Te milyen reményre vagy meghívva? ( I. )
( ", meggyógyítottad görögjeid szemét, hogy lássák az eleven világot," ( Hölderlin, Hüperion )
Ez akár köszönés is lehetne ember és ember között...
Mint a fejlécben szereplő: "BENIT SOI LE MAIN, QUI DONS!" ( Egy franciaországi templomi persely felirata... )
Kinek mit adhatok, ki miben reménykedhet tőlem?
A remény isteni kategória - kiérdemelhetetlen , s mivel nem tudjuk, mire mutat, számunkra céltalannak tűnhet, mégis minden rezdülésünk alapja.
S ahogy a szeretettel és hittel, a reménnyel sem lehet vitatkozni..., olyan mélységbe nyúlnak a gyökerei az emberi lélekben, hogy megrendíthetetlen.
S mivel ily mélységesen mély rétegeket érint, ha mégis elvesztenénk, hát biztosan meghalnánk..., de ez lehetetlenség.
Ezért elképzelhetetlen olyan ember, aki nem hívő..., hisz a legkisebb tettünk is feltételezi egy értelmes egyetemes tudatnak, rendszernek a létét, amelyben a mi tetteink is értelemre találhatnak.
Mert egyedül és magányosan "töredékes a tudásunk"..., de ez a remény összekapcsol a Mindenséggel, s így egymással is.
I. A "milyen reményre születtél" kétféleképpen értelmezhető attól függően, kire mutat ez a remény:
1. Valaki remélni fogja, hogy betöltesz majd egy szerepet az életében, amit ő el nem játszhat..., de életfontosságú a számára. A kisfiú, aki visszadobálja a partra vetődött halakat. ( TALÁN jön valaki... )
Irgalmas szamaritánus történetében a megvert és kirabolt ember az útfélen..., aki reméli, valaki meglátja és megesik rajta a szíve.
2. Valaki, így nagy "V"-vel, remélte, Te leszel, így nagy "T"-vel, aki majd betölti majd Azt a szerepet, amire kiválasztottak, de előre ki nem okosított. ( TUDOM HOGY Ő AZ, s remélem Ő is rájön erre. )
A szamaritánus, akinek szem és szív adatott, meglátni és megsajnálni..; és cselekedni.
De főleg szem..., hisz azzal kezdődik minden:
"Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. De én elmentem melletted, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Nagyra növeltelek, mint a mező füvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de teljesen mezítelen voltál. Elmentem melletted, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam mezítelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled - így szól az én Uram, az ÚR -, és az enyém lettél." ( Ezekiel 16,5-8 )
A teljes remény Istené...
II. "BENIT SOI LE MAIN, QUI DONS!
Honnan tudta Cervantes, hogy meg kell írnia a Don Quijotét?
A feladat bekopog, sőt dörömböl az ajtónkon, ahogy Böjte Csaba is mesélte..., neki nap mint nap át kellett volna szinte esnie azokon a gyerekeken, akik a temploma lépcsőjén ültek, mert nem volt hova haza menniük. Az lett volna a csoda, ha nem veszi őket észre...
Észrevette..., s az is kiderült, fel is van valahogy okosítva..., ; nem küldték el "kiképzetlenül" és "felkészítetlenül".
Mi sem vagyunk árván hagyva..., sőt velünk vannak a világ végezetéig.
"Amit a mesében gyakran olvasunk, de nem akarunk igazán hinni, az itt valósággá vált.
A királyfi fölemeli a kolduslányt a piszokból, lovára teszi és várába viszi. Küzd érte az ellenséggel, aki elcsábította, vérét ontja és meghal érte. Aztán dicsőségesen föltámad, és menyasszonyává teszi a most már végleg szabadot és megtisztultat.
"Krisztus szerette az Egyházat és föláldozta magát érte, hogy a keresztségben isteni szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc... hanem szent és szeplőtelen." (Ef 5,25skk) " ( Odo Casel, Az Egyház misztériuma, A szent negyven nap kezdetén, 273 )
A végső és teljes adás is Istenné..., mi csak "csereberélünk"...
 |
| "Le bon samaritain" d'Aimé Morot ( 1850-1913 ) |
2019. 11. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése