ΧΟ. πολλὰ τὰ δεινὰ κοὐδὲν ἀν
θρώπου δεινότερον πέλει·
"Sok szörnyű csodafajzat van, s köztük az ember a legszörnyebb." (Szophoklész, Antigoné, Ratkó József fordítása)
"Mint ahogy a fiatal, tüzes életet elfedi néha
Éji sötétség és betakarja hideg takaróval,
Ugy jött erre a télre a forró, vad buja nyár is,
Tán hogy az elmúlt téli idő keserű forradalmát
Pompás nyárnak vak, ragyogó temetője borítsa.
Végre ma hirtelen elkezdett dörögni az égbolt,
Lassú, álmos eső esik, az veri ablakainkat,
S én úgy hallom e csendes esőnek halk kopogását,
Mintha megannyi kesernyés vád tolakodna fülembe.
Volt költő, aki kardalt írt: „De dicső is az ember!”
Mekkora gúnyként érzem e verseket ebben a korban!
Nincs nyomorult, csak az ember! Lám, recsegett e világ már,
S megremegett már sápadtfényü szerelme, a pénz is,
Azt hittük, hogy az ember végre megúnja türelmes,
Állati módon húzni igáját s tűrni kegyetlen
Ostorokat, s hogy elűzzék a gyönyörű legelőkről –
Ime azóta egy év telt el szomorúan, anélkül,
Hogy felcsillant volna az értelem ezen a földön.
Mert igaz, elfordult a világ rendjétől az ember,
Daccal szembeszegült a hatalmasabb égi erőknek
S perlekedőn öklét mutogatta az égre, de önnön
Sorsától gyáván hátrál, rettegve huzódik.
Ily keserű váddal kopog ablakainkon az eső,
S mélyebben fúródik a nyíl, felbukkan a kérdés:
Hát te magad? Lásd, itt van a nyár simitó szele újra,
Alkonyi, felhőktől lila ég alatt érzed a fáradt
Homlokodon, mint karcsú, szánakozó fiatal lány
Félénk ujjainak csititó, halk símogatását.
Gyengül, gyengül a lélek. Mintha sivár, havas úton
Fáradt ló vonszolja magát, míg egyszerre szürke
Farkasok éhes üvöltését meghallja közelről,
S nézd, a haláltól hajszoltan hogy reszket az állat,
Még egyszer fellobban a rőt, vad tűz a szemében
És repül ínafeszítve a hóboritotta mezőn át,
Végül már a veszélyen túl esik össze a földön –
Igy hajszolja a lelket, nem tudom én, milyen őre,
Űzi komor tűzzel s csendes pihenést sosem enged.
S mint aki sűrű, éji sötétben rója le útját,
Azt hiszi, ballagván csak elér egy célhoz a végén,
Hirtelen aztán villámfény suhan át a vidéken,
Fellobogó tüze borzalmas képet mutat, és már
Hallja is a körülötte dühöngő harcnak a jajját,
Átkokat, és mint áldozatok szálló, sürü füstje,
Ugy tör az emberi fájdalom izzó jajszava égre,
És nem látszik a cél, csak a sűrű, éji sötétség –
Igy láttam meg az életet én már évek előtt is.
Küzdött bennem idáig a hang, a kiáltás, féltem,
Nem lesz messzirecsengő, tiszta az emberi fülnek,
Csakhogy várni tovább már nem tudok, áttör a jajszó.
Rettenetes a világ és az ember! Nem tagadom, hogy
Gyáván kerteltem sokat és ellankadt a lélek.
Nem hallgathatok én. Költő vagyok és szavaimra
Bár nem hallgat a föld, mint egykor Orfeuszéra,
Itt az idő már tenni tanúságot a világról
S vallani ellene. Hátha az írás megmarad, és majd
Kései, méltóbb férfiak így látják e sorokban
Lázadozásom egy aljas, emberietlen időben.
És ha az írás elvész, hallja saját komor őröm
Tiltakozásom, s tiszta ha nem vagyok, oldjon azért fel!
Mint aki bíróság előtt áll, úgy kezdem a szómat:
Még fiatal vagyok évre, huszonkettő sem egészen,
Mint a zsidóknak, örökrészem már századok óta
Gúny és fojtott fájdalom. Európának a szélén,
Bús Magyarországon lakozom s igy jól tudom én, hogy
Mit tesz az elnyomatás. Költői ragyogtak előttem,
Ők tanitottak a dacra, a távoli, drága szabadság
Fénye utáni, reménytelenül lobogó szerelemre.
Gazdagon éltem előbb ifjúkoromat, de korán már
Pénzgond s szürke robot súlyos, kettős köve őrölt,
Vágyakozom kényelmes, dús életre hiába,
Hogy szeretőm öltöztethetném drága ruhákba
S délre utazhatnék vele tengeri, gondtalan úton,
Vagy sürü erdőben házam ha lehetne magános,
Hol kicsiny életem elrejthetném, mint a bukó nap,
Mely dühösen fordul el az emberi földtől – ilyenképp
Tűnődöm, s járok keserű irodába és elszánt
Bús kedvvel faragok döcögő verslábakat, apró
Rímeket ékül hosszú verseim épületébe
És vallok konokul s imigyen vádolva az embert:
Borzasztó is a gyermekek élete, sorsa a földön,
Hányan vesznek el éhség, nélkülözés közepette,
Hányan nőnek fel csenevészen, lázas, esetlen
Kívánságokkal húsok, sütemények után, míg
Van, ki szerencsésebb, de korán megmérgezik önző
Hitványsággal a lelkét s vasnyakláncba törik be.
Súlyos mesterség „ércnél maradandóbb” verset
Irni, nehéz veretűt, szárnyas gonddal kalapálva
S késziteni sok arany szobrot kicsi bánataimból.
Hol van azonban a zápor, sistergő harag innen,
Mellyel súlyos, méltó versbe faragva mutatnám,
Ime, igy él a szegénység abban a korban, amelyről
Mondják, hogy koronája az eddigi emberiségnek?
Ezt ha találnám, nem kérkednék daktylusokkal.
Vaskos képek zűrzavarát vágnám szemetekbe,
Munkásnő boritékát, mellyel mérik a vérét,
Mérik a végzett munkát ocsmány számjegyeikkel,
Ujpest gőgös gyárait és bűzhödt levegőjét
Meg feketén szálló füstöt, kormot, mely az ember
Torkát és tüdejét ellepvén száll a szivekre,
Sivár ételeikre mutatnék: íme az éltük,
Asszonyaikra mutatnék: íme szerelmük fénye,
S Röntgen-képeket: így festett a tüdő eme korban.
Mert igaz, igy volt mindig idáig, nyögte a kisebb
Rész erejét a nagy emberiség. Európa hatalmas,
Fellobogó tüze, gyujtogatásai századok óta
Rőt fénnyel bizonyítják, hangos volt ez a földrész
Jajszótól, sürü átoktól régóta. De vallom:
Még soha hitványabbak nem bitoroltak földet,
Mint akiké most a hatalom s én vádolom őket,
Léleknélküliek s gonoszok valamennyien, ilyképp
Kétezer év előtt így tanitott a Keresztrefeszített:
„Könnyebben jut a tűn teve át, mint gazdag az égbe”.
S elhiszem, a pénznek szaga van s a szagától dögként
Bűzlik a föld már. S szántszándékkal a drága szerelmet
Ők űzik el s a barátságot s mi szivárványképpen
Intett örökké, s mind, ami naggyá tette az embert.
S vallom, háboru készül, szörnyűbb az eddigieknél,
Nem szükségszerü, felsőbb törvény szabja meg útját,
Késziti szántszándékkal előre az emberi gazság.
Lásd, ha lehetne, nem így vádolnám én e világot,
Pusztító tűz volna a szó, gépfegyver a versláb.
Ám aki gyönge vagyok, legalább teszek így tanuságot,
S tiszta ha nem vagyok is, nézd, elfordultam e földtől." ( Vas István, Tanulság )
 |
"Ám aki gyönge vagyok, legalább teszek így tanuságot,
S tiszta ha nem vagyok is, nézd, elfordultam e földtől." |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése