"az ember világosságból megy sötétségbe, vagy ha sötétségből megy világosságba"
"vajon miért próbált ellenállni az élménynek..., amire valójában lelke mélyén vágyik"
Az alcímben kivételesen magamat idéztem.
Okkal.
A "sötétség gyermekei", a"barlangi árnyakéi" nem értenek minket, de mi őket igen..., főleg AHOGY beszélünk az érthetetlen a számukra.
"SZÓKRATÉSZ Ha azonban valakinek egy csöpp esze van, arra kell gondolnia, hogy látási zavarok kétfélék, és két okból keletkeznek: vagy akkor, ha az ember világosságból megy sötétségbe, vagy ha sötétségből megy világosságba. Mármost meggondolva, hogy ugyanez áll a lélekre is: ha azt látja, hogy valamely lélek zavarban van, s nem képes valamit felismerni, ezen nem nevet értelmetlenül, hanem azt tudakolja, vajon egy fényesebb világból érkezve, a neki szokatlan sötétség miatt van-e a látása elhomályosulva, vagy pedig egy vaskosabb tudatlanságból jött át a nagyobb világosságba, s a fényesebb ragyogás vakította-e el; s ez utóbbit boldognak mondja majd helyzete és élete miatt, az előbbit pedig szerencsétlennek; s ha ez utóbbin éppenséggel nevetni akarna, még mindig kevésbé volna nevetséges a nevetése, mintha azon a lelken nevetne, amely felülről, a világosságból érkezik.
GLAUKÓN Nagyon helyesen beszélsz.(Platon: Állam, Hetedik könyv)
Ez nem így van..., onnan érkezve vissza nem fogod homályosnak látni a dolgokat..., minden ugyanaz marad, csak valahogy összefüggésbe kerül minden ..., otthonod lesz a világ..., s megérted, milyen fontos is vagy.
Nagyon "sükebókán" egykoron egy interjú során érdeklődtem Wu Bong mesternél, akinek amúgy két lánya volt és nagyon fiatalon hagyta itt őket..., s minket is, hogy mint apának mennyiben változott a stílusa a megvilágosodása után?
Komolyan vette a kérdésemet, s halvány mosollyal az ajkán ezt felelte:
"Nem azt fogják eltanulni a gyerekeid, amit mondasz, hanem amit csinálsz."
S azzal elbocsátott.
Furcsa válasz..., de okos..., ha a többiek nem értik, amit csinálsz..., attól még neked hitelesnek, hűségesnek kell maradnod. Talán majd megértik, ahogy a Frankl idézetben volt..., lelkiismeretesnek kell lenned. Mert a lelkiismeret a köldökzsinór ami életben tart.
De van ebben még egy fontos tanítás, ami a cselekvésről szól.
A megvilágosodás előtt fát vágtam és vizet hordtam, amióta megvilágosodtam fát vágok és vizet hordok.
Dogenről készült egy remek film.
Van benne egy jelenet, amit nagyon szeretek.
"- Mester, cipelhetem a terhedet?
- Köszönöm kedves szavaidat, de ez az én becses feladatom, én vagyok a konyha mester Buddha jelölt ki a feladatra, nem adhatom át senkinek.
(...) tészta levest főzök és felszolgálom a szerzeteseknek.
- A te korodban zen meditálnod kellene, s dolgoznod a zen koanodon.
- Bölcs embernek látszol, de nem tudsz semmit a Gyakorlásról, tehát a Tanításokról sem.
- Mi az, hogy gyakorlás? Mi az, hogy tanítás?
- Kérdéseket tenni fel, s választ keresni rájuk, hát legyen ez a te utad!" ( Párbeszéd a Dogen című filmből )
Zseniális.
A Baktay könyvben szereplő személyekkel ( Tát Bábá, Surám Bao ) ugyanez a helyzet..., de szerencsés közegben..., bolondnak is nézhetnék..., esetleg meg is ölhetnék őket, csak mert "érthetetlenek"...
Pedig csak ennyi a törvény:
„Ezentúl láss mindenekben engem!” – És Tát Bábá egy szempillantás alatt más, új emberré lett.
Minden élőlény létezése mögött Istent, minden Élet forrását és fenntartóját látja. (...) , akik megismertettek Tát Bábával, nem bolondot, hanem megvilágosult, Istenhez jutott boldog embert láttak benne. Reám se azzal a nyomasztó, nyugtalanító benyomással hatott, amit elmebajosokkal szemben szoktunk érezni, hanem végtelen nyugalom és egyetemes szeretet nagy melegsége sugárzott felém a csúnya arca eksztázisban mosolygó tekintetéből. Tát Bábá ott ül a barlangja előtt, összetett kezekkel üdvözölve a négylábú „rádzsákat”
Van egy érdekes közbeszúrás:
"Tát Bábát a vadállatok sem érzik ellenségnek, idegennek. Barlangja mellett egy mélyedésben vizet gyűjt össze s az erdő állatai, tigrisek és párducok is odajárnak inni, mert a száraz évszakban is biztosak lehetnek afelől, hogy vizet találnak ott. Nyugodtan isznak (...)"
Igen az állatok megérzik..., s nem félnek.
( Surám Bao ) "Az öreg szádhu mosolyogva nézett rám, amint elmentem mellette, s egy virágfüzért nyújtott felém."
„minden ház az övé, amióta otthontalanná lett”.
Betér, ahová kedve tartja s mindenütt megtiszteltetésnek veszik rövid látogatását.
S ami a legfontosabb azon túl, amit eddig bejelölgettem, áldás a jelenlétük, mint Wu Bong a lányainak, a két szerzetes, aki vizet hoz, fát vág vagy épp levest főz. Dogen aki majd tanítani fog. S a két száddhu, aki szintén szolgál, mindegy, állatokat vagy épp embereket.
"(...) amikor felkeresett és megáldott"
7:00-tól..., 9:28-ig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése