“Ha embereink elpuhulnak, az azért van, mert meghalt bennük az ország, amely életerejüket táplálta."

 "Boldogan dicsekszem gyengeségeimmel"

 

 

 

Most kezdődik a magyar himnusz  "újragondolása", vagy inkább "visszagondolása" abba az állapotba, amilyennek annak idején Erkel Ferenc megírta. ( https://www.facebook.com/bftz.hu/videos/443781116182997/ )

( Különösen izgalmas ez most, hogy kiderült a leégett Notre Dame katedrálist nem a párizsiak kedve szerint, de modernizált állapotban újítják fel. De még nem biztos..., már semmi sem az.) 

Hogyan lehet egy "szomorú" szöveg, lassabb dallammal lelkesítő..., s miért van, hogy sokan nem érzik annak?

 

Mert szerintem nem a Dohnányi-változattal van a fő baj..., a fejünkkel!

Egyszerűbb és hatékonyabb egy indulót írni..., sok nemzetnek nem himnusza, indulója van. 

Napóleon is azt mondta , egy jó induló többet ér sok-sok ágyúnál. ( Indulót mondott..., nem himnuszt.)

 Tüzértiszt volt értett a dologhoz, s ahogy szintén ő mondta, a háború 90%-ban információ. Okos fickó volt nem csak az ellenfeleit, de saját katonáit is kitűnően ismerte. Zsenijét sajnos mi is megtapasztalhattuk.

Már kisgyerek koromban, lehet "öreg lélekkel születtem"..., megfigyeltem egy érdekes jelenséget. Az igazán izgalmas és értékes emberek beszélgetéseiben alig szerepelnek "hőstettek", nem sorolják a "trófeáikat" 

 ( "Mindannyiunk közös mániája a vállveregetés meg az arany óra, és az a rohadt nagy vagy, hipp hipp hurrá. Mind okos fiúk vagyunk, gyűjtjük a trófeákat –…….. crazy diamond-. Valójában csak majmok vagyunk öltönybe csomagolva, (...) ( Revolver ) )

...; sokkal inkább vicces vagy félkomoly  stílusban az elvesztett "csatáikat" mesélik. ( Olyan "stand up comedy" jelleggel. Ez nem egy modern dolog..., nagyon is ősi. ) 

Nevetnek..., oldják a feszültséget. S büszkék..., mert "túlélték". 

S csak az "öregek" tudják..., a túlélés több mint a siker.

( Ez a "Büszke mosoly". ) 

De kivel birkózunk..., magunkkal...; esetleg, mit Jákob..., Istennel?

Azt hiszem mindegy, hisz úgyis veszíteni fogunk!

De ez a vereség..., ha túléled, többet ér minden győzelmednél.

,,Legyőztél, tehát még erősebb lettem.'' ( Antoine de Saint-Exupéry: Citadella )

 

 

 A Wikipedia meghatározása a himnuszról is két részre osztható..., de a második valójában nem bővíti az első részt:

"A himnusz eredetileg vallásos jellegű, Istent vagy isteni hatalma(ka)t dicsőítő, hozzá(juk) segítségért fohászkodó, imaszerű lírai műfaj. Tárgya és alkalma tehát eredetileg valamely istenség vagy az Isten dicsérete, megnyerése és magasztalása. A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja, az ősi kultúrákban mindenhol fellelhető. Közeli rokona az irodalmi ima műfaja.

(...) A himnusz a későbbi korokban már nemcsak vallásos tartalmakat fejezett ki, hanem bármely bölcseleti mondanivalót; és a hagyományos szerkezeti keretek is fellazultak. Így végül az ódával csaknem azonos jelentésű fogalommá vált: szárnyaló lendületű költemény, amelyet szinte bármely tárgy, téma – elvont eszme, természeti jelenség, kiváló tulajdonságú ember, egy ország – magasztalására írhattak." ( Wikipédia )

 

OK, haladjunk hát tovább ezen a vonalon. "Bármely..."

XII. Piusz pápa írja: "A madáretetés az imádkozás egy formája." 

 

 

De etetni is csak úgy érdemes, ha a madarat önmagáért szereted, "dicséred" és "magasztalod"..., tehát lemondva saját dicsőségedről...., nem magadat szeretve, nem magadat "magasztalva" és "dicsérve".

Mert minden gyönyörű önmagában is..., s mint Szent Ferencnek, a válladra szállnak a madarak, s beszélgethetsz velük. 

Nekem a macskák szeretnek az ölembe ülni, Würtzburgból ( Haus St. Benedikt ) már az első napon "haza akartak küldeni"..., mit keresel itt - mondták, nincs erre neked már szükséged. vagy a békák körém a Duna parton... 

Mindez akkor történik, meg, ha nem saját magadként, de olyasmiként jelensz meg, ami nem riasztja őket, szeretetből alkalmazkodsz.

 

A hazát ugyanígy szeretjük, önfeladva, "dicsérve és magasztalva". 

Tamás atya kifejezésével élve: "Gyönyörködve!" Tisztelettel sok-sok ősünk erőfeszítése iránt, akik megtartották.

A himnusz tehát lelkesítő bölcsebb honfitársaink számára így is..., de tényleg vehetnénk "fényesebbre" a hivatalos formáját..., hisz vannak "gyengébb", "bátortalanabb"..., kevésbé kipróbált embertársaink is, akik indulóra, bátorításra vágynának, ütemes, "tuc-tuc" ritmusú, de mindenképpen bombasztikusabb, harsányabb, gyorsabb nemzeti "himnuszra"..., legyen meg az ő örömük is. ( Nekünk az eddigi is jó lenne. )

S talán így valamit visszakapnak abból a lelkületből, milyen volt régen magyarnak lenni..., s megszületik bennük az "ország", ami a tudatalattijukban, őseik bennük élő lenyomatában még biztosan él. Fel kell ébreszteni csak. ( Le kellene venni a szemünket a "kockákról" ! De legalábbis uralkodni magunkon. )

 

Ez "negatívban" is igaz, ahogy Török Sándor emlékszik vissza Karácsony Sándor szavaira 1942-ből: 

"Mindaz, ami most történik és történni fog... ez nem a magyar nemzet, ez nem a magyar nép, én bocsánatot kérek." ( Egy kis kertet szerettem volna, Az utak szépek, 147 ) 

Karácsony Sándor még tudta mi az, hogy "magyar nemzet".

"Ezért hát helyreigazítottam őket: “Ha embereink elpuhulnak, az azért van, mert meghalt bennük az ország, amely életerejüket táplálta. Akárcsak a cédrus, amikor felélte életadottságait. Megszűnik cédrussá alakítani a köveket. És elkezd szertefoszlani a sivatagban. Hogy tehát újra lelket öntsünk beléjük, meg kell őket térítenünk...” 

Mindazonáltal, mivel nem voltak képesek megérteni engem, elnézőn hagytam, hadd játsszák kisded játékaikat, mire ők halálba küldték embereiket egy kút körül, amelyre pedig senki sem áhítozott, hiszen ki volt száradva, de ahol véletlen folytán tábort vert az ellenség." ( Antoine de Saint-Exupéry: Citadella )

 

Fontos dolog a gyengeség, gyengeségünk nagyvonalúság pl. az ország iránt..., ez a gyengeségünk az erősségünk, mert ez az érzékenységünk teszi lehetővé a szellemek megkülönböztetését, hogy ne küldjük halálba embereinket egy kútért ami már nem is kell senkinek.

Ne hagyjuk Istent meghalni a szívünkben..., csak mert már nincs is rá szüksége senkinek. 

Török Sándor és Karácsony Sándor értené ezt..., a himnuszt lélekkel és élettel kell énekelni..., a tempó szinte lényegtelen. 

A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. ( Jn 6,63 )

 

2019. 07. 23.

................................................................................................................................................

"Bár semmi haszna sincs a dicsekedésnek, mégis hadd beszéljek az Úrtól kapott látomásokról és kijelentésekről! Ismerek egy embert a Krisztusban, akit tizennégy évvel ezelőtt felvittek egy időre a harmadik Mennybe. Hogy ezt testében élte át, vagy a teste nélkül, azt csak Isten tudja. Csak azt tudom, hogy azt az embert — akár a testében, akár testén kívül, azt csak Isten tudná megmondani — felvitték a Paradicsomba, és ott olyan dolgokat mondtak neki, amelyeket nem lehet, de nem is szabad elmondania. Ilyen dolgokkal dicsekszem, nem saját magammal. Vagy, ha mégis magammal, akkor is csak a gyengeségeimmel.  Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék ostoba, mert igazat mondanék. De nem akarom, hogy bárki is többnek tartson, mint amilyennek lát, vagy amilyennek annak alapján gondol, amit tőlem hallott. Hogy el ne bízzam magam az Úrtól kapott különleges kijelentések miatt, egy „tövist” kaptam a testembe, a Sátán egyik angyalát. Azért kaptam, hogy állandóan verjen engem, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy szabadítson meg ettől a „tövistől”. Ő azonban ezt válaszolta: „Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert erőm erőtlenséged által éri el a célját.” Ezért boldogan dicsekszem gyengeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakjon bennem. Örömmel elviselem a gyengeségeimet, amikor az emberek bántanak, vagy rosszat mondanak rólam, amikor különböző nehézségek és bajok vesznek körül, amikor az emberek üldöznek és rosszul bánnak velem. Mindezekben mégis örömömet lelem, mert amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erős." ( 2Kor 12,1-10 )