,,Hol vannak, akik egy erőnek mondják a hármat?" / "violent ferment" XI.

És az ariánus tan szellemében írt ódákat énekeltek.

 

"Az ariánusok a városon kívül tartották összejöveteleiket mint ahogy már mondtuk. Minden egyes héten, amikor ünnepek voltak, vagyis szombaton és vasárnap, amikor az összejövetelek a templomban szoktak lenni, ők a város kapuin belül a csarnokok táján gyűltek össze, és az ariánus tan szellemében írt ódákat énekeltek, két karban, egymásnak felelgetve, és így tettek az éjszaka legnagyobb részében. Pirkadatkor ugyanezeknek az antifonáknak éneklése közben átvonultak a város kellős közepén, ki a kapukon arra a helyre, ahol össze szoktak gyűlni, Közben állandóan olyan dolgokat mondtak, ami provokálta az,,egylényegű"-t vallókat, és sokszor ismételgették ezt az éneket: ,,Hol vannak, akik egy erőnek mondják a hármat?"

Erre János - aki vigyázott rá, nehogy az effajta énekek az egyszerűbb hívek közül valakit is elszakítsanak az egyháztól - szembeállította velük a saját népének az énekeseit, hogy ők is zengjék az éjszakai himnuszokat, és ezáltal egyrészt meghiúsítsák az ariánusoknak effajta igyekvését, másrészt pedig megerősítsék hitükben övéiket. János elképzelése jónak tűnt ugyan, de végül zavarhoz és bajokhoz vezetett. Az "egylényegű"-t vallók himnuszai ragyogóbb látványnak bizonyultak az éjszakai imádság idején, mert János ezüst kereszteket talált ki, amelyekre fénylő viaszfáklyák voltak erősítve - ezek költségeit Eudoxia császárné fedezte. 

Rengetegen voltak azonban az ariánusok, akikben forrt az irigység, ezért megpróbáltak bosszút állni, ezért megpróbáltak összetűzést kezdeményezni. A nemrég kapott hatalomtól felbuzdulva készen álltak a harcra, és megvetették az ortodoxokat. Nem késlekedtek tehát, hanem az egyik éjjel csatára keltek: kővel homlokon találták Briszónt, a császárné  eunuchját, aki akkor az énekeseket vezette, a népből pedig mindkét párt részéről szintén meghaltak néhányan. 

Ezeknek az eseményeknek a hatására a császár megtiltotta az ariánusoknak, hogy nyilvánosan énekeljék himnuszaikat. Ezek történtek tehát. Azt is el kell mondanom, honnan eredt az egyházakban az antifonás himnuszok szokása. 

Ignátiosz, aki Péter apostoltól számítva a szíriai Antiochiának harmadik püspöke volt, és aki magukkal az apostolokkal is beszélt, egyszer látomásban angyalokat látott, akik antifonás himnuszokkal dicsőítették a Szentháromságot, és hagyományként adta át az antiochiai egyháznak, ahogyan a látomásban énekeltek. 

Innen terjedt el ez a hagyomány az összes egyházban. Ez az antifonás himnuszok története." ( Szókratész egyháztörténete,  8, AZ ARIÁNUSOK ÉS AZ ,"EGYLÉNYEGŰ" -T VALLÓK ÉJSZAKAI HIMNUSZAINAK GYŰJTEMÉNYEI. A KÉT PÁRT KÖZTI CSATÁROZÁS. AZ ANTIFONÁK HIMNUSZKÖLTÉSZETE IGNÁTIOSZ THEOPHOROSZTOL ERED, 388-389 )

 

 

Egész nyilvánvaló, hogy nem az ariánusoktól vették át..., s hogy betiltották őket, ez csak természetes.