Πλήρωμα ~ Teljesség V. ~ Ezért állasz a kapuba, atyámfia és hirdeted az örömhírt ( Γνοσις ). I.

"Halottat nem viszek a csónakomon." I.

 

 

"- És ha mindenki a keskeny útra tér, mi lesz akkor? - kérdezte fakó hangon. 

- Nagyon egyszerű, atyámfia. Akkor mindenki fölérkezik a Csúcsra. Mint a Nap, ha legmagasabban áll az Égen, éppen a Világkereszt közepén. S kiárasztja fényének, melegének, áldásának teljét. Akkor eljön az Embernek Fia, az örök ember, aki mindenkiben meg akar születni, de csak kevesekben fogamzik és születik meg. Róla szólott Dániél, s róla Hénoch atyánk. Ha pedig ez megtörténik, akkor az ember eggyé válik az Atyával, a sokból egy lesz, a különbözőből ugyanaz.

- S mi lesz akkor?

- Akkor, atyámfia, igen egyszerű dolog következik. Az ember az Atyában él és az Atya az emberben. Megérkezik az ember oda, ahonnét elindult.

- Hát akik erre a fokra nem jutnak el?

- Azok, atyámfia, visszahullanak az anyagba, a külső sötétségbe, amíg a tűz újra át nem járja őket s megelevenülnek. Egy világkorszak múlva. Ahogy a görögök mondják: egy aión múlva. Mindaddig szunnyadnak, mert halottak. Azután pedig újabb világkorszakok következnek, más teremtés, más lét, amíg minden, ami van, vissza nem húzódik az Atyába. A Ketherbe, a Fénybe, a Koronába. Ez az út pedig végtelen. Ez az út örök, mert az Atya örök. A cél tehát ez: jóvá tenni az embert, vagyis az Atya ismeretére vezetni, szabaddá
tenni az embert, vagyis fölszabadítani a föld, a pusztaság, a terméketlenség törvényei alól s végül istenné tenni, vagyis tökéletessé, amilyen tökéletes az Atya. A Mester megtanított minket az első fokozatokra, fölvitt az első misztérium régiójába, abba a misztériumba, amely a fátyol mögött van. Olyan emberekké válunk, akik fénnyé alakulnak át s a fénybe kerülünk. A dolgunk pedig az, hogy mindenkit a fény felé vezessünk, akit csak tudunk. Ezért állasz a kapuba, atyámfia és hirdeted az örömhírt.

Jehuda sohasem hitte volna, hogy ez a bárdolatlannak látszó közönséges halász ilyesmit mondhat neki. Hogy Hénochról, Dániélről, az Ember Fiáról, aiónokról, misztériumokról, fátyolról, Ketherről szóljon. Neki, a művelt embernek mondjon olyasmit, aminek nagy részét nem is érti, amit pedig ért, hosszú éveken át kellett megtanulnia. Kicsoda-micsoda ez a halász? Kik, mik a többiek? Sokáig hallgatott, nézegette a partot.

- Az élet örök, az ember halhatatlan, csak az halott, aki nem élt - dünnyögte a Görög, s mosolygott és evezett. 

- Jochanan élt és élni fog. Én is éltem és élek mindörökké. Ez az igazság. Igaza van a Mesternek, a halottakat temessék el a halottak. Ha nem ismered az Atyát, halott vagy, szunnyadsz egy aiónon át. De ha ismered, örökké élsz.

- Tudod-e, hogy amit mondasz, káromlás? - pattant föl Jehuda keményen.

- Ha erre azt mondod, hogy káromlás, olyan vagy te is, mint a halottak. Mint a farizeusok. Akkor a vízbemerítés csak víz volt számodra s nem egyben tűz is. És kiteszlek a partra, atyámfia, eredj békével, amerre akarsz. - Máris fordította a csónak orrát a part felé.

- Halottat nem viszek a csónakomon, vigyen a pogány Charon. Eredj, tülekedj, adjál-vegyél, hadakozz, beszélj, sírj és nevess, ölelgesd az asszonyokat, mint más.

Jehuda megijedt a rámeredő barna szemtől, az őszes szakállú arctól, a lassan, nyomatékosan kimondott szavaktól. Torka elszorult, egyszerű ijesztő magány vette körül. Szánta-bánta, hogy vitába bocsátkozott ezzel a kemény férfival." ( Kodolányi János, Én vagyok, I, 22, 262-264 )

 

The Wrath Of The Seas, 1886, painting by Russian artist Ivan Aivazovsky