Δαίμον II. - III. / Πλήρωμα ~ Kolbe 23. / Ratkó József 10. ~ "Legénység" --- "Engedelmesség" --- "Σοφία" " ~ "Ezek a figurák valóban életre keltek és nem voltak hajlandók az én hülyeségeimet elmondani."

 "Mindig légy engedelmes."

"Engedelmesség."

 

"Békességet akarsz másoknak? 

Akkor mindent úgy tegyél, ahogy az egy becsületes és szent emberhez illik engedelmeskedj a másiknak. 

Te légy mindig a legkisebb, odaadó lélek, aki szinte eszét veszti az Isten Szeretetében (felebarátodban is az Úr Jézust keresd, s mindent úgy fogadj el tőle, mintha azt Jézustól kapnád, tegyél meg mindent, amit kér, hiszen Őérte teszed; és békében fogsz élni).

Isten akarata szerint szeretnék élni; felismerni a lelkigyakorlatban: kész vagyok mindenre, mert semmi sem édesebb, mint az Úr Isten akarata szerint cselekedni. Lehet, hogy súlyos terhet kell cipelnem, de ha így fogom fel, akkor az Úr Isten még több kegyelmet ad nekem. Így imádkozom azért, amit el akarok érni (Isten akarata által). Lehet, hogy éppen ez az igazi kegyelem:

Üdvözlégy Mária – sóhajtom templomba (kápolnába) menet és jövet, s a refektóriumban, az esti csöndben." ( Maximilian Kolbe, Lelkigyakorlatos feljegyzések, Engedelmesség, 109 )

Nem vitatkozunk Istennel..., embertársainkkal is csak szeretetből.

 

Vagy ahogy a kollektív tudattalan szól hozzánk:

"- Mert most is az történt, amit előbb mondtam magának, hogy hiába tudtam az egész darabot, a figurák nem akartak megszólalni. Egészen addig, amíg két dolgot el nem határoztam. Az egyik, hogy Szent István művét tilos leszólnom. A másik, hogy úgy kell megírnom ezt a drámát, nehogy a későbbi időkben bárki is magára vehesse az istváni rangot. Az érzelmi készenlétet a munkához pedig életem iszonyú fordulata teremtette meg. Egyszerre belém szörnyül, hogy én sem mentem el édesapám temetésére. Igaz, nem is tudtam, hogy meghalt, de hát egy fiúnak kötelessége volna tudni, mikor hal meg az apja. És én is a saját kisfiam halálával bűnhődtem. Amikor erre a képtelen azonosságra rádöbbentem, akkor a dráma szereplői elkezdték mondani a magukét. Szinte diktálták. Volt, hogy éjjel kettőkor fölkeltettek és délelőtt tizenegyig írtam. Valami furcsa kegyelmi állapot volt ez. Amikor befejeztem, azon az éjszakán végig aludtam. A következőn azonban az óbéli Öreg - akit a dráma szereplői közül a legjobban szeretek - fölcibált az álmomból, hogy az elejét nem így képzelte. Tessék átírni. Át is írtam. Ezek a figurák valóban életre keltek és nem voltak hajlandók az én hülyeségeimet elmondani." ( Látogatóban a SzOT-díjasoknál: Ratkó József, Kovács Júlia, Népszava, 113. évf., 1985. június 22., 145. sz. 8. o., 525 )

Őseinkkel sem szállunk perbe...., úgyis mi húzzuk a rövidebbet..., s egyébként is a javunkat akarják, kik ha ők nem? Nem szeretnék ha "hülyeségeket" követnénk el..., így Isten sem.

Ahogy a fentiekkel nem vitatkozunk "daimónunk" szava is szent kell legyen...

... békességet akarsz magadnak?

 

 

"Békességet akarsz másoknak?"