Jézus Krisztus egyszerre csak elállja az utat...
"Képzeljék el, hogy egyszer csak az ország nyilvánossága előtt mindent megtámadnak, ami fontos számunkra. (...) Az ilyesmi elszomorítja az embert." ( Orbán Viktor )
9. Hatszázhatvanhat (113,16-18.)
Csakazértis, háromszor, csupán hat!
Isten nélkül is "tökéletes" ember.
Nincs szüksége a Teljesítőre,
Ki a hetedik, szent napon megszentel?
Létezhet-e ilyen?
Ha létezne, nem lenne szükség "bérgyilkosokra" egy probléma megoldására..., - ilyen pl. az abortusz is. S igazából problémák sem volnának...
“Is it right to eliminate, to take a human life to solve a problem? Is it right to hire a hitman to solve a problem? That’s what abortion is,” the pope commented. ( https://www.catholicnewsagency.com/news/249102/pope-francis-decries-abortion-and-euthanasia-as-treating-human-life-like-waste?inf_contact_key=f3d95869ba7948236938e00bd3408bd01b0a3f0fd3ee5d9b43fb34c6613498d7 )
Már beszélgettünk erről..., ha összezavarjuk a fogalmakat és összezavarjuk az értékeket, erre a legjegyszerűbb módszer az "egyenlőség" hangoztatása, ami nem létezik, hisz épp ez adja a rendszer lényegét és összetartó erejét; - az egyenlőtlenség, ami nem jelent értékkülönbséget, hisz mindannyiunk emberi méltósága Isteni alapú.
Júdás is bizonyára az egyetemes jóság, minden zsidó érdekében tett áldozatának fogta fel tettét. Ennek nevében árulta el Jézust..., nem tett különbséget, hát különbséget tett.
"A hamis egyetemesség jellemzője, hogy minden műveltségfajtát lecsiszol és az átlag középszerre épít.
Az igazi egyetemesség éppen ellenkezőleg: a művészetet például még művészibbé teszi, mint amilyen egymagában lehet, a poézist poetikusabbá, a történelmet történetibbé, és így tovább. Ez az egyetemesség akkor jöhet létre, ha a vallás és az erkölcs egyszerű sugara a kombinatorikus elmeél káoszát érinti s megtermékenyíti. Akkor magától virul fel a legmagasabb rendű poézis és filozófia."
( Friedrich Schlegel, Eszmék, 123, 508 )
https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/a-szepseg-rendben-all.html
Ám sokak érdeke lehet a hazugság és igazság összemosása..., s ez a "csiszolás" nagyon rossz ízű ha emberekről van szó, s rémisztő emlékeket ébreszthet.
A "középszer" diktál.
https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/hogyan-tesznek-minket-proliva.html
Minden "szép eszme" őket szolgál..., persze ahogy ők el tudják képzelni; s mit állunk eszköztelenül. S csak aggodalmainkkal szolgálhatunk...
„Midőn pedig Jézus Fülöp Cezareájának környékére ment, kérdezé tanítványait, mondván : Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Ok pedig mondák: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig Jeremiásnak, vagy egynek a préféták közül. Mondá nekik Jézus: Hát ti kinek mondotok engem?" ( Mt 16,13-15 )
Ez az a kérdés, amelyre minden tanult embernek felelnie kell a földkerekség minden országában, a számára kimért út valamelyik állomásán, különösképpen pedig akkor, mikor felelőssége tudatában teszi azon első lépéseit.
Jézus Krisztus egyszerre csak elállja az utat, és még azokban is, akik tudatlan, elbátortalanodott, türelmetlen, káromló vagy visszautasító kézmozdulattal haladnak tovább - és ezek vannak nagyobb számban - homályos borzongás közepette felvetődik néha a kétség: vajon a nékik személy szerint feltett alapvető kérdésre kézlegyintés helyett nem adhattak volna más feleletet is, nevezetesen azt, amelyet a Szentlélek adott Simon Péter ajkára a filippi-cezareai úton, mikor az apostol elhatározta, hogy örökre Azzal marad, aki el nem múlik soha!
"Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!"
Én is csak tanulságot tehetek: már nem a fiatalságnak boldog örömrivalgásai, hanem egy őszbecsavarodó és az örök bizonyságon elpihenő főnek gondolatai ezek. Igyekeztem, hogy kívülről lássam Krisztust, a lehető legracionálisabban és legtárgyilagosabban, kevesebbet törődve az írásos bizonyítékokkal, mint a logikával és - ha szabad így mondanom - azokkal a monumentális tényekkel, amelyeket a történelem a geológuséhoz hasonló munkával hozott felszínre és állandó jelentőségűekké, ép oly kétségbevonhatatlanokká tett, mint az emlékkövek bizonyságait. Ha az evangéliumok által nyújtott képek legegyszerűbbjét nézzük, azt, amelyet senki sem von kétségbe: kicsoda Krisztus?
Egy megszállott zsidó, akitől reánk nem maradt semmi írás, aki pár évig prédikált és végül a rómaiak megfeszítették a zsidó egyházi hatalmak kezdeményezésére ítélete után. Ehhez a homályba vesző személyiséghez fűződik a legnagyobb vallási mozgalom, amely valaha is munkálta az emberiséget.
Induljunk el pusztán ezekből a tényekből.
Az első figyelemreméltó dolog, hogy az a szellemi és erkölcsi áramlat, melynek Jézus volt a kútfeje, míg Ö élt, nem váltódott át anyagi és politikai mozgalommá. Semmi nyoma olyan zendülésnek vagy lázadásnak, mint aminő később gaulonita Judásé vagy Barkochbáé volt. Az tehát, ami indokolta Jézus elítéltetését tisztán a Tanokat érintő ok volt és ez az ok rendkívül súlyos kellett, hogy legyen, ha tekintetbe vesszük az ítélet súlyosságát és azt is, hogy a rómaiak azt végrehajtották az én legnagyobb ünnepének vigíliáján, jóllehet a közrend nem kívánta.
Egy másik bizonysága ennek a súlyosságnak az a gyűlölet, melyet Jézus emléke kelt a zsidókban (lásd a Talmudot), ép annyira, mint ahogy bizonyítja tanának erejét, ha úgy tetszik csíraképességét, Szent Pálnak, egy fő-főfarizeusnak megtérése a Kálvária után egy évvel.
Minthogy semmi politikai mozgalom nem alakult ki. Azt kell következtetnünk, hogy Krisztus tanítása csak az eszmék, a lelkiismeret világára vonatkozott. Az időlegestől elkülönülő valami volt. Alapvető különbséget tett az anyagi és az erkölcsi világ között.
Másrészről ez a tan sohasem úgy mutatkozott, mint az ősi vallás lerombolója. hanem mint annak magyarázója és továbbfejlesztője. Krisztus mindenütt a zsinagógákban prédikált, a hivatalos szószék magasságából.
Mindazonáltal Krisztus prédikációja mérhetetlen botrányt okoz a régi vallás intézményeinek magyarázatával hivatalosan megbízott elöljárók között. Ezek nemcsak hitüket látták fenyegetve, hanem egyúttal hivatalos minőségük alapjaiban is megtámadottnak érezték magukat. A ember érzi, hogy a farizeusok a bőrüket védik. Jézus tehát nemcsak erkölcsöt prédikál, mint Keresztelő János, hanem tant is: tant, melyet Ő az ősi vallás folytatásának és beteljesedésének mond, s amely mégis botrányosan új a Törvény őrei szemében. Jézus tehát valami szörnyű nagy dolgot kellett, hogy mondjon.
Semmi sem oly szörnyű, mint az istenkáromlás. És valóban, látjuk, hogy az, amit kifogásoltak Krisztusnál, istenkáromlás volt, vagyis olyan merénylet az Istenség ellen, mely méltóságát meggyalázó jegyet kapcsol hozzá. Mi volt ez az istenkáromlás? Erről reánk maradt Szent Pál egykorú tanúsága. Attól a perctől fogva, hogy történelmi nyoma van az első kereszténynek, az első hitelesen megállapított megtéréstől kezdve, az a keresztény hitte, hogy Krisztus Isten Fia. És ha hitte, hogy Krisztus Isten Fia, azért hitte, mert Jézus maga megmondotta volt, hogy Ő az.
Ez az állítás valóban hallatlan botránynak tűnt azoknak a zsidóknak a szemében, akik ebben az időben már ki sem merték ejteni "a kimondhatatlan nevet." Az emberi történelem folyamán egy vallási forradalmár sem merte magát Isten Fiának hirdetni (a zsidók által az Isten szónak tulajdonított értelem teljességében), éspedig igen egyszerű okokból: mert túlságosan szembetűnően hiányzott belőlük az az erkölcsi tökéletesség és az az anyagi hatalom, mely egy hasonló címet igazolt volna. Ilyen állítás a zsidó nép körében borzalmas, hallatlan dolognak tűnt! Okvetlenül szükséges volt tehát, hogy Jézus igazolja ezt az állítását, hogy bölcsességének és egyszersmind hatalmának szembeszökő bizonyítékát adja, hogy bizonyságot tegyen önmagáról szent életével és egyszersmind csodáival. Annál is szükségesebb volt ez, mert ugyanakkor, amikor új útra vezette tanítványait, szembeállította velük a zsidóság minden hivatalos és hagyományos tekintélyét és mégsem ígért nekik semmi anyagi előnyt, sőt ellenkezőleg az üldöztetést.
Azonban ezt az embert, aki minden teremtett lények között egyedül merte magát Isten Fiának mondani, a legalávalóbb, a legkegyetlenebb és a legmegalázóbb körülmények között, tökéletes elhagyatottságban látjuk elpusztulni. Nem nyilvánvaló-e, hogy tanítása nem maradhatott fenn szerzője ily kínos elbukása és állításai ily tökéletes meghazudtolása után? Hiszen, ellentétben a többi vallással, az Ő tanának súlypontja sokkal kevésbé rejtőzik a cáfolhatatlan tételek rendszerében, mint annak a férfiúnak a személyében, aki eljött, hogy elhozza azokat. Szükség volt tehát ellensúlyozó erőre. Szükség volt valamilyen bizonyítékra, hogy nem győzték le azt a férfiút, aki Isten Fiának mondotta magát. Valóban nem látjuk, hogy Krisztus halálát bárminő csüggedés követte volna a tanítványok között. Nem találunk kimagyarázásokat, hajuknál fogva előhúzott okoskodásokat, szofisztikus vigasztalásokat. Nem voltak egyenetlenségek, összetűzések, szakadárságok, melyek egy hazugságnak kikerülhetetlen folyományai lettek volna.
Krisztus halála, ép ellenkezőleg, azonnal mint tanításának fényes és dicsőséges bizonyságtétele jelenik meg. A vidámságnak, a túláradó boldogságnak, a fékezhetetlen bizalomnak, a minden irányban kezdeményezésre készségnek új és tökéletesen egységes szelleme uralkodik az apostolok között.
Mi volt ez az új esemény, ez az ellensúlyozó erő, mely nyomon követte a Kálvária katasztrófáját? A Feltámadás volt ez, mint Szent Pál tudtunkra adja; félelmetes csoda: ezen függ az egész kereszténység.
Összefoglalásul:
1. Krisztus tanítása borzalmas harcba viszi tanítványait a régi vallás ellen - mely azt eretneknek és istenkáromlónak bélyegzi - és egyben minden pogány vallás ellen is, melyekkel szemben a kereszténység azonnal mint helyettesítő és kizáró lép fel. Egy keresztény sem várhatta, hogy jobb sorsra jusson, mint vezére.
2. Ebben a mulandó győzelem ígérete nélküli harcban földi fegyvereik nem lesznek. Az erőszakos eszközök tilosak számukra. Fegyvertelenül küldik őket hódítani. A szükséget, az önfeláldozást, az üldöztetést és a kínzatást mutatják és ígérik nekik a jövőben.
3. A vallás alapítója, aki Isten Fiának mondotta magát, mindenkitől megtagadva, keresztre feszítve hal meg. Ezek azok a körülmények, melyek között a kereszténység alakult! Nem mondja-e a józan ész, hogy a mérleg másik serpenyőjében is kellett valaminek lennie? Nemcsak ígéreteknek, hanem tényeknek is. Hogyan lehetne megmagyarázni másként a bizalomnak, erőnek és tettrekészségnek "eszelős" ( Ap.Csel. ) kitörését? Egy csapásra, pár év alatt az apostoli munkálkodás betölti a földet. Rávenni embereket - akiket gyáváknak, lustáknak és durváknak festenek előttünk - olyan vállalkozásra, melyet paradoxonnak, istenkáromlónak, minden emberi reménytől megfosztottnak tüntetnek fel előttük - ez nem lehet mégsem könnyű dolog. Kellett, hogy valami történjék... Akinek füle van a hallásra, hallja meg!" ( Paul Claudel: Hát Te kinek mondasz engem? )
A szöveg sok-sok évvel ezelőtt íródott, mégis tanulságos sorok találhatók benne...
Kikért vagy ellen szól a tanítás? Akik tudatlanok, elbátortalanodottak, türelmetlenek, káromlók vagy épp visszautasítóak. Számukra Jézus csak egy megszállott zsidó, aki botrányt okoz azzal, hogy alapvető különbséget tett az anyagi és az erkölcsi világ között. Majd személyében összeköti azt, kimondva a "kimondhatatlan" nevet sőt magára vonatkoztatva azt.
A farizeusok "bőre" a "kimondhatatlanságon" áll vagy bukik és azon, hogy külön legyen ég és föld..., ebből élnek. ( Jézus ezért ragad ostort és veri Jeruzsálemben szét az áldozati állat-árusok és pénzváltók "standjait". )
S akinél a törvény..., üthet is vele.
Az értelmiség a test mellé állt; innen az európai kultúra agóniája, ha a kereszténységről van szó az Európai Unió alkotmányának kapcsán, vagy amikor az iszlám kultúrával csap össze. Az értelmiség eme tudásfelfogás nevében azt állítja, hogy egyedül ő képes ezt a semleges nézőpontot elfoglalni. Korábban a sámánok, a papok tulajdonítottak maguknak ilyen jogot. Az értelmiség védőpajzsa az ideológia, amely azért született, hogy a lerombolt istenhit által keletkezett űrt kitöltsék: a modern ember úgy szeretne élni, mintha vele kezdődött volna a világ, és minden nemzedék megköthetné a maga politikai-társadalmi-erkölcsi szerződését." ( Orbán Viktor, 20 év, 430 )
Szeretem Kafkát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése