Olvasmányos imaóra, Loyolai Szent Ignác ünnepén. Azaz épp a mai nap reggelén.
„Mi történne, ha éppen én cselekedném azt, amit Szent Ferenc tett, vagy mi lenne, ha Szent Domonkos tetteit követném?”
Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!
Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
HIMNUSZ:
"Alvásban frissült már a test
otthagyva ágyunk, felkelünk.
Atyánk, hozzád szól énekünk;
esengve kérjük: légy velünk.
Szóljon hozzád első szavunk,
hozzád a szív első heve,
hogy minden tettnek ezután,
Szent Úr, te légy a kezdete.
A fény az éjt szüntesse már,
sötét homályt a napsugár.
Az éjben búvó bűnöket
a napfény semmisítse meg.
Imánk tehozzád esdekel:
a rossz hatalmát űzzed el,
és zengjen ajkunk teneked
meg nem szűnő dicséretet.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia
és Szentlélek, Vigasztalónk:
egyetlen Úr, örök Király." Ámen.
ZSOLTÁROZÁS:
1. ant. Szabadíts meg, Uram, mert irgalmas vagy!
"2Uram, ne büntess haragodban, *
felindulásodban ne sújts engem!
3Könyörülj rajtam, Uram, mert elernyedtem, *
minden csontom remeg, gyógyíts meg, Uram!
4A lelkem is mélyen megrendült, *
és te, Uram, még meddig késel?
5Fordulj felém, Uram, ments meg, *
szabadíts meg, mert te irgalmas vagy!
6A holtak közt nincs, aki rólad emlékezzék, *
a holtak országában ki dicsőít téged?
7Elfáradtam a sóhajtozásban, †
éjjelente könnyekkel áztatom ágyamat, *
könnyeimmel öntözöm fekvőhelyemet.
8Szemem a bánattól elhomályosult, *
sok ellenségem miatt őszülök.
9Ti, gonosztevők, távozzatok tőlem, *
hangos sírásomat az Úr meghallotta.
10Meghallgatta az Úr könyörgésemet, *
és imádságomat elfogadta.
11Megzavarodva piruljanak ellenségeim; *
és nagy szégyenükben futva meneküljenek.
"2Hálát adok, Uram, teljes szívemből, *
összes csodádat elbeszélem.
3Ujjongok és örvendezem benned, *
nevedről szól énekem, fölséges Isten!
4Mert ellenségeim meghátrálnak, *
elbuknak, és semmivé lesznek színed előtt.
5Magadévá tetted igazságos ügyemet, *
trónodra ültél, mint igaz bíró.
6Megfenyítetted a népeket,
és a gonoszt megsemmisítetted, *
még a nevüket is eltörölted mindörökre.
7Az ellenség megsemmisült, †
városait lerontottad, örökre pusztasággá lettek, *
még emlékük is elenyészett velük együtt.
8Az Úr azonban örökké uralkodik, *
trónusa áll ítéletre készen.
9A világot ő ítéli meg igazságban, *
a népeknek ő oszt méltányosan igazságot.
10Az elnyomottnak az Úr a menedéke, *
a nyomorúság és szükség napjaiban egyetlen mentsége.
11Aki nevedet ismeri, benned bízik: *
Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket.
"12Énekeljetek az Úrnak, aki a Sionon lakik, *
hirdessétek nagy tetteit a népek között.
13Ő kéri számon a vért, és jól emlékezik, *
a szegények jajszavát nem felejti.
14Könyörülj rajtam, Uram; †
lásd, mennyire szorongatnak ellenségeim, *
de te a halál kapujából is fölemelsz!
15Sion városának kapujában hadd hirdessem dicséretedet, *
és hadd örvendjek, mert megszabadítottál.
16A népek a maguk ásta verembe zuhantak; †
a hurokban, amit ők rejtettek el, *
lábuk fennakadt.
17Megmutatta magát az Úr, ítéletet tartott, *
a gonoszt megfogta saját keze műve.
18A gonoszok az alvilágba hullanak, *
és minden nemzet, amely elfelejti Istent.
19Mert ő nem feledkezik meg a szegényekről végleg, *
a nyomorultak reménye nem vész el örökre.
20Kelj fel, Uram, nehogy elbízza magát az ember, *
szólítsd ítéletre a népeket magad elé.
21Bocsáss, Uram, rájuk rettegést, *
tudják meg a nemzetek, hogy ők csak emberek!
Elmémet segítsd, és megtartom törvényedet,
Ragaszkodom hozzá teljes szívvel."
ELSŐ OLVASMÁNY:
Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második levéléből, 8,1-24
Gyűjtés a jeruzsálemi hívek számára
"Ismertetjük veletek, testvérek, Isten kegyelmét, amellyel elárasztotta Macedónia egyházait. A nehézségek és a súlyos megpróbáltatások ellenére túláradó örömükből és nyomasztó szegénységükből bőséges adakozás fakadt. Tanúskodom mellettük, hogy erejükhöz mérten, sőt erejükön felül is önként adakoztak. Kérve kérték tőlünk a kegyet, hogy részt vehessenek a szentek megsegítésében. Minden reményünket felülmúlva, szinte magukat adták oda, elsősorban az Úrnak, azután Isten akaratából nekünk. Ezért arra kértük Tituszt, hogy amint elkezdte, fejezze is be nálatok a jótékonyság művét.
Ti mindenben kitűntök: a hitben, a szóban, a tudásban, minden buzgólkodásban és az irántunk táplált szeretetben; tűnjetek ki tehát a jótékonykodásban is. Nem parancsként mondom, hanem mások buzgóságára hivatkozva szeretetetek őszinteségét akarom kipróbálni. Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. Erre nézve tanácsot adok nektek, mert javatokra válik. Tavaly óta nemcsak hogy megkezdtétek a gyűjtést, hanem őszinte szándékotokat is megmutattátok. Most hát gyakorlatban is hajtsátok végre, hogy a készséges akarat tehetségetekhez mérten tetté váljon.
Ha az akarat készséges, aszerint tetszik (az Istennek), amije van, nem aszerint, amije nincs. Nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért. Most az ő szükségüket a ti bőségetek enyhíti, hogy majd az ő bőségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, s így (a javak) kiegyenlítődjenek. Az Írásban is az áll: „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött.” Hála legyen Istennek, aki Titusz szívét hasonló buzgóságra hangolta irántatok! Engedett felszólításomnak, sőt mivel buzgósága még nagyobb volt, önszántából utazott hozzátok. Vele küldjük azt a testvért is, akit az evangélium hirdetéséért minden egyházban dicsérnek. De nemcsak dicsérik, hanem az egyházak kísérőnkül is rendelték a jótékonyság megszervezésében, amelyet az Úr dicsőségére saját akaratunkból vállaltunk. El akartuk kerülni, hogy valaki megrágalmazzon a gondunkra bízott bőséges adomány miatt. A becsületre ugyanis vigyázunk nemcsak Isten, hanem az emberek előtt is.
Velük küldtük még azt a testvérünket is, akinek buzgóságát sokféle
dologban gyakran kipróbáltuk, s aki most irántatok való bizalma folytán
még buzgóbb. Ami Tituszt illeti, ő kísérőm, nálatok pedig munkatársam;
ami a testvéreket illeti, ők az egyházak küldöttei, Krisztus dicsősége.
Tanúsítsatok szeretetet irántuk, és bizonyítsátok be az egyházak színe
előtt, hogy a veletek való dicsekvésem nem alaptalan."
VÁLASZOS ÉNEK:
2 Kor 8, 9; Fil 2, 7
Ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, * Hogy szegénysége által meggazdagodjatok.
Szolgai alakot öltve, kiüresítette önmagát. * Hogy szegénysége által meggazdagodjatok.
MÁSODIK OLVASMÁNY:
Ludovico Consalvo feljegyzéseiből, amelyeket maga Szent Ignác mondott tollba
(Cap. 1, 5-9: Acta Sanctorum Iulii, 7 [1868], 647)
Vizsgáljátok meg a szellemeket, vajon Istentől származnak-e? (1Jn 4,1)
"Ignác abban az időszakban, amikor lelkét még egészen betöltötték az üres és haszontalan lovagregények, amelyeket a régi idők híres lovagjainak kalandos történeteiről írtak, mihelyt gyógyulófélben volt, az idő eltöltésére szintén ilyen olvasmányt kért. De abban a házban egyetlen lovagregény sem volt, ezért odaadták neki a „Krisztus élete” és a „Szentek virágoskertje” című könyvet; mindkettőt hazai nyelven.
Ezeknek a könyveknek ismételt olvasása révén egy bizonyos fogékonyságot nyert a bennük megírt gondolatok iránt. Ezek az utóbbi időben kézhez vett olvasmányai néha egészen elterelték a gondolatait a régi érzésvilágától; máskor viszont nem ritkán a régebben szokásos képzelődései martaléka lett, amint épp eszébe jutottak ilyenfajta olvasmányai.
Közben Isten irgalmassága is segítette, és az új olvasmányokból merített gondolatait tovább vezette. Amikor ugyanis Krisztus Urunknak és a szenteknek életét olvasta, elgondolkodott magában, és ilyen következtetésre jutott: „Mi történne, ha éppen én cselekedném azt, amit Szent Ferenc tett, vagy mi lenne, ha Szent Domonkos tetteit követném?” Sokszor töprengett így bensejében. Ezek a gondolatok aránylag hosszú időn át fogva tartották lelkét, de azután, ha más változatos ügyek is közbeékelődtek, újra csak előlopakodtak a hiú és világias képzelgések, amelyek újabban már hosszú időre háttérbe szorultak. A réginek újjáébredése azután sokáig fogva tartotta.
De e különböző tárgyú gondolatok megélésében felfigyelt egy nagy
különbségre: nevezetesen, ha a világias gondolatok töltötték be lelkét,
nagy érzelmi szenvedély ragadta el; amikor pedig már belefáradt ezekbe,
szomorúnak és nyomorultnak érezte magát. Viszont amikor arra gondolt,
hogy miképp követhetné a szenteknél megfigyelt erényes életet, nemcsak
akkor érzett valami egészen felszabadult lelki gyönyörűséget, amikor
közvetlenül foglalkozott ezekkel, hanem akkor is boldog és vidám volt,
amikor már nem is gondolt azokra. Ezt a lényeges különbséget azonban
mindaddig nem vette észre, és nem is értékelte különösképpen, amíg egyik
nap meg nem nyílt a lelki szeme. Csodálni kezdte ezt a különbséget, és
megbizonyosodott saját tapasztalata révén, hogy a gondolatok egyik
fajtájából szomorúságot, a másikból örömet merít magának. Ez lett tehát a
legelső következtetés, amit a lelki élet titkaiból leszűrt magának.
Azután pedig, amikor már a nagyobb lelkigyakorlatait is megkezdte, úgy
tanította övéit, hogy először is ezzel a megtapasztalt következtetésével
kezdte megvilágítani előttük a különböző szellemek megértését."
VÁLASZOS ÉNEK:
1 Pét 4, 11. 8
Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, * Hogy így minden az Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által.
Mindenekelőtt szeressétek egymást hűségesen. * Hogy így minden az Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által.
KÖNYÖRGÉS:
Könyörögjünk!
Istenünk, te Loyolai Szent Ignácot Egyházadban arra hívtad, hogy neved mind nagyobb dicsőségét terjessze. Add, hogy őt kövessük földi életünk harcaiban, és közbenjárására vele együtt koronát érdemeljünk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
 |
| "Ezt a lényeges különbséget azonban mindaddig nem vette észre, és nem is értékelte különösképpen, amíg egyik nap meg nem nyílt a lelki szeme." |
"Ezt mind tudnod kell, atyámfia, ha el akarsz igazodni a világban, s tudni akarod a kötelességeidet. Mint ahogy mi is tudjuk. Mert a Házban nem állunk ugyan még valamennyien a legbelső szobában, de ismerjük az ajtót, ami oda vezet, s megtanultuk, kik azok, akik elzárják az ajtót a nép elől." ( Kodolányi János, Én vagyok, I, 395 )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése