Δαίμον I. Hölderlin 1. / Kedvesem! Istenre és rám gondolsz kis szobádban? ~ hajlamos vagyok valamiféle viasz-lágyságra / hajlamom van a nyersességre is

 "Ez szomorú reggel volt!"

"Bárcsak mindig ilyen elégedett lehetnék, amilyen most vagyok. De tovább szeretlek."

 

 

"Ó, Kedvesem! 

Istenre és rám gondolsz kis szobádban? Maradj meg ilyennek, ha netán egyetlen vagy is száz közül..." ( Hölderlin Luis Nasthoz, 1788 )

 

"most pedig egészen biztos vagyok e hitemben. Csak azt ne képzeld, mintha szívemben szíved teljes lenyomatára lelhetnél; ó nem! Kedvesem! Ne csodálkozz azon se, hogy annyi bennem a csonkaság, annyi az ellentmondás. - Hadd mondjam el neked, hogy kisfiúkorom óta hajlamos vagyok valamiféle viasz-lágyságra - akkori szívemből ered ez, s még most is a legkedvesebb számomra - és ez okozza, hogy bizonyos hangulataimban mindenen sírva fakadok

(...)

 az én szívem oly gonosz - hajdanán jobb szívem volt - de attól megfosztottak és sokszor csodálkozom is: hogyan jutott eszedbe, hogy barátodnak nevezz. Itt egy lélek sem szeret - most a gyermekek közt keresek barátot - de ez persze nagyon kielégítetlenül hagy.

(...)

 

 Egyetlen vigaszom a fuvolám lenne még, de attól is elvették a kedvemet. Ha Efferenn és Bilfinger etc. együtt akar vigadozni valami házi zeneesten, inkább üresen hagynak egy helyet, semhogy Hölderlint hívják. Nehogy azt hidd: én magam keserítem meg minden örömömet, vagy hogy nem fogadom el az örömöt; a minap, merő bosszankodásból,  tanársegédünk felesége, Baas asszony után szaladtam a kertbe - eléggé terhére is lehettem - s ahogy arra mentek, most szólítottak meg először az intézőségi lányok; látnod kellett volna - úgy örültem, akár egy gyerek - hogy egyáltalán szólt hozzám valaki - pedig ez igazán nem volt fontos ok az örömre." ( Hölderlin levele Immauel Nasthoz, 1787 januárja, hajnali 4 óra ) 

 

Mondhatnánk..., Hölderlin túloz s ez csak a "démonok ideje" az éjszaka közepén, amikor a boldogság központok lekapcsolna az agyban..., - aligha, akár azt is gondolhatnánk..., fájdalomcsillapítás nélküli állapot: Ez a valóság. 

A viasz-lágyságúak lelke tökéletesen tükrözi környezetükét..., "s így aztán szomorú hajlamom van a nyersességre is" - mondja. Ez mennyiben az ő hibája, ha visszatükrözi a környezetét, valójában kit nem szeretnek a többiek, kit nem hívnak meg "vidám köreikbe"? Magukat nem kellene, itt mindenki képmutató..., csak Hölderlin nem.

Pedig tetszeni szeretne..., fuvolázna nekik..., de nem érdekli őket; - így magának sem fuvolázik. De nem is zongorázik..., pedig remek muzsikus.

Baas asszony bátor volt, s a lányok is, hogy nem szaladtak el..., ekkora szeretet elől "illett" volna.

 

"Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan." ( József Attila, Íme hát megleltem hazámat )

 

https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/ez-szomoru-reggel-volt.html 

 

"Bárcsak mindig ilyen elégedett lehetnék, amilyen most vagyok. De tovább szeretlek - bármilyen hangulatban legyek is - állapotom tehát nem a legrosszabb. Gondolj rám minél sűrűbben." ( Hölderlin Luise Nasthoz, 1788 )

 

"Bárcsak mindig ilyen elégedett lehetnék, amilyen most vagyok. De tovább szeretlek..."

 

"Valamikor minden szellemmegjelenés volt", írja Novalis..., most is az, de olyan erőké, melyeket a gnosztikusok "démonikusnak" hívnának.

Mi legyen ebben a világban azokkal, akik hajlamosak a "viasz-lágyságra", értsd jól..., minden lenyomatot hagy bennük..., s minden rést kitölteni igyekeznek, akár "önformájuk"  kárára is?

 

"Lásd, Luise! bevallom neked gyöngeségemet. Leküzdhetetlen búskomorságom - de ne nevess ki - nyilván, ha nem is egészen - kielégületlen becsvágy. Ha ez a vágy egyszer eléri, amit akar, csak akkor - de előbb nem - csakis akkor leszek egészen derűs, egészen vidám és egészséges." ( Hölderlin levele Luise Nasthoz, 1790 )

 

 Ez volt Hölderlin "daimonja"..., mint József Attiláé..., mint mindannyiunké, akiknek "saját szikrájuk van az Isteni tűzből: "Szeretném ha szeretnének!"; - de "daimónommal" együtt és nem képmutatóan, mint André Gide regényében.

 

"De a legtöbben azt hiszik, hogy csak az a jó, ami kényszerrel érhető el; csak eltorzultan tetszenek maguknak. Senki sem óhajt önmagához hasonlítani. Mindenki választ egy mintát és utánozza, sőt, még a mintáját sem ő választja; elfogadja készen, ahogy kapja.  (...) Az utánzás törvénye; én úgy hívom: a félelem törvénye. Mindenki fél, hogy magányossá válik; és aztán nem válik semmivé sem. Gyűlölöm et az erkölcsi tériszonyt; ez a legrosszabb gyávaság." ( André Gide: Meztelen, 79-80 )

https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/nem-tudom-mifele-homalyos-istenseget.html