"Minden (...) az én gyermekem." ( II. )
Mi lennénk az evolúció csúcsa?
"Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik" (...) Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek! Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt." ( Mózes 1. könyve )
S minden s mindenki más nem az Ő képmása?
( Szoktam ezt játszatni a diákjaimmal, de kollégáimmal is..., "ki tudtál volna találni ilyen"... )
Minden úgy izgalmas, már magában is ( "just like this" ), hordozza Azt a szépséget és különlegességet, amit szimplán gondolati úton mi elő sem tudnánk állítani. Ehhez Több kell. ( A cél, ahogy az eredet is bőven túlmutat rajtunk..., nem mi vagyunk az evolúció csúcsa, tehát a célja sem. Vagy fordítva..., nem mi vagyunk a célja, tehát a csúcsa sem! )
Uralkodás önmagában nem lenne rossz dolog, Platón is előre sorolja a "zsarnokságot", jó az, ha jó a zsarnok! A Biblia inkább gazdaként gondolja, légy jó gazdája a világmindenségnek! Így már szebb...
S mindenki a helyén van, s a csimpánzoknak sem kell ostoba kérdéseken agyalniuk.
"Egyébként, - tört ki egyszerre - mi az ördögnek akarnák, hogy amulettjeik legyenek? Együtt élnek a természettel, benne élnek és nem félnek tőle. A félelem a vadembereknek való! Hadd töprengjenek hülye problémáikon! Mire mennek vele? Nincs mivel hencegjenek, ha nem tudják beérni azzal, hogy mint majmok, olyanok, amilyenek Isten megteremtette őket. (...) Miért akarják, hogy az én derék csimpánzaim ostoba kérdéseken törjék a fejüket?" ( Vercors: Tropi-komédia, 165. o. )
Mindazonáltal, szeretjük, ha "majmolnak" minket, ezért öltöztetjük az állatokat emberi ruhákba, bicikliztetjük a papagájokat, stb. De ez nem az ő szegénységi bizonyítványuk, a mienk!
Sőt, elvárjuk tőlük, hogy lelki sérüléseinket is orvosolják, pl. macskákat írnak fel receptre depressziósoknak.
" (... ) A kályha elé fekszem, és benézek a kályha alá. Ott kucorog apróra összehúzódva, és fekete szemeiben kimondhatatlan félelem csillog, amint tekintete az enyémmel találkozik. Most már igazán megharagszom. Te szamár, mondom neki elkeseredve, hát nem hiszel semmiben, ami szép és kedves? Hát nem hiszel az önzetlenségben, a gyöngédségben, hát nem hiszel a szeretetben, mely nem számít hálára? Hát hogy bizonyítsam be neked, szerencsétlen, hogy milyen alantasan, milyen megvetésre méltóan gondolkozol? Persze a te buta és rossz kis fejedben csak aljas, durva és erkölcstelen képzetek nyüzsögnek, harapásról, verésről, az erősebb kajánságáról, amivel elpusztítja a gyöngéket... te, te undok kis féreg, hát nem akarod elhinni nekem, hogy van harmónia, van bensőséges, könnyes megindulás, mely a gyöngeség, szegénység, tehetetlenség láttán elfogja lelket? A teremtésit annak a nehéz fejednek, csak azért is bebizonyítom neked, hogy van!
Most már hirtelen és mérgesen kapok utána, erőlködöm, kivörösödöm, a nyelvem kilóg, megbotlom, leesem, négykézláb futok utána, be az asztal alá, a dézsa mögé. Beverem a fejem az ajtófélfába, kiszakad a kabátom, a fogamat csikorgatom, és egyszer már meg is kapom a füleit, de ő lihegve, most már hangosan makogva kitépi magát, megharap, és a kamrában elbújik a hasábfák mögé.
Most ott van és nekem szét kellene szedni az egész halom fát, hogy megtaláljam. De szétszedem, szétszedem én, ha addig élek is, szétszedem, és megfogom és megragadom a füleit és felkapom a levegőbe, és megforgatom, és a falhoz vágom, és szétloccsantom a fejét, azt az ostoba, makacs, szamár fejét, amivel nem akarja megérteni, hogy csak meg akarom simogatni." ( Karinthy Frigyes: Szeretem az állatot )
Nem lenne egyszerűbb méltóságot tulajdonítani nekik is és tisztelni őket? Ettől még lehetünk jó gazdájuk, felelősséggel dönthetünk életükről. De ne projektáljunk rájuk mindenféle betegségeinket.
Asóka király ( i.e. 304 – i. e. 232 ) már próbált rendet teremteni ebben a "káoszban" is. Buddhista uralkodóként az "ahimsza", a nem ártás lelkületét komolyan próbálta elterjeszteni birodalmában.
Az elmúlt időben sok évszázadon át terjedt az állatok lemészárlása, az élőlényekkel szembeni kegyetlenség, az udvariatlanság a rokonokkal szemben, tiszteletlenség a papok és aszkéták iránt. (...) A Dharma tanítása a legjobb cselekedet. A Dharma gyakorlása lehetetlen egy erkölcstelen ember számára. Ezen gyakorlás növelése, még a csökkentésének a megakadályozása is dicséretes dolog." ( Asóka rendeletei: IV. Szikla-rendelet )
"Az embereknek még a különféle módokon való látás [spirituális fölismerés] ajándékát is megadtam. Elrendeltem sok kedves dolgot, beleértve az élet megadását az élőlények számára, a kétlábúaknak, a négylábúaknak, a madaraknak és a vízi állatoknak is. Sok egyéb jó cselekedetet is véghezvittem. Utasítást adtam, hogy a Dharma ezen rendeletét véssék be azzal a céllal, hogy az emberek annak megfelelően cselekedjenek és hogy ez hosszú időn keresztül fennmaradjon. És az, aki teljességében követi azt, az jót cselekszik" ( II. oszlop-rendelet )
Ám arra a felismerésre is el kellett jutnia, állítólag tényleg egész besúgó hálózatot kellett létrehozni, hogy ellenőrizze a sztélék rendeleteinek maradéktalan betartását, a törvény önmagában szinte semmi, "a meditációnak nagy a fontossága":
"Az emberek Dharmában való előrehaladása kétféle módon érhető el, erkölcsi előírásokkal és meditációval. A kettő közül az erkölcsi előírásoknak csekély a következménye, de a meditációnak nagy a fontossága. Az általam kihirdetett erkölcsi előírások magukban foglalnak olyan szabályokat, amelyek egyes állatokat sérthetetlenné tesznek, és sok egyebet. Azonban az élőlények károsításától vagy elpusztításától való tartózkodás ügyében az emberek a Dharmában való legnagyobb előrehaladást a meditáció révén tehetik." ( VII. oszlop-rendelet )
Mert ha nem mondod együtt a Teremtővel, s nem érzed belülről is:
"Minden ember az én gyermekem. Ahogyan ezen a világon a saját gyermekeim jólétére és boldogságára törekszem, más emberek esetében is ez a célom. Ti nem értitek meg teljesen ezen vágyamat. Néhányan megérthetik, de azok is csak részben és nem teljesen. Bármennyire is magas az állásotok, erre figyelnetek kell." ( Kalingai I. rendelet )
..., akkor "megette a fene az egészet".
"Nem először történik, hogy a dodonai tölgyfák szavát a süketek hallják meg először. De a gyenge susogás egy napon a remény dalává erősödik." ( Vercors: Tropi-komédia, 133. o. )
Kevesen hallják meg az "ellebbenő hallgatás hangját".
Illyés Gyula hallotta...
"Kihajtottuk ( mert bicegett) / a kis borjút a vásártérre. / Otthagytuk. Én - hátra se nézve - / egy darab emberségemet." ( Illyés Gyula: Keresztény humanitás )
* * * * * * * * * *
Véleményem szerint ez az önreflexiós képesség, ez tesz emberré minket, ám ettől nem lesz könnyebb az élet. Fokozott felelősséget ró ránk önmagunkért és az egész világért. Ezt hívják a teológiában "társteremtői szerepnek", nem sodródunk az eseményekkel többé, hanem alakítjuk a világot magunknak és a többi élőlény számára. Ahogy Lama Ole Nydahl mondta a "megvilágosodás" élményéről, "rájöttem, hogy végtelenül fontos vagyok...", így kell megélni minden pillanatunkat, minden végtelenül fontossá válik hirtelen, még látszólag apró dolgok is nagy jelentőségűvé válnak, egy kézmozdulat, egy sóhaj, egy köszönés, egy pillantás, bármi..., mert nagy jelentőségű eseményeknek lehet a kezdete.
S hogy mennyi idő áll rendelkezésre? Személyesen, úgy "per koponya" nem sok, de ahogy a Angyal mondja Maróti Lajos Utolsó utáni éjszaka című drámájában:
"Állj meg, barátom! A te eszméd a változhatatlan és végtelen világegyetemről sokkal inkább rokon az én határtalan, de véges, véges és ráadásul táguló világommal, mint ezeknek a filozófus tökfejeknek a vélekedései, akik téged… Arról nem is szólva, hogy felismerésed a csillagnapokról és a körülöttük keringő bolygókról. tökéletesen helytálló. Nagy dolgokat műveltél, Giordano Bruno! A te eszméid nélkül nem születhetnek meg az én eszméim, habár ezek tagadják a te eszméidet. Egymást tagadó felismerések lánca vezet az igazság felé, amelyet megközelíthetünk, de el talán sosem érünk, éppen mert a világ végtelen és kimeríthetetlen. És te, Giordano Bruno, fontos láncszem lettél a láncban…"
Fontos láncszem lettél a láncban! ( Ha tetszik, ha nem... )
2019. 06. 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése