dögöljön meg a szomszéd lova is

Emberek vagyunk, kérem! II.

Ferenc pápa a "művészi fényképész" avagy "cserebogár"

( Ma van a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának évfordulója... )

 

 

Közben felsejlik az igazság, könnyű a fogfájásról beszélni, ha nekem épp nem fáj. Vagy más szenvedésére azt felelni, nekem fájt valamikor, vagy hogy előfordul az ilyen...

"– No hát ez egészen természetes – mondta megkapaszkodva a falba –, ilyen esetekben az egészen természetes, hogy az ember ott érzi a fájdalmat, ahol nincs is lába, mert…" ( Sánta Ferenc: Ötödik pecsét )

Ez nem együttérzés, nincs benne a "meglátta" és "megesett rajta a szíve"  kettőssége, ahogy Jézus meséli..., az órás csak a saját "lábát" látja, illetve annak a hiányát.

Gyurica bölcsen ugyanerre céloz..., szeretnéd ha más is elvesztené a lábát?

 

"– Maga hogyan vesztette el a lábát? ( Sánta Ferenc: Ötödik pecsét )

Ezek szerint szeretné..., ez beteges dolog, ez a "dögöljön meg a szomszéd lova is", csak hogy eggyé váljunk a szenvedésben, a fájdalomban..., ez nem keresztény tanítás, valami más; valami pokoli dolog. 

 

A kereszténység az örömről kell, hogy szóljon. ( Az evangélium szó ( euaggelion ) már maga is örömhírt jelent. )

„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló." ( Jn 10,1 )

 

 

"Karikát fújt a mennyezet felé, és követte a szemével, amint forog, kavarog. Alacsony szoba volt és a karikák rövidesen beleütköztek a mennyezetbe. Oldalt fordult, és a könyökére támaszkodva a szoba szabadabb térségei felé fújta őket. – Igen! Elviselni még a megaláztatást is! És ha majd ott látják maguk előtt a beteljesült élet pompás méreteit, a nagyság óráját – akkor mit tesznek majd? Megrendültök, és verni fogjátok a melleiteket. És így szóltok: mennyi szenvedést vállalt vak szemeink előtt, anélkül, hogy értettük volna… Összehúzta a szempilláit és merev, mozdulatlan szemekkel nézett a karikák után. Az arca egyik pillanatról a másikra megváltozott. Vállai megestek, összehúzódtak. Lábát felhúzva összekucorodott, eldobta a cigarettát, és nyitott szájjal kezdett lélegzeni, míg karjait átfonta izgatottan emelkedő mellkasán. Arcára rettenet és mélységes fájdalom költözött. Hanyatt fordult és a mennyezetre meresztve a tekintetét, suttogni kezdett: – Ahogy parancsolod, nagyuram… Úgy legyen, kívánságod szerint… A meghajtott fejű szolgád… úgy cselekszik, ahogyan korbácsoddal megparancsolod neki… Igen, nagyuram… a térdeimen csúszva közeledek trónusod felé! A bőröm felhorzsolódott, és nagyon fáj, nagyon-nagyon fáj… sebes már a durva kő érintésétől! De hallgatok… nem nyitom ki panaszra a számat! Amikor elvitted tőlem a gyermekemet, semmit nem láthattál a fájdalmamból, ott lent kavargott csak a lélek legmélysőbb zugaiban. Ó… ő volt az én életem gyönyörűsége… Akárcsak az asszonyom, akit megcsonkíttattál, levágva az arcából az orrát, és aztán az ágyasod korbácsolta halálra valami apró mulasztásért… Most itt kúszok a lábaid előtt, és feléd nyújtom a tálat, mely aranytól és ezüsttől fénylik és drágakövekkel ékes, s melyben ott van Afrika gyümölcse és ott van Ázsia fűszere… és nem nyitom panaszra a szám. Hallgatok! Szemeim a padozat kövén… Nem látod a szemeimet, mint ahogyan nem láthatod a szívemet sem. Mit tudsz a mérhetetlen fájdalomról, mely emészt, mit tudsz a megaláztatásról, mit tudsz az emberről, aki itt mászik előtted, és engedelmesen nyújtja feléd, amit kívántál, hogy töltsd be gyönyörűségedet, és enyhítsd szomjadat? Mit tudsz az élet fenekén kavargók nyomorúságáról, a megkorbácsoltak fájdalmáról és gondolatairól? Mit tudsz arról, hogy aki lábaid előtt a földet szenvedi, milyen törvényt tölt be majd az időben? Hogy szenvedései mit érlelnek, s milyen parancstól terhesek? Hogy miért hordozza vállán a korbácsod adta sebeket, és mivé sűrűsödnek a lélekre csordult könnyei? Mit tudsz arról, hogy az ítéletre erősítik borzalmai, melyet tőled visel? Nem láthatod, hogy a szemei tiszták a könnyek mögött, nem láthatod, mert eltakarom előtted őket… csak a kicsiny testet látod ott a földön, és nem tudsz a lélekről, mely áthullámzik a csontok, a hús és a bőr börtönén, és megtölti a világot…" ( Sánta Ferenc: Ötödik pecsét )

S rájuk hívja a nyilasokat...

 

"A legcélravezetőbbnek azt látta, ha elmegy reggel a nyilaspárt körzeti irodájához, és feljelenti őket néhány olyan kijelentésért, amit előtte tettek, füle hallatára két nyilas pártszolgálatosra, akik betértek egy fél deci pálinkára." ( Sánta Ferenc: Ötödik pecsét )

De Isten igéje egy pápával szemben is élő..., nem okos szembe menni a "vonattal": "És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja." ( Mt 21,44 )

 

 

 Ha tévednék, amit kétlek, álljon itt Chestertonnak, akit nem hajlandó szentté avatni az egyház, "Igazságot!" című könyvének második mondata: "A rossz lövésnek is megvan az értelme, ha elfogadjuk vele a párbajt." ( Chesterton: Ortodoxy )

Vállalom a párbajt!

 

"Istenem, add meg, hogy ne azok közé tartozzam, akik szerepet játszanak az életben.

Add nekem, hogy ne tartozzak azok közé, akik a sikert ismerik.

Add meg, hogy ne tartozzak a boldogok, a megelégedettek, a jóllakottak közé, akiket megtapsolnak, akiknek szerencsét kívánnak, akiket irigyelnek." ( André Gide: Numquid et tu..., Vigilia, VIII, 1942, február )

Így imádkozik Gide.., de ezt csak Ő döntheti el, senki más.

 

 2019. 10. 11.