éljék azt, amit hittel elfogadtak / "lelki áldozat fölajánlását elfogadva minket magunkat tegyen örök áldozattá"

 Társadalmi karakter és/vagy erkölcsjellem ( III./1./1. )

"(...) milyen az az Isten, akinek egy ilyen emberi élet, egy ilyen halál, egy ilyen feltámadás az abszolút kinyilatkoztatása?"

 

 

"A szépség és a jóság tapasztalatai: részleges tapasztalatok. Ellenük hadakozik sok más tapasztalat: rútság és gonoszság tapasztalata. De van még egy tapasztalat, mely a szépség és jóság élményének különleges erőt ad: a remény tapasztalata. Az ember reményből él. Ha minden reményét elvesztette, már élni sem tud tovább. Vagy elsorvad, vagy öngyilkos lesz. Az élet együtt jár a reménnyel. Ez a remény pedig nem ismer határt. Igaz, vannak részleges, véges reményeink is: reménykedünk ennek vagy annak a dolognak elnyerésében, ilyen vagy olyan vállalkozásunk sikerében. De ezeken a véges reményeken felül él az emberben egy alapvető remény: reménykedés az élet értelmében; reménykedés abban, hogy a jóság és a szépség a létnek alaptörvénye; reménykedés abban, hogy életünk, szenvedéseink, szeretetünk nem hiábavaló; reménykedés abban, hogy a kölcsönös szeretet köteléke örökké tart, hogy az, akit szívből szeretünk, ha meghal is, élni fog; reménykedés abban, hogy az egész világ nem sötétségből sötétségbe, hanem fényből fénybe vándorol, hogy az élet nemcsak egy véletlenül megjelent habfodor az atomok és molekulák formátlan tengerén, hanem egy örök Élőből származó és őhozzá visszatérő örök érvényű valóság; reménykedés abban, hogy van megbocsátás és megbékélés, hogy van Valaki, aki ismer, szeret, hív, haza vár. Az emberiség történelmében kezdettől fogva mind a mai napig virágzó valamennyi vallás ennek a reménynek a tanújele és hirdetője.[. . .] Ahogy nincs kor remény nélkül, úgy nincs kor vallás nélkül. Minél jobban elparentálják a vallást a „felvilágosodás" szószólói, annál inkább születik újra a vallásosság az emberek szívében. Mert az ember – szívének mélyén, egy még annál is mélyebb forrásból származó indításnak engedve – hisz a jóságban, hisz a szeretetben, hisz a lét értelmében, hisz a jövőben, hisz abban az Őstitokban, aki minden jóság, szépség, szeretet, igazság, érték és örökkévalóság forrása, és akit a keresztények „Istennek" neveznek." ( Teológiai vázlatok IV., Nemeshegyi Péter: Jó az Isten, Élményvilágunkban felcsillanó jelek, A remény hajnalcsillaga, 191. )

 

 Nemeshegyi Péter szerint a jóság s a szépség részleges tapasztalat..., ez annyiban fogadható el, ahogyan Pál apostol is érti a Szeretethimnuszban:

"Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek."

De a tudás, ahogy a sejtés is része és arányban van a feladattal..., esetleg az elvégzendő feladattal. A kereszténység is állítja, az emberi lét célja és csúcspontja nem a megvilágosodás, hanem ahogy a liturgiáé is az eucharisztia.

"A liturgia arra ösztönzi a hívőket, hogy "a húsvéti szentségekkel" töltekezve, "legyenek jámboran egyetértők"; imádkozik, hogy "éljék azt, amit hittel elfogadtak"; s az Úr és az emberek közötti szövetség megújítása az Eucharisztiában a Krisztus sürgető szeretetére vonzza és gyújtja meg őket. Tehát a liturgiából, elsősorban az Eucharisztiából, mint forrásból fakad számunkra a kegyelem; s általa valósul meg Krisztusban a leghatásosabb módon az emberek megszentelése és Isten dicsőítése, melyre mint célra az Egyház minden más tevékenysége irányul.(...)

A lelki élet azonban nem csupán a szent Liturgiában való részvétel. A keresztény embernek ugyanis, bár a közösségi istentiszteletre hivatott, a szobájába is el kell vonulnia, hogy titokban imádkozzék az Atyához, sőt az Apostol tanítása szerint szüntelenül kell imádkoznia. Ugyancsak az Apostol tanít arra is, hogy nekünk Jézus szenvedését kell mindenkor a testünkben hordoznunk, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon halandó testünkben. Ezért kérjük a szentmisében az Urat, hogy a "lelki áldozat fölajánlását elfogadva minket magunkat tegyen örök áldozattá". ( SACROSANCTUM CONCILIUM )

A kulcsszó az áldozat..., annyit ér az életed, amennyiben feláldozod; a teljesen és gyümölcsözően feláldozott élet a legszentebb és leginkább "jóillatú" áldozat.

 

Arcabas, Last supper

 Az asztal körül ülő férfiak, János kivételével, irántunk való szeretetből, mind erőszakos halált haltak.

 

2020.  02. 26.