Βασιλεια του Θεου V. ~ "Légy türelmes! Talán már most. Talán holnap, talán holnapután."

"Talán már most. Talán holnap, talán holnapután."

 

 

" - Hoi, Uram és Mesterem, ide-oda járunk a Kinnereth körül, és a Mennyek Országa nem közeledik.

- Te hitetlen! - kiáltotta halkan a Mester s elmosolyodott. - Hátha már benne is vagy? Csak nem látod, nem tapintod? Figyeld a csendet. Hallgasd a csend szavát. És keress, ne csüggedj, hanem várj békén. Aztán nézz körül, Iker. Lásd, porfirra épült a Ház, lạzúrkő oszlopok kéklenek körös-körül. Porfirlécsők vezetnek hozzá,  rubintból valók a falai, s a teteje színarany. Olyanok a kövei, mint a lángoló tűz, és fehér fényesség sugárzik benne, mint a Nap. Nézd minden oszlopon egy-egy lámpa ég, aranyból vannak a lámpák,
aranyláncokon függenek a Menny boltozatáról. Kik gyújtották meg a lámpákat? Az Atya széke mellett állók és a Vigyázók és a Követek és a Hatalmak. Lépj be a Házba, Iker és halld a zenét. Citerák pengenek, cimbalmok zengenek, hegedűk ujjonganak körös-körül. Táncoló sereg jár körben, arcuk sugárzik és ajkuk boldogan mosolyog. Lásd meg őket, Iker. Ruhájuk piros, mint a rubint és fehér, mint a hó, selymük és bársonyuk finomabb, mint a kökörcsinek szirmai. És két folyó fakad a Ház mellett, tej folyik az egyikben, az élet itala,
méz ömlik a másikban, a halál eledele. Nincs születés a Házban, mert örökké ömlik a mézfolyó. Nincs halál a Házban, mert örökké folyik a tejfolyó. Hallgasd a csendet, Iker és lépj be a Házba. A Mennyek Országa az a Ház. 

Némán ültek a Mester körül, hallgatták révült szavait. A vakító félhold úgy lebegett a világ fölött, a csillagok úgy szikráztak, mint lazúrkő oszlopokra függesztett aranylámpák. A tó kitáruló síkján úgy ragyogott a mélység, mint az óriási, visszájára fordított kristálygömb. A mozdulatlan vén fák mintha lazúrkő oszlopok lettek volna, csillogtak a Hold aranyos fényében. Vörösbarna lépcsők emelkedtek az Ég felé a túlsó parton, porfirsziklák, fénylő fátyolok lebegtek rajtuk le s föl, mint Jákób lépcsein az angyalok ruhái. Másvilági zene zengett körös-körül, ezüsthúrok pengtek, cimbalmok zengtek, sípok sikongtak, dobok doromboltak, s betöltötték a világot mámoros dicsőséggel. Simon a földre borult, tenyerébe temette arcát. Taddé-Lebbé az Égre fordította révült tekintetét, Andreas mereven ült s a Mestert nézte, de talán egészen mást látott, Jochanan a Mester vállára hajtotta fiatal fejét, szemét behunyta, önkívületben mosolygott, a Zelóta ide-oda ringatta felsőtestét, mintha harci táncot járna, Philippos hanyatt feküdt a fűben, s beleveszett a csillagokba. Nathanaél térdét felhúzva ült, fejét lelógatta, keze lecsüngött a térdéről, olyan mozdulatlan volt, mint egy halott, Jákob Andreas mellett ült, S merev arccal bámulta a füvet, Mattai szelíden mosolygott, arca sugárzott a holdfényben, mintha a Mester arcáról áradó fényt verné vissza. 

Jehuda csodálkozva figyelte őket, s maga is csodálatos borzongást és könnyűséget érzett egész testében. 

Csak Thomas ült szomorúan a Mesterrel szemközt, mint egy gyermek, aki elveszítette játékait.

- Mester - sóhajtotta, nem porfir az, hanem vörös föld és sziklák, nem lazurkő oszlopok azok, hanem fűzfák meg ciprusok... Nem lámpák égnek itt, hanem a csillagok. És a zene, a zene...Tücskök cirpelnek a fűben, fölvert madarak sikonganak, dobosgém szól valahol, ismerem...

- Hoi, Iker, Iker - dorgálta a Mester suttogó hangon, de mintha az ajka nem is mozgott volna, a szeme pedig hatalmasan ragyogott. - Hát vak vagy te és süket? Hát béna vagy, hogy nem tudsz fölhágni a lépcsőre, belépni a Házba? Hiszen csak egy lepést kellene tenned! Ne légy szomorú. Várj türelmesen. Kérj és megkapod. Zörgess, és megnyitják az ajtót. Kérj és kapsz. Higgy, és látni, hallani, tapintani fogsz.

Olyan gyöngéden szólt a szomorú tanítványához, hogy ennek kicsordult a könnye.

Jehuda ezt a pillanatot látta alkalmasnak, hogy megkérdezze a legfontosabbat:

- Mester, mondd meg, mikor jön el a Szabadító?

- Már eljött. Már itt van - felelte a Mester nyugodtan.

- Hoi, Mester! - kiáltotta az izgatott Jehuda. - Mikor találkozunk vele?

- Légy türelmes, Kerijothi férfi. Talán már most. Talán holnap, talán holnapután." ( Kodolányi János, Én vagyok, I, 382-383 )

- Hátha már benne is vagy? Csak nem látod, nem tapintod?