Minden hiány egymást keresi!

 "Az szép, ami emberhez hasonló..."

 Áldott hiány

 

 

"A jelen örömei hazugságának érzése és a jövendők hiábavalóságának nem-ismerése az ember állhatatlanságának okai." ( Blaise Pascal: Gondolatok, 110 )

Vanitatum vanitas..., minden hiúság és hiábavalóság?

 

Ám minél jobban tudatosul bennünk jelentéktelenségünk tudat ugyanilyen arányban erősödik bennünk az a bizonyosság, hogy nem szabad barátok nélkül élnünk..., s hogy nem is vagyunk egyedül. A barátság hiánya illetve annak érzése tölt el bennünket.

"(...) ebben a vágyakozásban ugyanis már nem élhetek sokáig; minden, ami rövid ideig tart, elviselhető kell legyen, még akkor is, ha nagy." ( Cicero: Laelius vagy a barátságról )

 

Nem kis dologról van hát szó..., mert vágyakozni is nagy hévvel szoktunk utána..., nem a szerelemre, szeretetre; sokkal inkább, arra, hogy legyen valaki, aki az ágyunk szélére ül és csendesen virraszt fogva a kezünket, mikor betegek vagyunk. A hiányunkra felel önként, boldogan és szabad akarattal. ( Körbeviszi a teát helyettünk zokszó nélkül..., s még hálát sem vár érte.)

 

A hiány köti össze a barátokat, amit együtt töltenek fel..., vagy legalábbis próbálnak.

Nem egymással töltik fel, együtt!

Az alaptétel tehát, ugyanaz, amit Pascal a kereszténységről ír:

"Furcsa ez a kereszténység! Azt parancsolja az embernek, hogy ismerje be, hogy, aljas, megvetésre méltó, és ugyanakkor azt is megparancsolja neki, hogy olyan akarjon lenni, mint Isten." ( Blaise Pascal: Az ember nagysága és nyomorúsága, A kereszténység igazsága, 537 )

 

Kicsi vagyok..., s amint bevallom, óriás; de csak ha mások segítésére sarkall!

A barátság is..., mint minden, akkor szép, ha Istent tükrözi vissza.

 

Pascal ugyan azt írja: "Az szép, ami emberhez hasonló..." ( 254, fr. 241 ), de ez ugyanaz...

 

Isten hiányos volna..., igen is, meg nem is, hiszen Isten nem egyedül mi magunk vagyunk, de minden más is..., így logikus alapját találja a barátságosság.

Korlátozottak vagyunk..., hiányosak, s a hiányok megkeresik egymást. ( Minden hiány egymást keresi! )

S amink van boldogan ajándékozzuk..., feltéve ha felnőttségre jutottunk a hitben; vagy ahogy Heidegger mondaná, magas szintre a Lét megértésében.

 

"Mária fia sóhajtott: - Ó, ha akadna legalább egyetlen ember, akinek lenne hozzá ereje, hogy halálba koplalja magát annak érdekében, hogy az emberek ne haljanak éhen! Jakab a szeme sarkából sandított felé. - Ha képes volnál búzává válni - kötekedett -, hogy a népek téged ehetnének s megmenekülnének, megtennéd? - Ki ne tenné meg? Jakab karvaly tekintete megrebbent, akár vaskos, előreugró ajkai. - Hát én - felelte. Mária fia hallgatott. A másik megbántódott. - Miért kéne elpusztulnom? - morogta . - Isten küldte az árt. Miről tehetek én? - Dühösen bámult az égre." ( Nikosz Kazantzakisz: Krisztus utolsó megkísértése )

A történet szerinti Jézusból jó barát vált volna..., Jakabra a macskánkat sem bíznám szívesen..., de a növényeimet sem locsolhatja.

 

 

2019. 12. 12.