Amely lélek elszegődik Istenhez...

A valódi "vir probus", Aljoska - a közbenjáró

 

"Amely lélek elszegődik Istenhez..."( Platón, Pahidrosz. 248C )

 

"megdicsőített fényed, melengetett, hogy újra moccanjon dermedt szívem, mint befagyott forrás, ha az ég sugara éri!" ( Hölderlin, Hüperion, 103 )

 

 

 

A derék fajta egész életében az erényekkel, a hitvány a hitványságokkal él. ( Sztobaiosz, Zénon és a többi sztoikus tanítása a filozófia etikai részéről, a derék és a hitvány ember, 99 )

 

Ám a kiválóságnak van egy gyengédebb, nőiesebb formája is...

" (...), akik a betegeket úgy gyógyítják, ahogy a legjobb és a leggyorsabb, hanem ahogy lehet; addig a sztoikusok, akik a férfias utat választották, nem azzal törődnek, hogy ez az út a rajta elindulóknak kellemesnek tűnjék, hanem hogy minél hamarabb kiszabadítson a rabságból, és minél előbb felvigyen bennünket arra a kiugróan magas csúcsra, mely túl van minden ártás hatókörén, hogy fölötte áll a sorsnak is. "Az ám De meredek és göröngyös az út, melyre hívnak." Na és? Síkságon át vezet az út a magasba?" ( Seneca: a Bölcs állhatatossága, 33 )"

Aljosa, aki az "ahogy lehet" útját járja..., s nem befelé de elsősorban embertársai felé fordulva él...

 

( Dávid Ádám - Németh Gyula: Rabtársak a Gulagon )

Aljosa nem csak Szolzsenyicin és a magam életében fontos személy, apám ilyennek szeretett volna látni ha felnövök...

 

 

Apám ajánlása a tőle ajándékba kapott Dosztojevszkij Karamazov testvérek regény első kötetében...

 

,de Dosztojevszkijében is...

 

 

Aljosa, a fia, két éves korában belehalt több mint három óráig tartó epilepsziás rohamába, és az apja látta saját betegségét haldokló fiában, aki ezt tőle örökölte, és akinek – úgy látta – ő a gyilkosa. „Mindannyian, mindenkivel szemben, mindenkiért és mindenért bűnösök vagyunk” – mondta többször is fia gyászában. Iszonyú fájdalmak közepette még az apátiába zuhant feleségét is ő vigasztalta, és arra kérte, alázattal viselje Aljosa elvesztését. 

 

 

 

Utassy József is elvesztette a fiát:

 

"Dereng, ami elmúlik, rejtett 

fénye van 

Fiam halott. Ha van Isten:

véle van."

 (Utassy józsef, Napáldozat (részlet ) )

 

Eleddig én apám sírkeresztje voltam, 

veled most jövőmet temetem el végleg.

Kell Istennek egy ember, aki árván,

őszen, kiraboltan: a napba néz érted.

( Utassy József, Nagy kék szemeidet örökre lehúnytad ( részlet) )

"Letérdelek a tőzikéhez,

kis fehér kelyhe mikrofon:

faggatom fiamat, miként Ő

faggatott engem egykoron."

( Utassy József: Faggatom fiamat ( részlet ) )

"Jóskám vágd az Úr szemébe:

én egy költő fia voltam,

ki nem trónusod cselédje, de testvér a csillagokkal!"

Utassy József: 1989 ( részlet ) )

 

 

"Hm. Egyszóval a barátok közé vágyol? Pedig én sajnállak, Aljosa, hidd el, igazán megszerettelek… Egyébként ez kedvező alkalom: majd imádkozol értünk, bűnösökért, mert túl sokat is vétkezünk már, ahogy itt tespedünk. Mindig gondolkoztam azon, ki fog énértem imádkozni. Van a világon olyan ember?"

 

Mindketten közvetítőnek érezték a fiukat, s Aljosa is az valóban a két világ közt Dosztojevszkij és Szolzsenyicin regényében is..., ahogy valami ilyesmi lett földi feladatom nekem is. 

 

 

Dosztojevszkij így ír az ítéletéről:

 

„Bátyám, kedves barátom! Minden eldőlt. Négyévi kényszermunkára ítéltek Szibériába, és azután katonai szolgálatra… Bátyám! Nem vagyok letörve, nem vesztettem el a bátorságomat. Az élet mindenütt élet, az élet bennünk van… Az emberek közel lesznek hozzám, és embernek lenni az emberek között, s annak is maradni örökre, akármilyen körülmények között is, nem gyengülni el, nem bukni el, íme az élet, ez az élet igazi értelme… Ha visszatekintek a múltamra, és belegondolok, mennyi időt vesztegettem el hiába, mennyi ment el belőle az eltévelyedéseimre, a hibáimra, a semmittevésre, az értelmetlen életre; hogy mennyire nem becsültem meg, hogy hányszor vétettem a szívem és a lelkem ellen, akkor összefacsarodik a szívem. Az élet ajándék, az élet boldogság, minden pillanata egy évszázadnyi boldogsággal képes felérni.”

 

Mint Aljoska Szolzsenyicin regényében:

 

"Mit ér a szabadság? A szabad világban a hitet végleg megölik benned! Boldog lehetsz, hogy börtönbe kerültél! Itt végre van időd a lelkedre gondolni! Mert már Pál apostol is megmondotta:"Mit míveltek sírván, és az én szívemet kesergetvén? Mert én nem csak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok az Úr Jézusnak nevéért! (...) Aljoska nem hazudik, hangjáról meg szeméből meg lehet ítélni: boldog itt a foságban." ( Alekszandr Szolzsenyicin, Ivan Gyenyiszovics egy napja, 163 )

 

Pedig a szibériai kényszertábor sem a cári sem a sztálini időkben nem sokban különbözött:

 

„A munka nagyon kemény volt, sokszor -40 fok hideg, a higany megfagyott, az egyik lábam lefagyott, malomköveket hajtottam, téglát hordtam, alabástromot zúztam… Két csupasz deszka volt az ágyunk. Takarónk rövid köpeny, amely a lábunkat meztelenül hagyta; egész éjszaka dideregtünk. A poloskát, a tetvet, a svábbogarat vékával lehetett volna mérni.”  

 

S mégis, mintha Szolzsenyicin Aljoskája beszélne:

Az ilyen pillanatokban fogalmaztam meg magamban hitvallásomat, amelyben minden világos és szent. Ez a hitvallás nagyon egyszerű, íme: hinni, hogy nincs semmi szebb, mélyebb, vonzóbb, értelmesebb, bátrabb, tökéletesebb, mint Krisztus.” ( Dosztojevszkij )

 

Talán most már megválaszolhatjuk a kérdést, hova nézett a J-81-es....?

 

"Ezek a dolgok bármekkorára nőnek is akár a számukat, akár nagyságukat  illetően, ugyanolyan természetűek maradnak, és ha nincsenek rá hatással, amíg kicsik, nincsenek rá hatással akkor sem, ha nagyobbak.." ( Seneca, A bölcs állhatatossága, XV. )

 

"Jegyezd meg tehát,  Severusom, a tökéletes ember, akinek lelkét teljességgel betöltik az isteni és emberi erények, semmit sem veszíthet el. Javait szilárd és legyőzhetetlen erődítmény övezi, (...)" ( Seneca, A bölcs állhatatossága, VI. )