Nem szeretem az ilyen gyerekes civakodásokat…

 Hol vannak már a Fekete Istvánok?

 

 

“Félelmetes fizikai ereje ellenére halk szavú, melegszívű és rendkívül békés ember volt. Nyugodtságát soha nem vesztette el. Egyszer a bátyám születésnapját ünnepeltük egy cigányzenés kocsmában, amikor a szomszéd asztalnál ülő négy férfi gúnyolódó megjegyzéseket tett elnyűtt egyenruhájára.

(Szinte mindig katonaruhában járt, mert szegénysége miatt csak egy civil ruhája volt, és azt kímélte. Itt tudnunk kell, hogy Fekete István édesapja az első világháborúban az egész vagyonát – házát, földjét stb. – hadi-kölcsönre jegyezte, és mindenét elvesztette. Fiának egyetemi tanulmányait tehát nem tudta finanszírozni. Fekete István ezért nyolc évig hivatásos katona volt, és közben elvégezte a négyéves Gazdasági Akadémiát.)

A szomszéd asztalnál ülő négy férfi hangos gúnyolódását és sértegetését Fekete István hosszú ideig tűrte, majd felállt, és melléjük lépve azt mondta: – Uraim, rám bizonyos határokon belül azt mondanak, amit akarnak. De ha az egyenruhámra még egy sértő szót mondanak, megharagszom!

– Hát akkor haragudjon meg! – harsogta az egyik, és felnyúlva letépte egyenruhája zubbonyának a zsebét. Mire akkora pofont kapott Fekete Istvántól, hogy székestül a harmadik asztal alatt kötött ki. Társai Fekete Istvánra vetették magukat, és mi is felugrottunk a bátyámmal, hogy segítsünk neki, de nem volt ránk szüksége. Az első támadóját egyetlen ütéssel letaglózta. A másodikat – még nála is magasabb, testes fiatalembert – mint egy könnyű rongybabát úgy a falhoz vágta, hogy az ájultan elnyúlt. Látva az iszonyatos erőt, a harmadik támadója rémülten elrohant.

Fekete István, mintha mi sem történt volna, nyugodtan visszaült a helyére, és így szólt: – Nem szeretem az ilyen gyerekes civakodásokat… – és újabb sört rendelt.

Később elkérte a pihenő cigányok prímásától a hegedűjét, és eljátszotta kedvenc nótáinkat. Olyan szépen hegedült, hogy nemcsak a kocsma vendégei, hanem még a cigányok is megtapsolták…”  ( Ifj. Fekete István: Fekete István az Édesapám volt… – Mezey Zoltán, Kanadai Magyarság, 1995. május 20. )

 

  

2019. 10. 02.