Az oltárt gyakran azért építjük fel egy helyre, hogy a tűz máshol gyúlhasson ki.

 Miért ne tegyünk engedményeket? ( I. )

 

 

"Keresztényként gyakran érzünk kísértést arra, hogy felesleges engedményeket tegyünk azoknak, akik – velünk ellentétben – nem hisznek Istenben. 

Túl sokszor meghátrálunk. 

Most persze nem arra gondolok, hogy kellemetlenséget kell okoznunk azáltal, hogy nem a megfelelő pillanatban teszünk bizonyságot, de vannak helyzetek, amikor igenis ki kell mutatnunk azt, hogy nem értünk egyet. 

Meg kell mutatnunk keresztény lelkületünket, ha hűek akarunk maradni Jézus Krisztushoz. 

Nem maradhatunk némák, nem adhatunk fel mindent. 

Van egy Aslan nevű szereplő az egyik gyerekmesémben, aki ezt mondja: „Senkinek nem mondok el más történetet, csak a sajátját.” 

Nem tudok arról beszélni, hogy Isten miként bánik másokkal: én csak azt tudom, hogy velem személyesen hogyan cselekedett. 

Persze imádkozhatunk a lelki ébredésért, sőt különböző módokon tehetünk is valamit érte. De ne feledjük, hogy sem Pál, sem Apollós nem adhat lelki növekedést! Ahogy Charles Williams mondta egyszer: „Az oltárt gyakran azért építjük fel egy helyre, hogy a tűz máshol gyúlhasson ki.” ( C. S. Lewis )

 

 

 

Szerintem Lewis itt elvét valamit..., rossz helyre teszi  a hangsúlyt. 

 

Zen mesterek  gyakran ugratják egymást ezzel a kijelentéssel: "Az én megvilágosodásom mélyebb, mint a tiéd!"  

"Nem az egészségeseknek kell a gyógyszer, hanem a betegeknek" - mondja Jézus.

A "beérkezetteknek" nem érdekes a probléma, hogy engedményeket tesznek-e vagy nem a többiek..., vagy ők a többieknek; ám a be nem érkezettek számára nagyon fontos, milyen példát látnak maguk körül.

 

"Gótama csendesen hallgatta, indulatok nélkül. Azután jóságos, udvarias és tisztán csengő hangján megszólalt, ő, a Tökéletes:– Hallottad a tanítást, ó, bráhmánfi, és jól tetted, hogy ilyen alaposan végiggondoltad. Hiányt találtál benne, egy kis hibát. Kívánom, hogy gondolkozz rajta tovább. De hadd figyelmeztesselek, tudásra szomjazó barátom, a vélemények bozótjára és a szócsaták hiábavalóságára. A véleményeken nem múlik semmi, akár jók, akár rosszak, akár bölcsek,akár ostobák, bárki el is fogadhatja, el is vetheti őket. Ez a tanítás azonban, amelyet tőlem hallottál, nem vélekedés, célja sem az, hogy a tudásra szomjazóknak megmagyarázza a világot. Más a célja: a szenvedéstől való megváltás a célja. Ez Gótama tanítása, nem egyéb. ( Herman Hesse: Sziddhartha )

Velük..., s erről már beszéltünk, úgy kell beszélni, mint haldoklókkal illik..., mert mindenki halálra van ítélve, de ezt ők tagadják..., míg a beérkezettek már most azok.

 

Van egy történet egy zen mesterről, akit idős korban egy súlyos betegséggel kórházba visznek..., ott nagyon kedélyesen körbe jár a kórtermek között, mindenkivel elbeszélget..., tartja bennük a lelket. Egy nap felkeresi az orvosa és enyhe félelemmel és nagy tisztelettel, de elmondja neki, alig egy hete van hátra. "Na végre, - feleli, egész életemben erre vártam!"

 

C. S Lewissal folytatva..., a regényfolyamnak is csak úgy van értelme, ha az egészet egyben olvassa el valaki, Narnia teremtésétől ( A varázsló unokaöccse ), Narnia és minden szereplő pusztulásáig ( A végső ütközet ). Így keretes, s így keretes az emberi élet is.

"Ha félsz tőle fordulj szembe vele!" Így szól a mondás, ami tanácsnak is kiváló. 

Hogyan lehet szembefordulni a megsemmisülés rémével..., erre mi tudunk valamiféle tanácsot adni. Hogy mese minden mennyországról szóló írás..., lehet.; de egy haldoklónak nagyon nem mindegy, mit él át, hogyan éli át. 

 

Az ateisták mint Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájában ennyit tudnak adni számunkra: "Miért hazudsz te folyton?" Ám lelkük mélyén ők is remélik..., nekünk van igazunk, s van valami, ami vigyáz rájuk, s nem hiábavaló minden emberi erőfeszítés és szenvedés!

 

S ahogy Pilinszky írta, ha valaki az ágya szélén ülve úgy érzi nincs egyedül..., valóban nincsen egyedül.

 

“Ateista vagyok. Ez van. Más meg laktózérzékeny.” - mondta Kőhalmi Zoltán, ami tök jó poén lenne, ha így lenne..., a laktózérzékenység testi kereszt..., az ateizmus lelki/pszichés természetű fogyatékosság, amivel viszont nem jó tréfálni; s összekapcsolni sem jó vicc.

Genetikusan öröklődő bélyeg-e az ateizmus..., vagy a környezet hatása? Ha meghalok megszűnik az ateizmusom is a laktózérzékenységemmel együtt? Mihez kötődik az ateizmus, mint jelenség?

Mindegy, egyszer mindenki meghal, majd kiderül. ( Vagy nem..., bár akkor is... )

 

Ráth-Végh István Fekete Krónika című könyvében mesél egy Lacenaire nevű gyilkosról, aki amúgy kiváló tehetségű költő is volt egyben, az ő verse a siralomházból:

"Isten, hozzád fordulok, hallgasd meg imámat, Villantsd lelkembe a hitnek egy sugarát. Mert pirulok, hogy csupán anyag vagyok, És mégis akaratlanul kételkedem... Bocsáss meg, ha teremtményedben Gőgös szemem nem ismerte fel kezedet. Isten. A Semmi. Lelkünk. A természet? Titok mind. De holnap megtudom." ( Pierre François Lacenaire )

 

Főiskolás koromban a csoportommal jártunk a Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben a múzeumban, majd utána egy boncoláson is..., nagyon élveztem; nem sokkal utána Csizmazia György,  általam nagyon szeretett és tisztelt tanárom, aki szintén, Mint Kőhalmi Zoltán, bevallottan ateista volt, megkérdezte: "Még mindig hisz a feltámadásban?"

Nem akartam elszomorítani, de én a test feltámadásában is hiszek, az amúgy is a könnyebb; -  ha nem is a "hivatalos", inkább a természettudományos formában, hisz "anyag nem vész el".

De ez a kérdés akkor és ott Őt valószínűleg jobban izgatta mint engem, s egyikünk sem tudhatta, nem ok nélkül, hisz már nem sok volt hátra számára.

Talán megnyugtató szavakat várt tőlem, de akkor én semmit sem válaszoltam, csak ráncoltam a homlokomat és kérdően tekintettem rá.

 

Majd kiderül kinek volt igaza..., ha nem találkozunk, Neki. Ha igen, nekem. Én szeretnék még találkozni vele..., ezt is "megbeszélhetnénk"!

 

Mindenesetre, azon túl, amit a "beérkezettek" tudnak, de elmondani nem tudnak. "Bizony, bizony, mondom neked: arról beszélünk, amit tudunk, s arról tanúskodunk, amit láttunk, mégsem fogadjátok el tanúságtételünket." ( Jn 3,11 )

Addig maradjon egy kis logika. Míg a kritizáláson, gúnyolódáson túl az ateisták nem tudnak nyújtani semmit sem nekünk sem a saját fajtájuknak baj, gond, szenvedés, betegség és haldoklás idejére..., jobb ha csöndben vannak!

Már csak miattuk, értük sem tehetünk engedményeket. Nem hátrálhatunk meg.

 

 Csizmazia György..., egykori nagyszerű tanárom a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán.

2019. 08. 24.