Szellemi magzatelhajtás I.
"A metafizikai szükséglet elfojtása" ( Viktor E. Frankl ) Isten és ember ellen való vétek; Scheller "metafizikai könnyelműségnek", Caruso szellemesen, bár elég durván egyszerűen "szellemi magzatelhajtásnak" nevezi.
A keresztény tradíció nem véletlenül hívja Máriát a hívő keresztény őstípusának, akit beárnyékolhat a Szentélek, s ő meg is fogan.
Mária reakciója is, először egyfajta félelem, majd csodálkozás, végül elfogadás.
Viktor Frankl azok állapotát, akik nem képesek erre a boldog-elengedett elfogadásra, erre a gyönyörködésre, inquietas cordis..., nyugtalan szívűeknek,"szellemi ínségben" szenvedőnek nevezi.
Baj van a szívükkel, a szellemi érettségükkel, számukra elzárt ( maguk zárják el magukat tőle ) a csodák-csodálkozások világa.
"A csodálkozásban megnyílik az ember számára a mélyebb valóság." ( M. Nemetschek: Isten a gyermek életében )
"A vallásos élmény egyik oldala a rácsodálkozás és bámulat; az életre, saját létezésünkre, és ráébredés a világhoz való kapcsolatunk nyugtalanító problémájára. Az, hogy saját létezésünk és társunké sem magától értetődő, hanem mint probléma van jelen, nem válasz, hanem kérdés." ( Erich Fromm: Pszichoanalízis és vallás )
Barbárul hangzik, de a csodálkozástól elzárkózóktól maga az emberi lét áll távol.
Az embereket nyomasztani szokta az a tudat, nekik kell rákérdeznük az Életre..., ez képtelenség; ennek így nem lenne értelme, hisz a kisebb nem kérdezhet rá a nagyobbra...; viszont a nagyobb rákérdezhet a kisebbre:
"Ki vagyok Én?"
S a kisebb válaszol...; Alexis de Tocqueville a demokrácia, az egyenlőség alapjául a végtelen sokféleséget nevezi meg, egyenlőek vagyunk, mert sokfélék!
S ezt a sokféleséget tárgyilagosan, bátran és felelősséggel ( Arthur Schnitzer ) kell képviselnünk a világban, hisz ennek a Valóságnak a kérdéseire, csak mi egyenként tudunk egyedi..., de épp ezért egyenlően végtelen fontos válaszokat adni.
Jézus házépítő volt..., házépítő hasonlatokkal magyarázott...; te másként fogsz beszélni élni..., cselekedni. Így kell megadnod a hozzád intézett kérdésekre a válaszokat.
Musil írja egy helyütt, "ha két ember ugyanazt a dolgot csinálja, az nem ugyanaz". Akkor minek másolnunk egymást, ha egyébként is lehetetlenség.
A felelősség fog alkalmazkodóvá tenni bennünket, ami Szeretet. Mint Saint-Exupery Kis hercegében, "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért..", s mivel megszelídítetted az rókádért is.
A neurózis alapja, hogy nem tudsz csodálkozni, mert nem tudsz már/még szeretni..., felelősséget vállalni.
Mert elnémult/nem ébredt fel a szíved.
Az emberi lét "döntésre alapozott lét" ( Jaspers ), Mária tudott felelős döntést hozni..., annak minden következményét is vállalva.
S hogy ez milyen "egzisztencia", Isten gyerekét megfoganni megszülni, majd kínok közt látni meghalni..., nem tudni; - ahogy a miénk, Mária léte is "reflektálatlan" mert "reflektálhatatlan", mint bármelyikünk élete.
"Én és az atya egyek vagyunk...", ez akár bármelyikünkre igaz lehet..., szüksége van rám, mert egyébként nem lennék..., s nekem is szükségem van Rá, mert egyébként nem lennék.
Hagyom, hogy kérdezzen..., s tetteimmel válaszolok..., "ad pesonam"; itt és most, "ad situationem", s remélem gyönyörködik bennem, mert én Őbenne nagyon is...
2020. 03. 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése