"Istent nem látta soha senki, (...)

 A kérdő- és a felkiáltójel gyermekei

 

 

 

Van aki a felkiáltó jelből indul, "Éljen az emberi ész mindenhatósága!" -, kiált fel..., s mivel ezt veszi kiindulási alapul csodálkozva veszi észre, sok-sok ellensége van s kevés barátja, s ahogy idéztük már korában, a barátságai is mindig csak a pillanatnak szólnak, valójában nélkülözik a filia és az agapé érzését, ez utóbbi lenne a a"barátságosság".

Ugyanígy válik az ész martalékává a szeretet és a szerelem is. "Késsel-villával" szétszabdalja az ész..., s végül csak egy fogyaszthatatlan gusztustalan massza marad belőle..., s mindenből, életünk végére. S mi csak állunk a "kupac" felett kétségbeesetten, széttárt karral és felvont vállakkal csodálkozva, "vajon mit rontottunk el?"

 

A fordított út már eleve némi humorérzékkel kezdődik..., valami olyasmire támaszkodik, ami lehet, nincsen is....

"Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van." ( Jn1,18 )

 

Szuper! Tehát olyasmire alapozzuk életünket amit senki sem látott?

 

Mégis ugyanennek a Kérdőjelnek a gyermekei vagyunk mindannyian, s ha ezt tudatosítjuk..., már másként néz ki a világ. ( Engels a "negatív egyenlőség" közösségének hív bennünket. ( "A katolicizmusban legelőször minden embernek mint bűnösnek isten színe előtti negatív egyenlősége jutott kifejezésre... " ( Engels: Anti-Dühring ) S igaza van, bár pontosabban fogalmazva mi ennek a "semminek" a gyerekei vagyunk... )

Hirtelen mindenki testvéred és barátod lesz, s mindent keresztül leng egyfajta derű, mert ezt a "bizonytalanságot" csak humorral lehet jól kezelni..., ez a bizonytalanság adja életünk savát-borsát. 

S szeretet és a szerelem is helyére kerül, ajándékká válik, egyfajta csodává, ami hogy-hogy nem megtörténhetett veled itt és most/akkor és ott, pedig semmi észszerű oka sem volt.

 

S életed végén előtted fog állni a csodák hosszú listája, egy hatalmas felkiáltó jel.

S egy "büszke mosoly" arcodon.

 

 

2020. 01. 04.