 08. 05.