Nincs boldogság, nem létezik! ( "Mondja a balga szívében..." )
"Mint a mérőveszőt az egyenesre szokás."
Múlt évben esszét kellett írniuk a 11. a osztályosoknak Etika tantárgy keretében a boldogságról, a sok értékelhetetlen és el nem készült dolgozaton túl volt pár izgalmas is.
Horváth Csongor a következő eszmefuttatást írta le, amiben van igazság..., sőt kissé "koravénnek" hat egy ennyire fiatal fiú tollából: "Az ember sohasem lehet boldog, mert vagy mindent birtokolnia kell ehhez, vagy semmire sem szabad hogy vágyjon." Vagy mindenre kell vágynod, vagy semmire! Már a mondat eleje és vége kizárja egymást..., pedig nem hosszú mondat.
Ezt a feloldhatatlan kettősséget, ahogy korábban is pl. az imént a "megjavulással" kapcsolatosan, mindenki máshogy éli meg.
"S azt is pontosan tudhatjuk, hogy ha ketten ugyanazt csinálják, az még nem ugyanaz. (...) Mindig az egész dönt, valamilyen megfogalmazhatatlan egyensúly, az ítéleteinket soha nem egyes elemekből és általánosított részekből alkotjuk meg a magunk számára." ( Robert Musil: Ezek a férfiak )
Van azonban egy fontos dolog, ami elkerülheti a figyelmünket, ez a valódi istentelenség lényege: az elkeseredés, a kézlegyintések világa - nekem már minden mindegy; ez a legnagyobb istentagadás. A pesszimizmus és a még rosszabb zavarkeltés a zavarosban halászás céljával..., mind az.
"Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; nincs, a ki jót cselekedjék. Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem. Nem tudják-é ezt mind a gonosztévők, a kik megeszik az én népemet, mintha kenyeret ennének, az Urat pedig segítségül nem hívják?" ( Zsoltárok könyve 14. rész )
Nem tesznek jót..., mert nem tudnak vagy nem akarnak jót tenni. S meg is magyarázzák, miért nem akarnak sem maguknak boldogságot, mert lehetetlenség, mert minden relatív és ellentmondásos. De mi tudjuk...., nem az; van ami mindig tiszta:
"Az ember útja Üres kézzel jössz, üres kézzel távozol. Ilyen az ember. Honnan jöttél mikor megszülettél? Hová mész, mikor meghalsz? Az élet olyan mint a felhő, amelyik épp megjelenik. A halál olyan mint a felhő, amelyik épp eltűnik. Az égen úszó felhő eredetileg nem létezik. Élet és halál. A jövés és a menés éppen ilyenek. De mégis van egy dolog, ami mindig tiszta marad. Ez az egyszerű és tiszta nem függ élettől és haláltól. Mégis, mi ez, ami egyszerű és tiszta?" ( Szung Szán )
"Álljatok meg, és lássátok: én vagyok az Isten. Bizony szabadon a testben, de mindenfelé bolyongva a szívben semmiképp sem érdemesek látni, mily édes az Úr, mily jó Izrael Istene azokhoz, akik egyenes szívűek. Ezért történt, hogy az ellenség nevetett szombatjukon. [...] Siralmak 1,7." ( Szentviktori Richárd: A szemlélődés kegyelméről, I. könyv )
Lehet ezen mulatni..., de van még egy dolog, ami egyformán "kényszerít" mindannyiunkat..., s amire az "egyenes szívűek" "mulatságosan" egyszerű, míg a "lelkükben görbék" ezerféle bonyolult választ adnak: Az Idő! Ez a mi igazi bíránk, ahogy az idővel sáfárkodtunk... ( Feltűnt már valakinek, hogy a talentumokról szóló példabeszédben, aki befektette, mind hasznot "húzott" belőle? )
De előbb beszéljünk a különbség alapjáról, a kontemplációról:
"A szemlélődésnek (contemplatio) hat egymástól és egymás között teljesen elkülönülő fajtája van. (...) az ötödik az értelem fölött, de nem kívüle; a hatodik az értelem fölött, és úgy tűnik, rajta kívül is. ( Szentviktori Richard: A szemlélődés kegyelméről, avagy a nagyobb Benjámin, I., VI. fejezet ) "
"A szépséget egy arra rendelt képességünkkel ismerjük fel, amelynél a saját körébe tartozó dolgok megítélésére semmi sem jogosultabb. De azért a léleknek is van itt némi szava, mivel, a dolgokat ő veti egybe a benne lakozó ideával, amelyet úgy használ a szép megítélésére, mint a mérőveszőt az egyenesre szokás." ( Plotinos: A szépről, I. Enn. 6. könyv 3. )
"Az ötödik szemlélődésfajtának azt neveztük, amely az értelem fölött van, de nem rajta kívül. A szemlélődésnek erre a csúcsára viszont elménk felemelkedésével szállunk fel, amikor Isteni kinyilatkoztatásból ismerjük meg azt, amit semmiféle emberi értelem nem képes tökéletesen megragadni, amit semmiféle okoskodásunkkal nem vagyunk képesek teljesen feltárni. Ezek olyan dolgok, amelyeket az istenség természetéről és annak egyszerű lényegéről hiszünk, és a Szentírás tekintélyével bizonyítunk. Szemlélődésünk tehát akkor emelkedik valójában az értelem fölé, amikor a lelkünk elménk fölemelésével látja azt, ami túlhaladja az emberi befogadóképesség határait. Értelem fölöttinek, de mégsem értelmen kívülinek kell tartanunk, mivel emberi értelmünk képtelen szembefordulni azzal, amit eszünk belátásának élességével látunk, sőt inkább könnyen megnyugszik benne és tanúskodásával közeledik hozzá.
A hatodik szemlélődésfajtának azt mondtuk, mely olyan dolgokkal kapcsolatos, melyek értelem fölöttiek - és úgy tűnik - kívül vannak az értelmen, vagy akár ellentétben állnak vele. Ezen a valamennyi szemlélődés közül mindenképpen legfenségesebb és legméltóbb csúcson aztán valósággal ujjong és tombol a lélek, amikor az Isteni fény ama kisugárzásából megismeri és szemléli mindazt, aminek az emberi értelem teljességgel ellentmond. Majdnem mindaz ilyen jellegű, amit a Szentháromságról kell hinnünk. Ha ezekről gondolkodik az emberi értelem - úgy látszik-, csak ellentmondani tud. (col. 70-72) ( Szentviktori Richard: A szemlélődés kegyelméről, avagy a nagyobb Benjámin, I., VI. fejezet )
"A gondolkodás tévelygő és nehézkes léptekkel, a végbevitelre való tekintet nélkül ide- oda csapong. A meditáció a lélek jelentős erőfeszítései árán, gyakorta meredeken fekvő és mostoha helyeken át törekszik céljához. A szemlélődés pedig szabad röptében, ahová csak lendülete viszi, csodás gyorsasággal körbenéz. A gondolkodás mászik, a meditáció menetel és sokszor fut, a szemlélődés pedig mindent körberöpül, és amikor csak akarja, a magasságban lebeg. A gondolkodás fáradság, és gyümölcs nélküli; a meditációban fáradság és gyümölcs együtt van, a szemlélődés fáradság nélküli és gyümölcsöző. A gondolkodásban bolyongunk, a meditációban vizsgálódunk, a szemlélődésben rácsodálkozunk [admiratio]." ( Szentviktori Richárd: A szemlélődés kegyelméről, I. könyv )
"Gyakorta történik, hogy ugyanahhoz a dologhoz egyesek gondolkodva, mások meditációval, ismét mások szemlélődve közelednek, s noha nem különféle utakon, mégis különböző mozgással közelítenek. A gondolkodás bolyongó mozgással mindig az egyik dologról a másikra megy át, a meditáció kitartóan egy dologra irányul, a szemlélődés a látás egyetlen sugarával megszámlálhatatlan dologra terjed ki. Csakugyan, a megértés révén a szellem csúcsa mérhetetlenül kiterjed, és a szemlélődő lélek szeme kiélesedik, hogy képessé váljék sok dolog megragadására és a rejtett dolgokba való belátó behatolásra. Így tehát a szemlélődés nem lehet meg a megértés elevensége nélkül." ( Szentviktori Richárd: A szemlélődés kegyelméről, I. könyv )
A bölcsesség tehát ott kezdődik, amikor a "vizsgálat tárgyát"
elemezve az "értelem fölött, és úgy tűnik, rajta kívül" is vagyunk. Egy külső légies, könnyed nézőpont, amely átfog minden szempontot.
Még azt is, ami amúgy a személlyel (ego) ellentétes lenne..., de ebben a
szemlélődésben kénytelen elfogadni, ahogy Claudel írja le saját
viaskodását azzal a tudással, amit a "alienatióban" szerzett. Ezt kellene mihamarabb elérni.
Ez a Tudás azonban kötelez: ettől kezdve képességed van jó és rossz, helyes és helytelen megkülönböztetésére.
"(...) veti egybe a benne lakozó ideával, amelyet úgy használ a szép megítélésére, mint a mérőveszőt az egyenesre szokás." - írta Plotinosz.
Ez a tudás nem sebeket és fájdalmakat osztó tudás, ez a gyógyító tudás.
"A bölcsességről vitán felül áll azonban, hogy legyőzi a rosszat. Ugyanúgy tudom azt is, hogy akik meggyógyultak, kezdetektől fogva a bölcsességtől gyógyultak meg. Az is világos, hogy senki nem képes Isten kedvére lenni, hacsak nincs vele a bölcsesség. Ki vitatná, hogy a megszentelődésre tartozik az, hogy megtisztítsa az embert minden tisztátalanságától, s hogy a szellemet megtisztítsa mindenféle rossztól és alávalóságtól?" ( Szentviktori Richárd: A szemlélődés kegyelméről, I. könyv )
"Úgy tűnik nekem, háromféleképpen lehet a szemlélődés minőségét váltogatni. Olykor ugyanis az elme kitágításával, olykor felemelésével, néha pedig önkívületével (alienatio)." ( Szentviktori Richard: A szemlélődés kegyelméről, avagy a nagyobb Benjámin, V., II. fejezet )
"(...) s ily módon ülve s hallgatva az Igazság teljességének kontemplációjára szabaddá lett. ( Szentviktori Richárd: A szemlélődés kegyelméről, I. könyv )
Visszatérve a Musil idézet egy másik részére:
"S azt is pontosan tudhatjuk, hogy ha ketten ugyanazt csinálják, az még nem ugyanaz. (...) Mindig az egész dönt, valamilyen megfogalmazhatatlan egyensúly, az ítéleteinket soha nem egyes elemekből és általánosított részekből alkotjuk meg a magunk számára." ( Robert Musil: Ezek a férfiak )
Lehet sokfélék vagyunk, sokféle "defekttel", de csodás képességekkel is.., de mindig "az egész dönt, valamilyen megfogalmazhatatlan egyensúly", - ezt kell megtalálni!
"Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; nincs, a ki jót cselekedjék. Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem. Nem tudják-é ezt mind a gonosztevők, a kik megeszik az én népemet, mintha kenyeret ennének, az Urat pedig segítségül nem hívják?" ( Zsoltárok könyve 14. rész )
Az elhajlás megszüntetése, az egyensúly helyreállítása - gyógyítás. Tehát..., minden vagy semmi? - a Lélek dönt a Tudás által, a "tudott" Széphez mérve a dolgot.., s megmarad a beteg. Mert létezik az egészséges ember képe valahol a tudatunkban..., ez a kép hipotetikusnak tekinthető ugyan, mégis valóságos, hisz hat ránk.
 |
| "Mindig az egész dönt, valamilyen megfogalmazhatatlan egyensúly." |
2020. 04. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése