Mit kezdjünk a "JÖVŐ"-vel?
Valamit megint "túltoltunk"? Itt valami tragikus dolog történik!
Elveszítjük jövőnket!
Korábban már "értekeztünk" arról a mechanizmusról, hogyan választják le a mostani szülőkről gyerekeiket, akik erre válaszul mindenféle kétségbeesett stratégiával próbálják visszaszerezni azok figyelmét...; ha már a tisztelet oda is van már. Ezzel végképp tönkre téve minden normális, hierarchikus kapcsolat visszaállításának lehetősége is.
A hierarchia fontos kifejezés ebben az esetben. Értéksorrendet fejez ki - egy családi tanácsban meg lehet kérdezni a gyerekeket is, de a végső szót a szülőknek kell kimondaniuk, hisz csak nekik lehet kiforrott értékrendjük, ők "morálisan képzett lények".
Ők ismerik a család közösen vállalt céljait, amihez a gyereknek illeszkednie, felnőnie kell, hogy a társadalomban is majd értékes és hasznos személyiséggé válhasson.
"Alig lehetnek kérdések a szülők jogai szabadságának korlátozására. Valamennyi ember formális szabadságát azért kell kímélnem, mert őt morálisan képzett lénynek, szabadságát pedig az ész céljának megvalósításához szükséges eszköznek tartom. Nem lehetek bírája, mert egyenlő velem. Gyermekemet azonban nem tekintem morálisan kialakult lénynek, hanem csak kialakítandónak; ez a kötelesség, hogy felneveljem, éppen ilyennek láttatja. Gyermekem szabadságát tehát ugyanezért kell korlátoznom, amiért más, velem egyenlő emberekét kímélnem kell." ( J. G. Fichte: Az erkölcstan rendszere a tudománytan elvei alapján ( 1798 ) )
A korlátozás fontos szempont..., Oszkár is jobban tette volna, ha tanul és nem szomorítja a szüleit, hogy azoknak különböző büntetéseken kelljen agyalniuk, hogy rászorítsák, legközelebb ne bukjon meg mindannyiuk közös szégyenére. ( Nem mellékesen az igazi Oszkárt mindez, beleértve szülei elkeseredését is..., egy cseppet sem fogja érdekelni. Ez van. )
"Az egyik fa ága tövében egy kis cinege ül, és várja az elmúlást. Valahol légpuskával lőtték meg, eddig elrepült, és nincs tovább. Az a fiú, aki meglőtte, most párnás ágyban alszik, és este felelősségre vonta anyját, hogy a szoba nem elég meleg. Előzőleg orvosságot vett be, mert úgy érezte, fájni fog a feje. Ez a fiú rendkívül érzékeny a legkisebb fájdalomra is, és ha az ujját elvágja, orvos köti be, de megkívánja, hogy vérmérgezés ellen injekciót kapjon. Ha a hivatalos orvos nem teljesíti kívánságát az injekciót illetőleg, addig gyötri anyját, míg az pénzt ad, és privát orvostól kapja meg az „életmentő” szérumot, amire semmi szükség nincs. Ennek a fiúnak nincs apja, mert a szülei elváltak. (Az állatok nagy része sosem válik el, amíg a gyermekeiket fel nem nevelték.) És ez a fiú, ha csak ezredrészét érezné annak az elhagyatottságnak, félelemnek, fájdalomnak, mint az a kis madár a dermesztő és másnaptalan éjszakában, talán megkeresné az állandóan szerelmes apját, és hozzávágná a légpuskát, mert nem tartott be sem emberi, sem állati, sem erkölcsi, sem természeti törvényeket, mert ölni tanította meg a fiát, ahelyett, hogy élni tanította volna." ( Fekete István: Téli berek )
Meg kellene tanítanunk élni a gyerekeinket, de a mostaniak még harcot is Fortniteból tanulják...; én a mostani fiúkat "fortnite generációnak" hívom.
"A szülők kötelesek korlátozni gyermekeik szabadságát, amennyiben annak felhasználása hátrányosan érintené a nevelés célját; (...) Csak a a nevelés célja ellen ható akaratot kell megtörni. Akaratuk azonban kell hogy legyen: szabad lényeket, nem pedig olyan akarat nélküli gépeket nevelünk, akiket az első ember felhasznál, ha hatalmába akarja keríteni őket. Mindebben azonban a szülők önmaguk bírái s saját lelkiismeretük előtt felelősek tetteikért." ( J. G. Fichte: Az erkölcstan rendszere a tudománytan elvei alapján (1798) )
Már nem az a kérdés..., nehogy túl szigorú legyen a nevelés, már versenyben udvarolnak a felnőttek a felnövő generációnak...; ez nem lelkiismeretlen viselkedés? Nem félünk, hogy eláruljuk a jövőt, és gúnyt űzünk ezzel a múlt generációk erőfeszítéséből, hogy életképtelen generációkat engedünk egy elég szigorúnak látszó jövőbe?
Felismerik-e gyerekeink, mi a bűn? Felismerik-e valódi tehetségeiket? Támogatjuk-e őket önvizsgálatukban és önértékelésük helyes formájának és mértékének kialakításában?
"A szekularizációval jelekké, amelyek nem a pokolból a mennybe, vagy az egyik bőrszínből a másikba való átjutást, hanem a státus hierarchián való felfelé mozgást segítik. Szülők az egyrészt az esetleges kudarcok jelei után kutatnak, ami legalábbis részben bűnös és aggodalomtól terhes önvizsgálatokból táplálkozik. Másrészt a tehetség jeleit kutatják, hiszen a tehetséget nem szabad kiaknázatlanul hagyni." ( David Riesman: A magányos tömeg )
David Riesman jól látja, a hierarchián belüli helyük múlik ezen. ( De miféle hierarchiáról van szó..., pusztán a társadalmira gondolhatunk? )
Minden hierarchia alapja a helyes önértékelés, szerepünk pontos ismerete, s a bizalom..., minden jó fog lenni, vigyáznak rám. Érdemes "szabadon engedelmeskedni"; az emberek jók. ( Jónak kell lenniük, hiszen a legfőbb Jó képmásai..., kell hogy valahol a tudatuk mélyén erre emlékezzenek. )
"A gyermekben viszont mégis ki kell alakítani a moralitást: kell tehát maradnia valaminek benne, ami szabadsága eredménye, ez pedig szabad engedelmessége. E szabad engedelmesség abban rejlik, hogy a gyermek kényszerítő eszközök nélkül, s ilyenektől nem félve, önként teszik, amit a szüleik parancsolnak, önként abbahagyják, amit tiltanak, csupán azért, mert parancsolják, illetve megtiltják. (...) Az engedelmesség nem azon alapul, hogy a gyermek belátja, hogy jó az, amit parancsolnak neki, hanem azon, hogy általában hisz a szülők bölcsebb voltában és jóságában." ( J. G. Fichte: Az erkölcstan rendszere a tudománytan elvei alapján (1798) )
Eddig az idealizmus egyik első és nagy mesterét követtük, de ami izgalmas a marxista-kommunista neveléselmélet hasonlóan vélekedik:
"A fegyelemnek külön, minőségileg sajátos területe az iskolai fegyelem.
Sajátos jellegét mindenekelőtt az magyarázza, hogy az iskolában gyerekek, felnőtté még nem serdült ifjak tanulnak és nevelkednek. Az ifjú nemzedék életét az idősebb nemzedék irányítja, felvértezve tudásával, tapasztalataival az utána jövőket. Az idősebb nemzedéknek ezért természetes joga megkövetelni, hogy a gyermekek és ifjak alávessék magukat a felnőttek tekintélyének." (V. J. Gurman : Fegyelem az iskolában, 8.o. )
Mi lehet a magyarázata az egyezésnek?
Mindkettőnek ideája van a jövőre nézve, s tudja, csak hagyományos úton érhető ez el. Kell hogy az okosabb tanítsa a butábbat, s annak tisztelettel és figyelmesen kell meghallgatnia azt. ( Már csak azért is, s ez könnyen belátható, csak az tanul, aki hallgat, aki beszél csak megismétli, amit már tud. Hallgatni tényleg arany..., csak abból tanulsz, a beszédből soha. Ezért is tartozik hálával a hallgató a beszélőnek. )
Értelmes világszemlélet nem ítéli halálra magát..., el akarja foglalni a jövőt, s ezt csak a gyerekeken keresztül tudja. Ezért van mindig nagy vita az oktatás körül..., a jövőről van szó!
Gyerekeinket tehát tartósan infantilissé tették..., "ezer év" mire ezekből hasznos állampolgárok lesznek.
De mi a helyzet a "morálisan képzett" és "céltudatos" felnőttjeinkkel, akiknek vissza kellene állítaniuk a hierarchiát a fejéről a talpára?
"Szigorúan tudományos megfigyelések mintha nem igazolnák a világ „nagykorúságát”. Újabb adatok szerint a modern, előrehaladott, űrbe repülő és elektromos agyat kigondoló nyugati civilizáció embereinek több mint kétharmada érzelmileg kiegyensúlyozatlan, erkölcsileg gyerekes, vallásilag primitív.” ( Szentmártoni Mihály: A személyi érettség felé, Bevezetés )
Ez egy 1983-as írás..., gyanítom, azóta a helyzet még elkeserítőbbé vált.
"Kissé túlozva ugyan de találóan úgy lehetne a legrövidebben jellemezni az érzelmileg éretlen személyt: gyerek a felnőttben. Utcáinkon, sajnos nagyon sok ilyen "bajuszos gyerek" futkos. Komoly statisztikák szerint a nyugati társadalmakban az emberek 60-70 százaléka érzelmileg éretlen ( lásd Rulla, L. M., Depth Psychology and vocation: A Psycho-Social Perspective, Rome: G.U.P., and Chichago: L.U.P., 1971 ). Átengedik magukat gyerekes reakcióiknak, soha sem jutnak el arra a foka, amelyen az ember mielőtt tesz valamit, meggondolja tettének miértjét." ( Szentmártoni Mihály: A személyi érettség felé, I , Neurotikus és normális motiváció )
Elvesztettük a felnőtteinket, elvesztettük gyerekeinket..., elvesztjük a jövőnket; egy életképesebb ember csoport megérdemelten fog "beülni" atyáink örökségébe.
A minden reményünk, mint az egykori zsidóknak a "szent maradékban" van..., talán ők komolyan veszik a "HAGYOMÁNYT".
"Aki nem akarja vagy tudja elutasítani a posztkommunizmust, az akarva-akaratlanul a kommunista-szocialista-liberális utópia megvalósításában hisz. A posztkommunizmus ellen fellépni erkölcsi és intellektuális kötelesség." ( Lánczi András: Az utópia, mint hagyomány, A posztkommunizmus ellen )
Ahogy leírtuk, ennél tragikusabb a helyzet; eladtuk a gyerekeinket és gyerekeinkkel együtt a jövőnket is "oligarcháknak", ahogy Russel Kirk a "The Conservative Mind ( 1953) című kötetében a hat pontból a 3.-ban megfogalmazta:
"3. Szemben az osztálynélküli társadalom fikciójával, a konzervatív
hisz abban, hogy a civilizált világ társadalmi rétegződést követel meg.
(...), ha a természetes megkülönböztetéseket megszüntetjük akkor az
"oligarchák töltik ki az űrt." ( Lánczi András: Az utópia, mint
hagyomány, A konzervatív politika )
2020. 02. 08.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése