Δαίμον I. Hölderlin 9. ( művészet II. ) ~ "Csak művész találhat rá az élet értelmére." ( Novalis ) / ἠνί ποῖ ποτέ - “Behold, whither, eventually.”

"Csak művész találhat rá az élet értelmére." ( Novalis )

 

 

 "A költő közelében mindenütt feltör a költészet." ( Novalis )

https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/apokalipszis-iv-ii1-kozvetites-szep-es.html

Feltör a művészet..., mert a szeretet elpusztíthatatlan, s minél jobban és mélyebbre készülnek temetni, annál nagyobb erővel tör a felszínre..., együttérzés, felelősség a kulcs szavak...; aki művész, annak a művészet eszköz a szeretet egyetemes érzéssé tételére és az egyetem egységélmény kieszközlésére ( Unio Mystica ).

Ez technikailag így néz ki:

"Képzelj el a hozzád nagyon közel álló személyt magad elé, s ha lehet, akkor olyan valakit, aki szenved, fájdalmai vannak. Amikor belélegzel, képzeld el, hogy szenvedését és fájdalmát együttérzéssel magadba szívod; amikor pedig kilélegzel, sugározd kifelé minden melegségedet, gyógyítóerődet, szeretetedet, örömödet és boldogságodat. 

Aztán bővítsd könyörületességed körét..."
( Szögjal Rimpocse, Pillanatról pillanatra, április 5. )

https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/ime-mienk-gyermek-krisztus-v-boldog.html

 Kérdés..., itt az idő? ( A "soha" ( ποτε ) nem válasz..., az élet nem lehet egyes emberek élvezetének vagy önigazolásának eszköze, annak irányulnia kell valamire... )

ἠνί ποῖ ποτέ - „Azt mondom, ... meddig ... mikor" vagy más változatban: "Íme, végül..., hová?".

Hölderlin idős korában Salvator Rosaként mutatkozott be..., talán ez volt "daimónjának" korábbi egyik neve.

"Költeményei (miniatűr kiadásban) éppen megjelentek a Cotta kiadónál, s Christ. Schwab átnyújtott neki egy tányt. H. lapozgatott a könyvben, majd így szólt: "Igen, a költemények valódiak, én írtam őket. De a név hamis, engem soha nem hívtak Hölderlinnek. Az én nevem: Scardanelli vagy Scarivari vagy Salvator Rosa vagy hasonló". (...) Csaknem könnyesen hálálkodva szorítottam meg a kezét. Nem láttam többé. Két hónap múlva temették ." ( Johann Georg Fischer: Hölderlin utolsó versei )

 Íme egy önarckép Hölderlin egyik daimónjáról / daimónjától:

 

Self-portrait, 1647

  S ki nem művész..., aki nem szeret. Eddig megbeszéltük..., a könyörület mindenkire kiterjesztendő.

S "vértanú-sors" ez.

"Azok a szegények, akik csak a maguk szánalmas kontármunkáját ismerik, akik csak a szükség kényszerének engednek és megvetik a géniuszt, és nem tisztelnek téged természet gyermeki léte - félhetnek a haláltól. Világukká - igájuk vált; nem ismernek jobbat szolgamunkájuknál; visszariadnak attól az isteni szabadságtól, amelyet a halál ád nekünk!" ( Hölderlin, Hüperion, 240 )

S ennek fordítva is élnie kellene, de ez ha nem viszonzódik, kiebb baj, inkább a közönség árulja el a művészt, mint a művész a közönségét.

"ahol a nép a szépet szereti, ahol tiszteli művészeiben a géniuszt, ott egy mindenható lélek éltető árama lebeg, (...)" ( Hölderlin, Hüperion, 249 )

https://boatswain69.blogspot.com/2021/08/a-bolond-profeta-iii-salvator-rosa-elso.html

 

A dilettáns és valódi művészt ez választja el, hogy alkotásának célja magán kívülre..., vagy önmagára mutat. Salvator Rosa is ugyanazért küzdött, mint Hölderlin..., s ugyanattól volt ideges is.

https://boatswain69.blogspot.com/2021/08/a-bolond-profeta-iii-salvator-rosa-elso.html

"Az emberek látóhatára kitágul, s azzal, hogy naponként, bepillantanak a világba, feltámad és növekedik érdeklődésük a világ iránt, s közösségi érzéküket és felülemelkedésüket saját szűk létkörükön éppannyira fejleszti a tág kiterjedésű emberi társadalom látványa, mint az érdeklődés és a szempontok általánosításának filozófiai parancsa; és amiként a hadsereggel együtt működő harcos bátrabbnak és hatalmasabbnak érzi magát és valóban az is. Úgy nő meg általában az emberek ereje és mozgékonysága is, abban a mértékben, ahogy kitágul annak az életnek a köre, amelyben együtt hatnak és szenvednek másokkal (hacsak annyira ki nem tágul e a kör, bogy az egyes ember túlságosan elvész az egészben).

 (...) 

Csupán igénytelen külső megnyilvánulásával törődtek; ez persze elválaszthatatlan a lényegétől, de korántsem alkotja egész jellegét; játéknak tekintették, mert a játék szerény formájában jelentkezik, s így aztán, nagyon észszerűen, nem is adódhatott belőle más hatás, csak a játéké, vagyis: szórakozás - ez pedig így úgyszólván ellentéte annak, ahogyan a művészet akkor hat, ha igazi természetében van jelen. Mert akkor összeszedi magát tőle az ember, a művészet nyugalmat ád neki, nem üres, hanem eleven nyugalmat, amelyben minden erő mozgékony, és csupán benső harmóniája miatt nem ismerhető fel a tevékenysége. A művészet közelíti és összehozza az embereket, de nem úgy, ahogy a játék, amelyben csak az egyesíti őket, hogy mindenki elfeledkezik magáról, s egyikük eleven sajátossága sem kerül napvilágra..." ( Hölderlin levele fivéréhez, 1799 )

 

Salvator Rosa, Jason and the Dragon, c. 1663

 "Különféle utakon járnak az emberek. Aki nyomon követi és összehasonlítja ezeket az utakat, különös alakzatokat lát." ( Novalis, A szaiszi tanítványok, 7 )