Csak kétféle ember van: az igazak, akik bűnösnek, s a többi, a bűnösök, akik igaznak hiszik magukat.

 Te milyen reményre vagy meghívva? ( III. )

Nincs boldog gyerek! (?)

 

 

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." ( Tamási Áron )

 

Ez az otthonosság érzés hajtja az embereket, végre otthon lenni valahol.

Az a "jó" melyre minden irányul..., ez a "jó" az otthonod. Ezt mindenhová magaddal viheted és ez mindenhová követ téged.

"Minden mesterséges és vizsgálódás is, nyilván valami jóra irányul; tehát helyes az a megállapítás, hogy "jó az, amire minden irányul". Csakhogy bizonyos különbség mutatkozik a végcél tekintetében,..." ( Arisztotelész: Nikomakhoszi etika )

S ezzel a "jósággal", "igazsággal" összhangban kell lennie mindennek. 

"(..), mert az igazsággal minden ténynek összhangban kell lennie," ( Arisztotelész: Nikomakhoszi etika )

 

Mennyi esély van erre? 

 

Arisztotelész is így fogalmazott..., "bizonyos különbség mutatkozik a végcél tekintetében"..., igaza volt-e?

“The things that we love tell us what we are.” ( Thomas Aquinas, Summa Theologica )

Amit szeretünk, azok vagyunk. 

De mit szeretünk? S miért ezeket? ( Élhetünk-e úgy boldogan, ha egyéni "jó érzésünkből" vagy "igazságunkból" valami kívül reked? )

 

"a boldog ember jól él és jól megy neki a dolga, mert hiszen a mi meghatározásunkban nagyjából valamiféle helyes életmódról és jólétről van szó." ( Arisztotelész: Nikomakhoszi etika )

Van-e boldog ember? Van e boldog gyerek, ahogy a korábbi alcímben kérdeztük.

 

Ha bemegyek egy osztályba kétféle diákot látok. 

I. Az osztály egyik fele azért boldogtalan mert konzervatív nevelésének köszönhetően már a kezdetektől olyan eszményképeknek kell megfelelnie, amik szinte elérhetetlenek. 

Ha vallásos már kis korában Krisztussá, Buddhává stb. kellene válnia, ami elképesztő magasságokat jelent, de ha csak nemzeti, vagy más kulturális vagy tudományos eszményképeket állít elé a családja, már az is sok lehet, én gyerekkoromban Robert Koch meg Pasteur és még sok más is szerettem volna lenni. 

 S ha még él a családban a hagyományos hierarchia egy szép nagyszülői minta vagy szülői példamutató magatartás egy életre megadhatja egy gyerek törekvéseihez a lökést  fel a csillagokig. Lesz "hegy", "tanító", ahogy a zsidó hagyományban mondják, akinek megpróbálhat nyomába lépni, ahova feltörekedhet.

Ők azok, akiknek ha  rosszul sikerül egy dolgozatuk, magukat okolják..., s igyekeznek javítani.

"Bűnös vagyok" mondják, nem vagyok méltó...

 

II. Az osztályok másik fele liberális magatartással van megverve... ők is boldogtalanok, szinte könyörögnek "büntess meg", vagy kihívóan "úgysem mersz megütni"! 

Ezek játszma címek..., s tényleg, vágynak a korlátokra, folyton folyvást ütköznek, ám mivel nem tudják feldolgozni az ütközésekből származó fájdalmat, mindenkit és bárkit okolnak ezért, s azonnal segítségért kiáltanak: "Anyu fáj!" ( F. Várkonyi Zsuzsa, Már százszor megmondtam, II. Gyerekjátszmák )

"Bűnös vagy" mondják, nem vagy méltó...

 

Az első típus tehát folyton hibásnak érzi magát és méltatlannak olyan példaképek követésére, mint pl. csodás nagymamája vagy nagypapája. 

S mégis Ő a bűntelen.

A másik folyton hangoztatja ártatlanságát, sőt úgy is érzi magát..., pedig folyamatosan követi el az egyre nagyobb "disznóságokat".

 

Ezt Pascal így fogalmazza meg:

"Csak kétféle ember van: az igazak, akik bűnösnek, s a többi, a bűnösök, akik igaznak hiszik magukat." ( B. Pascal: Gondolatok, 534. )

 

 

 

2019. 11. 19.