"A békémet akartad, jöjj és vidd magaddal!"
Egy sivatagot kaptál megművelésre II.
"Nem pirospozsgás, szőkeszakállas szentek vagyunk, mint a képeken, akiknek ékesszólását és csattanó egészségét még a filozófusok is irigylik. Osztályrészünk más, mint amit a világ elképzel. Mellette még a lángész alkotó kínja is léha játék. Minden szép élet melletted tanúskodik, Uram; de a szent tanúbizonyságát mintha tüzes vassal tépnék ki belőle."( Georges Bernanos: A Sátán árnyékában )
Akkor miért jó a sivatagban dolgozni? Mi ebben az öröm?
Erre csak egy elég furcsa választ tudok adni..., írva vagyon, aki meglátja az Úr arcát, meghal; de aki nem látta az is.
Ahogy Jézus mondta azon az éjszakán: "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te." ( Mt 26,39 )
Ám ha "elmúlna", ahogy Kazantzakis regényében, az nagy baj volna..., Neki is.
Erre világít rá Calederon de la Barca is: "Mert embernek legnagyobb Bűne, hogy megszületett Ő."
Előbb van a szerep, az idea csak aztán jelenik meg hozzá a forma. Jaj Cervantesnek, ha nem írja meg a Don Quijotét!
 |
| Utassy József: Irdatlan ég alatt, 1988 |
Erről beszél Utassy József képes verse. Biztos akkora öröm, írni?
Igen, meg nem, neki ez volt a keresztje, erre a szerepre született. Ezeket a verseket Neki kellett megírnia, s nagy baj lett volna, ha nem teszi..., neki is százszorosan jaj!
"Mert ez a különös ember, aki annyi más terhét cipelte, nagyszerűen tudott vigasztalni, de ő maga sohasem vigasztalódott meg." ( Georges Bernanos: A Sátán árnyékában )
Mert magányos, a legnagyobb csúcsain nincs nagy tülekedés, ott kevesen vannak, rendszerint magányosan, vagy nagyon kis csoportokban lehet felérni.
A kereszténység, a szentté válás magányos vállalkozás. S a szent sohasem lehet biztos a dolgában. A többiek messze felettük a csúcs közelében látják haladni felfelé, felnéznek rá..., erről beszéltünk a Wittinghoff-Borkai ügy elemzésekor is..., de ő nem tudhatja mennyi van még hátra.
"Sokan nem tudták a csodát megfejteni, hogyan lehetséges, hogy az, akit ezernyi ember bíróul választ, mikor a kötelesség rettenetes összeütközéseiről van szó, a maga dolgában mindig félszegnek és szinte félénknek mutatkozik. "Szórakoznak rajtam -, mondogatta - felhasználnak, mint egy játékszert"." ( Georges Bernanos: A Sátán árnyékában )
"Természetesen mindenkinek csak annyi tapasztalata lesz, amennyi illik hozzá. Egy tíz centiliteres üveg sohasem fog annyit tartalmazni, mint egy literes." ( Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója )
Annyi lesz a tapasztalat, amennyinek lennie kell, s lényegtelenné válik, mit kiált a tömeg, mint Karinthy Barabás című novellájában, mert a tanítvány a mester arcát kezdi felvenni..., az meg sérthetetlen.
Idővel kitisztul a tükörben mutatott kép is önmagunkról:
"Az volt az érzésem, hogy figyelmem egy másik - ez idáig ismeretlen - lelkiismeret, egy homályos tükör felszínére siklik, s hirtelen attól féltem, hogy megpillantok egy arcot - milyen arcot, talán az enyémet?... Egy újra megtalált, elfeledett arcot." ( Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója )
S mikor ér fel mindenki a csúcsra? Talán soha.
Unamunonak van egy elmélete a "világkolostorról", ő is elismeri, akik test szerint élnek, társaságban élnek és újratermelik a bűnt...; akik lélekben, magányosan.
Össze kellene hozni valahogy a két kibékíthetetlennek tűnő szenvedélyt.
Hogy lehet sikeresen élni a világban szerzetesként? ( Nem mellékesen Unamunonak sikerült..., 8 gyereket nevelt fel, s emellett nem akármilyen gondolkodó is volt...; s indexre is tették a könyveit! Ahogy az idézett Kazantzakis regény és film is kijárt! Vajon miért? lehet, igazságuk volt...)
Talán mégis elered még az eső a sivatagban, s kivirágzik a kő- és homoktenger.
"A dolog addig fog tartani, amíg tart... De végre is mit akarsz? Azért vagyunk itt, hogy tanítsuk az igazságot, nem szabad szégyellenünk." ( Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója )
2019. 11. 03.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése