Szókratész sem félt a maga daimonion-jától.

"Ó, a hamu fanyar íze!" ( IV. ) 

 Vir probus ~ Az igaz ember.

 Perceive the sound!  

 

 

"(...) immár világjárt emberként viszontlátva a kis völgyet, jobban tudtam becsülni igéző szépségét, mint abban az életkorban, (...).  Ezt a völgyet és házunkat festettem meg a Meztelen-ben. Nem csak háttér volt nekem a táj;  - a mély értelmű hasonlóságokat tártam fel a könyvben - de egyelőre nem erről akarok beszélni." ( André Gide: Ha el nem hal a mag, 73 )

Így szól egy szakasz Gide híres önéletrajzi kötetében..., hogy miért nem akar..., mindenki elolvashatja a Meztelenben.

Világunk mindig is az ego bűvöletében élt. Még akkor is, ha ellenségként tekintett is rá..., pl. ördögnek nevezve.

Bezeczky Zsolt egykori diákom is, ahogy az "Exorcizmus" című részbe már elmeséltem, csalódottan adta vissza vonatkozó "imádságos könyvemet"..., nem az ördögről volt benne szó..., Istenről.

Az egó nem töb mint egy házörző kuzya..., a mi szolgálatunkra teremtve..., s ahogy a híres "csodálatos kutyadoki" ~ "„Dog Whisperer"" ( Cesar Millan ) is ezerszer megmutatta, soha nem a kutya bolond...,  a gazdája nem tudja uralni.

Ez mostanság is nagy probléma...

 

 

"…most mindenki azon igyekszik, hogy minél jobban elkülönítse a saját személyét, és egymagában akarja élvezni az élet teljességét, holott minden ilyen erőfeszítésnek csak teljes öngyilkosság lehet a következménye az élet teljessége helyett, mert saját lénye érvényesülésének teljessége helyett ki-ki a legtökéletesebb magányba süllyed." ( Dosztojevszij: Karamazov testvérek ) 

Egymagadban élvezni az élet teljességét.., "önmegvalósítás" korát éljük...

Gide-nek remek apja volt..., kollégái és diákjai is a "vir probus" névvel illették. ( Még halálos ágyán is Platónt olvasott... ) Ez csak annyit jelent: "igaz ember". Csak...

 

Egy nap félrehívta fiát:

"Pontosan emlékszem arra az őszi estére, amikor vacsora után félrevont apám dolgozószobájában az egyik sarokba. Halkan azt mondta, hogy úgy látja: nemigen érdekel engem az életben, csak saját magam, márpedig ez önző emberre vall, és én alighanem az is vagyok." ( André Gide: Ha el nem hal a mag, 84 )

 

Féltette a "nagy fekete a kutyától" és a "hamu fanyar ízétől". 

Hiába volt remek ember, de lehet nem ismerte eléggé a fiát..., nem ismerte a daimonionját.

 

"És hirtelen az eső hangjai kapcsolódtak a folyó. a zúgó, a forrás vízizenéjébe; az esőcseppek sustorogva csapkodták a várárok vizét. Valamelyik árokra néző ablakba könyökölve hosszan-hosszan szemléltem, ahogy ezerszám születnek a kis gyűrűk, tágulnak, metszik egymást, elenyésznek, néha hólyag pattan szét a közepükön." ( André Gide: Ha el nem hal a mag, 75 )

"Már első ránézésre is csudálatos látvány volt, de semmit sem látott, aki csak úgy, elhaladtában, beérte egy futó pillantással; kis híja, hogy a víz fölé hajolva örök mozdulatlanságba nem merevedtem, mint Narcissus, hosszan bámultam, amint a közeledtemre elrejtőzött sok apró lény előnyüzsög a kövek odvaiból, repedéseiből. Minden lélekzett, lüktetett, még a szikla is mintha életre kelt volna, (...)" ( André Gide: Ha el nem hal a mag,137 )

 

"Említettem, hogy neveltetése miatt fogékony voltam a szegénység egzotikumára, (...) ha náluk voltam, kis idő elteltével tökéletesen elvesztettem a valóságérzékemet, minden lebegni kezdett körülöttem, minden elmosódott, álomszerűvé vált, (...)" ( André Gide: Ha el nem hal a mag, 191 )

 

Igazi kontemplatív személyiség volt..., nagy de fegyelmezett kutyával. S jó családi mintával...

 

"Mellvédszerű téglafal szegélyezte a szigetet s kötötte össze  az épületeket; belülről repkény futotta be, (...) menedékes külső oldalából imitt-amott növények nőttek ki: macskagyökér, eper, kőtörőfű, olykor még kisebb bokor is, anyám rossz szemmel nézett ("rongálja a falat"), de Anna kérésére mégse húzatta ki, merthogy cinke fészkel benne." ( André Gide: Ha el nem hal a mag, 75-76 )

 

Miért nem pusztították el a cinke fészkét, önmagukért, vagy a cinkékért?

Nuttint már idéztük:"Csak egy (és veleszületett) motivációnk van, hogy kölcsönhatásba lépjünk a világgal"

Cinkének lenni nem szégyen..., még ha élvezetes is..., s még ha emiatt késedelmet is szenved a fal javítása... 

 

"Szókratész sem félt a maga daimonion-jától. Rájöttem. hogy ez a bor nélküli mámor valójában az ihlet és az áhítat pillanata; (...)" ( André Gide: Ha el nem hal a mag, 205 )

Ezekben a ragyogó és tiszta pillanatokban minden eggyé válik, "minden az én gyermekem" lesz, s én "minden gyermeke".

 

"Minden ember az én gyermekem. Ahogyan ezen a világon a saját gyermekeim jólétére és boldogságára törekszem, más emberek esetében is ez a célom. Ti nem értitek meg teljesen ezen vágyamat. Néhányan megérthetik, de azok is csak részben és nem teljesen. Bármennyire is magas az állásotok, erre figyelnetek kell." ( Kalingai I. rendelet )

"Így folytatta, és én azt válaszoltam: - Emlékszem, igen, ott ültél már egyszer, ahol most. - És gyorsan becsuktam az ablakot. - Én vagyok az édesanyád - mondta." ( Robert Musil: A feketerigó ) 

Törekedhetünk hát az élet teljességére..., de elkülönülés nélkül..., az halálos, az ellenkezője viszont éltető...

 

"…most mindenki azon igyekszik, hogy minél jobban elkülönítse a saját személyét, és egymagában akarja élvezni az élet teljességét, holott minden ilyen erőfeszítésnek csak teljes öngyilkosság lehet a következménye az élet teljessége helyett, mert saját lénye érvényesülésének teljessége helyett ki-ki a legtökéletesebb magányba süllyed." ( Dosztojevszij: Karamazov testvérek )

Az lesz a már említett "protective contact"..., a védelmező kapcsolat.