Ez a „lelki szegények”, az „egyszerű szívűek” legkevésbé sem megvetendő útja a magasság felé.

Anima Naturaliter Christiana ( II. )

(Az indiai szádhuk benső világa)

( szemináriumi dolgozatom 2009-ből )

 

 

A hindu vallást most tanultuk november végén, és a különböző ottani aszketikus vallásgyakorlati módokból izgalmas volt kitekinteni a korakereszténység aszketikus gyakorlatára (anachoréták, Macarius, Eusebius, boskoi, Stilita Simeon).

Azóta, bár nem volt szándékomban ezt a célt elérni egyre több kereszténységgel kapcsolatos kérdést kapok. A nyitottság és a türelem jó „reklám” az egyház kérügmája számára. Az embereket leginkább biztatni kell, jó példákat kell mutatni, hogy induljanak el az úton, az út majd megtanít a járásra, s megmutatja a célt is, csak nem szabad elcsüggedni. Út is annyiféle, ahány ember, de ahogy egyik kolléganőm mondta: „a csúcson találkozunk mindannyian”.

A csúcsra zarándoklók persze, mint egy kiránduláson csoportokra tömörülve is haladhatnak, de a csúcshoz közeledve a hegy természetéből következve hasonló megküzdési stratégiákat alakítanak ki… A cél (tiszta Istenismeret, a színelátás vágya,~ megvilágosodás, móksa, stb.) és az út szabja meg a lépések hosszát, a cipelhető súly nagyságát.

„Az összes népek egyetlen közösséget alkotnak; egy az eredetük is, hiszen Isten telepítette be az emberi fajjal az egész földet. Egy a végső céljuk is! Az Isten.” ( II. Vatikáni Zsinat tanítása. „Nostra Aetate” Szent István társulat 410 oldal )

 

„Így a hinduizmusban az emberek az isteni titkot fürkészik, és a hitregék fogyhatatlan gazdagságával meg a bölcselet mélységekbe hatoló erőfeszítéseivel fejezik ki. Egyúttal szabadulást keresnek létünk nyomorúságaiból vagy aszketikus gyakorlatokkal, vagy elmélyült meditációval, vagy pedig úgy, hogy szerető bizalommal menekülnek Istenhez.”( II. Vatikáni Zsinat tanítása. „Nostra Aetate” Szent István társulat 410-411 oldal )

A hindu vallási gyakorlatban, ahol egyébként nincsen intézményesült papság, létezik egy rendkívül érdekes vallási mozgalom, a szádhuké. Szádhu voltaképpen „szentet”, tisztult lelkű embert jelent. E gyűjtőnév alatt az aszkétáknak igen sokféle válfaját foglalják egybe, mert pl. az igazi jógi is szádhu-nak tekinthető. De általában azokat nevezik szádhuknak, akiknél nem annyira az aszkétikus önsanyargatás vagy a jóga önuralomra törekvő rendszeres gyakorlata lép előtérbe, mint inkább a tökéletes igénytelenség, a mindenről való lemondás, a minden élettel szemben megnyilatkozó szeretet. A szádhuk tetemes része nem is a jóga kifejezett célra irányuló és határozott módszert alkalmazó útját követi, hanem közelebb áll a kereszténységben is ismert remete, vagy egész életre szóló fogadalmat tett ájtatos zarándok fogalmához. A jógabölcselet is rámutat, hogy a jóga útja csak keveseknek áll nyitva a szellemi felemelkedés törekvésében, de a teljes hit (sraddhá), az Istenben való önmegadó megnyugvás, vagy az Isten felé irányuló túláradó szeretet és odaadás (bhaktí) ugyanúgy megtisztítja s az isteni Valósággal egyesíti a szellemet, mint a jóga Ez a „lelki szegények”, az „egyszerű szívűek” legkevésbé sem megvetendő útja a magasság felé.

 

 

2020. 03. 18.