Gnosztikus irodalom XLIII. / Fülöp evangéliuma XVII. / πνευματική αριστοκρατία XVIII. ( GyIK XVI. - Nevetés ) ~ "a só nyoma" VII.

 Nevetésről...

 

 

 16.

"Néhányan nevetve léptek be a Mennyek Királyságába, és (...) jöttek ki (.....)." ( Fülöp evangéliuma, 168 )

"Az Úr elment Lévi kelmefestő műhelyébe. Vett 72 különböző színt és bedobta őket a kádba. Mindegyiket fehéren vette ki. És azt mondta: "Ennek ellenére, az emberfia kelmefestőként jött el." ( Fülöp evangéliuma, 163 )

Mit is mondhatnék..., zseniális.

 

 

S rávilágít egy fontos "jelenségre"; - arra, hogy még a Szentháromság ( istenség ) személyei ( υπόστασις ) sem ugyanabban érdekeltek:

"Scutum Fidei" ( A hit pajzsa )

 

A Fiú a sokszínűségben érdekelt..., a "daimón"-t segíti..., s viszont, a daimónok sokasága Őt ( Εὐδαιμονὶα ). S mind együtt az "Egyet", mely minden szín együtt..., tehát "Fehér".

 

A Mahabharata érdekes mondatokkal kezdődik...

Én magam így írtam korábban a problémáról egy szemináriumi dolgozatomban:

"A két nagy hindu vallási főirányzat vagy Visnut, a fenntartót, vagy Sivát, a pusztítót és megújítót állította világszemlélete középpontjába. Brahmának nincsenek követői. Egyetlen jelentősebb templomát ismerjük csak, a Radszputanában lévő Puskar-tó melletti Nagy Szentélyt.  

 

Visnu a „fenntartó isten”, a gondviselés eszméjének képviselője, a mindenség folyamatosságának, halhatatlanságának szimbóluma. Az ő személyében az öröklétbe, a halál feletti győzelmembe vetett hit öltött alakot. Visnu az örök megváltó, aki a mindenséget és az emberiséget ismételten megmenti a Gonosztól, a végpusztulástól. Visnu alászáll és testet ölt, valahányszor szükséges. Ezek a megtestesülések – avatárák – azt a hitet erősítik meg, hogy az ember fölemelkedhet Istenhez."

 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/a-jo-cselekves-utjat-jarni.html 

Földi létünk során hozzá tartozunk..., Sára sem gondolta volna, hogy ennyi idősen még szülni fog, de neki ez volt a "sorsa", s így örült neki: 

 

 „Isten örömet szerzett nekem, s aki hallja, velem együtt örül.” ( Ter 21,6 )

S miért ne örült volna? Szókratész sem félt a "daimónjától"...

 

"Szókratész sem félt a maga daimonion-jától. Rájöttem. hogy ez a bor nélküli mámor valójában az ihlet és az áhítat pillanata; (...)" ( André Gide: Ha el nem hal a mag, 205 )

 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/szokratesz-sem-felt-maga-daimonion-jatol.html