Jézus ima ( kontempláció ) és a zen
mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem
1996 nyarán pár hét szabadságot kértem feleségemtől, egyedül próbáltam szemlélődő lelkigyakorlatot Jálics Ferenc atya könyve alapján végezni..., s rájöttem, ez az én világom.
Ekkor találtam azt a két követ, amelyről már akkor tudtam, összetartoznak, Platóni kifejezéssel rokonságban vannak, még ha külön is voltak, s anyagukban a felső puhább, mint az alsó, de egymásba illenek.
Ha valaki kérdené, mi fejez ki engem, mely tárgyat választanál, a kicsi "durván csiszolt" kis keresztemet mutatnám, vagy ezt a két követ.
Erre reflektál később és párhuzamosan kezdett és folytatott zárt negyven napos szent ignáci lelkigyakorlatom decemberi reflexiós bejegyzése, itt végleg eldőlt a sorsom.
Ez volt az ige:
"Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” ( Jn 10,17-18 )
" Kardot a szívembe ültetik..." - írtam akkor.
"Valamelyik utolsó reggel (...) még többet mertem mint eddig. Az egyik sziklatekervényben tiszta vizű forrás csergett. (...) Ezen a negyedik napon eltökélten mentem mentem a forrás felé, amely tisztább volt, mint valaha, és minden további aggály nélkül egyszerre belevetettem magam egészen.
(...)
Sokáig elnéztem magamat, szégyen nélkül örömmel. Láttam, hogy erős lehetek, ha még nem vagyok az, s hogy a testem jó növésű, érzékies, szinte szép." ( André Gide, Meztelen, 46 )
"Láttam, hogy erős lehetek"..., ez ennél több, erős vagyok, ha azt teszem, ami küldetésem:
Ahogy akkor is már nagy betűkkel írtam: "KÖTELÉKEK ELOLDÁSÁRA SZOLGÁL."
"Bemenetem a szobába, de fennmaradtam; meg akartam örökíteni ezt az egy éjszakát, bevésni az emlékembe, végleg magammal tartani; habozva, hogy mit tegyek, felvettem egy könyvet az asztalomról - a Bibliát -, s felnyitottam, a véletlenre bízva; közel hajolva, jól láttam a betűket a holdvilágnál; és akkor, ott, olvastam Krisztus szavait Péterhez, azokat a szavakat, amelyek örökké kísérnek azóta is: "Amíg fiatal voltál, Péter, magad övezéd fel magad s arra jársz, amerre akarsz; de amikor majd megöregszel, kiterjeszted kezeidet... kiterjeszted kezeidet..." ( André Gide, Meztelen, 40-341)
Arra jársz, amerre akarsz?
Talán..., de akármit nem tehetsz erőd csökkenése nélkül. Mert a szereteted az erőd, ami ugyanúgy nem tiéd, mint bármi más, amivel rendelkezel. S Isten a szeretet, Isten az erő..., a szeretet = erő. Istenben van erőd szeretni..., Isten nélkül se erőd, se szereteted nem lesz.
"Csakis Isten adhat, mi csak csereberélünk." ( Georges Bernanos )
"Kitárod hát a kezeidet...", ez a helyes attitűd..., Jézus kitárt karral és fekve imádkozott..., s nem volt öreg...
Ez a zen és szemlélődés helyes attitűdje is..., letenni minden.
"kedves időtlenség virul reám, (...) a láthatatlan lét szövi műveit" ( Hölderlin, A reményhez, 137 )
S szemen túl száj is lettem ettől kezdve hogy elmondjam..., "akinek van füle a hallásra hallja meg."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése