A jelen örömei hazugságának érzése és a jövendők hiábavalóságának nem-ismerése...

Negyedik... ( Hiány IV. )

 

 

A hiány, fájdalom..., alapja tökéletlenségünk tudata.

"Az önszeretetnek és az emberi énnek az a természete, hogy csak magunkat szeretjük, és csak magunkra vagyunk tekintettel. De mi haszna belőle? Nem tudhatja megakadályozni, hogy a szeretett tárgy ne legyen teli hibával és gyarlósággal: nagy szeretne lenni, de látja, hogy kicsiny; boldog akar lenni, és azt látja, hogy nyomorult; tökéletes akar lenni, és azt látja, hogy csupa tökéletlenség; azt szeretné, ha az emberek szeretnék és megbecsülnék, és azt látja, hogy hibáival csak ellenérzéseket és megvetésüket érdemli.

E kínos helyzete az elképzelhető legigazságtalanabb és legbűnösebb indulatot váltja ki belőle, mert halálos gyűlölet kél benne ez ellen az igazság ellen, amely újra meg újra úrrá lesz rajta, és meggyőzi fogyatkozásairól. Szeretné nyomtalanul eltörölni, mivel azonban magát az igazságot nem képes elpusztítani, kitörölni igyekszik a maga és mások tudatából; egyszóval a tőle telhető módon leplezi gyarlóságait mind mások, mind önmaga előtt, nem bírja elviselni sem azt, hogy figyelmeztessék rájuk, sem azt, hogy mások meglássák őket." ( Blaise_Pascal: Gondolatok, 100 ) 

Van egy olyan állapot is, amikor megadja magát a szenvedésnek...; feladja a küzdelmet.

 

 

Ez a legnagyobb árulás az Isteni Gondviselő akarat ellen..., hisz szeretetre, akarom mondani, barátságosságra születtünk.

"Az olyan ember, aki Isten ellensége, nem lehet embertársának igazán barátja." ( Szent Ambrus )

Megfordíthatnánk bátran..., aki embertársait nem szereti Istennek em lehet barátja..., az ilyen ember erényeknek is híján kell lennie, hisz azok barátainkért folytatott küzdelmeinkben acélosodnak meg.

S ahogy Dan hadnagy is megvívta harcát Istennel és elnyerte a békéjét..., mi is sokat viaskodunk..., önmagunkkal. Mint Jákob az Angyallal.

De viaskodni KELL..., nem adhatjuk fel..., ahogy Pascal írja: "Örök boldogság egy nap kínlódásért a földön." ( Blaise Pascal: Az ember nagysága és nyomorúsága )

A mindent felfaló hiány...

"Hogy mióta munkanélküli azt már maga sem méri Minek Elolvassa az újságot és mert rég olvasott minden könyvet a polcról magában fölidézi őket Elszórakozgat ezzel néha az órára pillant de kibaszottul lassan telik az idő A konyak csak később kerül elő valami maszatos rejtekhelyről Meleg Körülnéz pedig egyedül van a magány ugyanis teli váratlan meglepetéssel és kiszámíthatatlan időben felrobbanó taposóaknával Ideges mint az ellenség nélkül a frontkatonák idegen mezőn Végigpörgeti magában a barátait - kiket nem fog felhívni ma sem Ez elégtétellel tölti el A bőrfotel öblébe húzódik vissza Filmeket álmodik a semmi rövidfilmjeit és az elpergő kockák lassan viszik sodorják tovább elpergő életének elherdált szomorú kincseit." ( Zalán Tibor: Barátság-foltok, 4. )

Zalán Tibor  jól írja le..., de Pascal ugyanebből a pozícióból egészen más következtetést von le: 

"A jelen örömei hazugságának érzése és a jövendők hiábavalóságának nem-ismerése az ember állhatatlanságának okai." ( Blaise Pascal: Gondolatok, 110 )

Minden hazugság és hiábavalóság volna?

S ha ezt felismered már kitartó és hűséges szívűvé válnál?

Pascal vagy Zalán Tibor téved?

Ér valamit fogyatékos, hiányos, nyomorult életünk, vagy felesleges minden? 

 

 ( https://www.youtube.com/watch?v=oyjR0foanYU&t=3s )

 

2019. 12. 11.