"Ez szomorú reggel volt!"
"Bárcsak mindig ilyen elégedett lehetnék, amilyen most vagyok. De tovább szeretlek."
"Ó, Kedvesem!
Istenre és rám gondolsz kis szobádban? Maradj meg ilyennek, ha netán egyetlen vagy is száz közül..." ( Hölderlin Luis Nasthoz, 1788 )
"most pedig egészen biztos vagyok e hitemben. Csak azt ne képzeld, mintha szívemben szíved teljes lenyomatára lelhetnél; ó nem! Kedvesem! Ne csodálkozz azon se, hogy annyi bennem a csonkaság, annyi az ellentmondás. - Hadd mondjam el neked, hogy kisfiúkorom óta hajlamos vagyok valamiféle viasz-lágyságra - akkori szívemből ered ez, s még most is a legkedvesebb számomra - és ez okozza, hogy bizonyos hangulataimban mindenen sírva fakadok
(...)
az én szívem oly gonosz - hajdanán jobb szívem volt - de attól megfosztottak és sokszor csodálkozom is: hogyan jutott eszedbe, hogy barátodnak nevezz. Itt egy lélek sem szeret - most a gyermekek közt keresek barátot - de ez persze nagyon kielégítetlenül hagy.
Mondhatnánk..., Hölderlin túloz s ez csak a "démonok ideje" az éjszaka közepén, amikor a boldogság központok lekapcsolna az agyban..., - aligha, akár azt is gondolhatnánk..., fájdalomcsillapítás nélküli állapot: Ez a valóság.
A viasz-lágyságúak lelke tökéletesen tükrözi környezetükét..., "s így aztán szomorú hajlamom van a nyersességre is" - mondja. Ez mennyiben az ő hibája, ha visszatükrözi a környezetét, valójában kit nem szeretnek a többiek, kit nem hívnak meg "vidám köreikbe"? Magukat nem kellene, itt mindenki képmutató..., csak Hölderlin nem.
Pedig tetszeni szeretne..., fuvolázna nekik..., de nem érdekli őket; - így magának sem fuvolázik. De nem is zongorázik..., pedig remek muzsikus.
Baas asszony bátor volt, s a lányok is, hogy nem szaladtak el..., ekkora szeretet elől "illett" volna.
Mi legyen ebben a világban azokkal, akik hajlamosak a "viasz-lágyságra", értsd jól..., minden lenyomatot hagy bennük..., s minden rést kitölteni igyekeznek, akár "önformájuk" kárára is?
"Lásd, Luise! bevallom neked gyöngeségemet. Leküzdhetetlen búskomorságom - de ne nevess ki - nyilván, ha nem is egészen - kielégületlen becsvágy. Ha ez a vágy egyszer eléri, amit akar, csak akkor - de előbb nem - csakis akkor leszek egészen derűs, egészen vidám és egészséges." ( Hölderlin levele Luise Nasthoz, 1790 )
Ez volt Hölderlin "daimonja"..., mint József Attiláé..., mint mindannyiunké, akiknek "saját szikrájuk van az Isteni tűzből: "Szeretném ha szeretnének!"; - de "daimónommal" együtt és nem képmutatóan, mint André Gide regényében.
"De a legtöbben azt hiszik, hogy csak az a jó, ami kényszerrel érhető el; csak eltorzultan tetszenek maguknak. Senki sem óhajt önmagához hasonlítani. Mindenki választ egy mintát és utánozza, sőt, még a mintáját sem ő választja; elfogadja készen, ahogy kapja. (...) Az utánzás törvénye; én úgy hívom: a félelem törvénye. Mindenki fél, hogy magányossá válik; és aztán nem válik semmivé sem. Gyűlölöm et az erkölcsi tériszonyt; ez a legrosszabb gyávaság." ( André Gide: Meztelen, 79-80 )
https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/nem-tudom-mifele-homalyos-istenseget.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése