A kapu melyik oldalán?
Hölderlin megjárta a poklok poklát..., s amikor elmegyógyintézetbe vitték nem találtak nála semmi elváltozást..., ám megállapították, alig pár éve van hátra. Ez így tipikus...
Hölderlin tudhatjuk..., megjárta a Kenómát..., de a Plerómába átlépett-e vajon?
Látta e a kaput kívülről?
Lehet, belülről sem. A Pokol tornácáig már nem tudta felküzdeni magát.
Tehát oda már valószínűleg nem jutott el..., hogy honnan lehet tudni?, - a jelekből. Hölderlin ettől kezdve padlásszobájában alkotott..., s leginkább csak magának. Ez a "daimón" műve..., de mi nem csak daimónunk vagyunk, de Isteni lelkek is, melyeknek nem elegendő saját sorsuk beteljesítése, nekünk, mint a bodhiszattváknak, s a szenteknek általában mások sorsáért is felelősséget kell vállalnunk.
Hölderlin biztosan jól szórakozott magányában, muzsikálgatott és költögetett maga-magának. Ám ez nem teljes élet, - még ha szórakoztató is.
"Az érzelmek csakis akkor szolgálhatnak eszközül a szeretet felébresztésére, ha az akarat tovább megy mellettük, másképp nem. Így tehát ezek az édes érzelmek nemcsak nem vezetik a lelket Istenhez, hanem inkább arra késztetik, hogy maradjon mellettük. Ellenben az akarat cselekménye - az Isten iránti szeretet - kizárólag Őreá irányítja a lelket s maga mögött hagyva az összes többi dolgokat, Őt mindenekfölött szereti. Ha tehát valaki szeretni akarja Istent és pedig nem azért a kellemes érzésért, amelyet az áhítat vált ki benne, akkor ezt a kellemes érzést maga mögött hagyja és szeretetét Istenre irányítja, akit nem érez. Ellenben, ha szereti azt a kellemes érzést és örömet, amely eltölti és annál megállapodik, akkor szeretete már teremtett dologra irányul és végcélt csinál az eszközből. Ebben az esetben tehát az akarat cselekménye hibás lesz." ( Keresztes Szent János, A Kármelhegy útja, XLVI, 1, 411 )
Hölderlin elkeseredésében teletöltötte önmagával "poharát"..., így saját magában elveszve nem veszhetett el másokban, ahogy Dickens is előírta számunkra.
Hölderlin sejtette a szabályt..., de megvalósítani már nem maradt ereje.
"Egynek lenni mindennel, ami él! Ezzel
a szóval veti le az erény a haragos páncélt, dobja el az ember szelleme
a jogart, és eltűnik gond az örök-egy világ képe előtt, (...) örök
ifjúság tölti el lélekkel, szépíti a világot." ( Hölderlin, Hüperion, 100 )
https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/intimity-onkentes-joindulatu-erzulet.html
"Az Istennel való egyesülés szempontjából szükséges, hogy az akarat ürítse ki önmagából természetes hajlamait.
1. Nagyon oktalan volna az az ember, aki olyankor amidőn nem érez kellemes áhítatot, azt hinné, hogy Isten elhagyta őt, s viszont olyankor, midőn lelki örömei vannak csupán ezért azt következtetné, hogy Isten vele van. Még nagyobb esztelenség volna, ha törné magát ezen érezhető áhitat után s abban lelné minden örömét, mert hiszen ebben az esetben már nem Istent magát keresné a hit ürességében megalapozott akarattal, hanem a lelki gyönyörűséget, szóval egy teremtett dolgot. Így nem szeretné Istent mindenekfölött vagyis nem irányítaná akaratának minden erejét Őreá. Mert ha hajlama rajt felejtkezik azon a teremtett dolgon, akkor már nem tud föléje emelkedni és a megközelíthetetlen Istenre irányulni. Lehetetlen ugyanis, hogy az akarat eljusson az isteni egyesülés édességéhez és gyönyörűségéhez hacsak el nem vonta előzőleg hajlamát minden részletes élvezettől. Ezt fejezi ki a zsoltáros e szavakkal: «Aperi os tuum et implebo illud.» - "Tátsd föl szádat és betöltöm azt."(Zsolt. 80,11.) A hajlam az akaratnak szája s akkor van kitátva, ha nem tölti be valamely élvezetnek falatja. Mihelyt ugyanis a hajlam ráirányul valami dologra, azonnal megszűkül. Már pedig Istenen kívül minden szűk s azért kell az akaratnak száját Isten számára mindig tátva és a hajlam falataitól üresen tartania. Csak így képes azt Isten megtölteni szeretetével és édességével. Mivel pedig Istent idelent élvezheti úgy, amint van, kizárólag Őreá kell állandóan éheznie és szomjaznia s nem elégíteni ki magát másvalamin.
Mert amit idelent élvezhet, ha örömét találja benne, csak akadályozza őt Isten élvezetében. Ezt tanítja Izaiás, mikor így szól: «Mindnyájan szomjúhozók, jöjjetek»... stb. (Iz. 55,1.) Ahol csakis azokat hívja, akik kizárólag Istenre szomjaznak s nincs zsebükben a hajlamok pénzéből; hívja őket, hogy jöjjenek és igyák magukat tele az isteni vízből, az Istennel való egyesülésben." ( Keresztes Szent János, A Kármelhegy útja, XLVII, 1, 412-413 )
Ezért volt nem csak félrevezető...,de veszélyes s végül végzetes Hölderlinnek ott is a nagybetűs Természetről beszélnie, ahol már régen Istenről kellett volna..., mert szép a virág ~ "törékeny plánta" ( Shelley ), de elhervad, nem maradandó, kár hözzekötnünk szívünket. ( Gondoljunk Hölderlin "daimónjának" Salvator Rosának szomorú allegorikus festményeire. ) Ez a melankólia pihenésre jó... ( ~ Descartes ), de másra aligha.
Ahogy én szoktam mondani, "erre nem érünk rá".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése