Legyél már végre boldog, mit szerencsétlenkedsz? / "- Igenis, uram és me..."

“a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat” ( Lk 14,21 )

"Fogsz egy vödör cementet, lapátot, vakolókanalat!"

A bölcs lustaság

„Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” ( Mk 2,17 )

A kérdés az adott esetben, ki számít "csonkabonkának"?

Ha minden ebből a bizonyos valóságból, nevezzük "Istennek", áll, akkor minden Isten, tehát nincs értelme arról beszélni, igazságos-e, hogy egyesek vakok, mások, sánták szegények vagy más módon csonkabonkák, hiszen mindenben Isten él és szenved!

 

Kérdés inkább az, hogy mi, akik a játék "figurái" vagyunk..., miért reagálunk intenzívebben a "csonkabonkák" látványára, mint az épekére?

Engem ez az ízérzékelés alig érthető mechanizmusára emlékeztet, odakinn a külső környezetben nincsenek ízek, hiszen érzékelés sincsen, kémiai anyagok vannak, amik reakcióba lépnek a nyelv nyálkahártyáján lévő receptorokkal..., ez még mindig nem íz..., a jelekből, amik elég esetlegesnek tűnhetnek, az agy hoz létre ízeket, de mi célból?

Édesnek címkézi azokat, amikhez közelíteni akar, könnyen felvehető-bontható szénhidrátok, bontott fehérjék ( egyes aminosavak ); keserűnek, amitől távolítani akar..., a többi a szükségletnek megfelelően.

Lehet, át kellene gondolnunk ezeket a fogalmakat?

 

Vannak mozgás sérült vagy értelmileg fogyatékos emberek, akik láthatóan harmóniában vannak..., nem is váltanak bennünk sajnálkozást. Betegek, akik méltósággal viselik szenvedésüket.

Nem váltanak ki bennünk "ízeket", reakciót, egyszerűen jó rájuk nézni.

 

Ám vannak akik nem így cselekszenek. Azok akaratlanul is feltűnőekké válnak számunkra, elfordulás vagy odafordulásra késztetnek bennünket.

Ösztönös odafordulás ez..., odafordulás a "bűnhöz".

 

A bűn, teológián így tanultuk, bármi lehet, ami elszakít Istentől.

Mitől lesz valaki bűnös?

 

"Míg ugyanis a bűnnek szolgáltatok, az igazsággal szemben szabadok voltatok." ( Rom 6,20 )

A szabadság bűnössé, az igazság szabaddá tesz! ( Pedig csak az őrültek gondolkodnak szabadon: https://boatswain69.blogspot.com/search?q=csak+az+%C5%91r%C3%BCltek )

 

S "Mert a bűn zsoldja halál; (...)" ( Rom 6,23 ), próbáljuk embertársainkat megmenteni, időt nyerni nekik, hogy felismerjék még időben szerepüket a játékban, és megnyugodhassanak! 

"Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt. Mit is tehát? Vétkezzünk-é mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Távol legyen. Avagy nem tudjátok, hogy a kinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, a kinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?" ( Rom 6,15-16 )

 

Altruista faj vagyunk..., zavar minket embertársaink szenvedése, de lusták is vagyunk.

Stanislaw Lem Altrulizin és a Léboló című novelláiban foglalkozik ugyanezzel a témával, de ő megfordítja logikát. Miért szeretnénk, ha azon nyomban boldogok lennének az emberek? 

Nem akarunk sok energiát fektetni embertársainkkal folytatott kommunikációba..., pedig hát, Isten kommunikáció: https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/isten-kommunikacio.html

"Tehát lustaságból akartál másokat boldogítani, (...)"  ( Stanislaw Lem: Léboló, 593 )

Igen, lehet, hogy lusták vagyunk. S ez a lustaság hajt a jóságra. Legyél már végre boldog, mit szerencsétlenkedsz? 

"Te pedig eltervezted, hogy a kozmoszt kitömöd boldogsággal, aztán beszögeled, lezárod négyszeres tolózárral, állítólag azért, hogy minden lény boldog legyen benne, de valójában azért, mert lusta vagy. Szeretnél lerázni minden feladatot, problémát, gondot, de mondd, voltaképpen mit csinálnál aztán egy ilyen világban? No?! Vagy felkötnéd magadat unalmadban, vagy nekilátnál, hogy hatáscsökkentő alegységeket szerelj ehhez a boldogsághoz. Tehát lustaságból akartál másokat boldogítani, lustaságból adtad át a
gépeknek a problémát, lustaságból ültetted önmagadat a masinába, vagyis a legötletesebbnek bizonyultál ama tompa eszű tanítványaim közül, akiket egyetemi pályafutásom ezerhétszázkilencvenhét éve alatt neveltem! Ha nem volnék tudatában tettem hiábavalóságának, felkapnám ezt a követ, és fejbe csapnálak! Tanácsért jöttél a síromhoz,
de nem csodatevő előtt állsz, s én egy morzsányit sem bocsáthatok meg neked akaratlan bűneid halmazából, amelynek Összege megközelíti az őscantori alef-végtelent! Hazatérsz, felébreszted komputestvéredet, és úgy teszel, ahogy mondtam!

- De uram...

- Fogd be a szád! Ha pedig befejezted, fogsz egy vödör cementet, lapátot, vakolókanalat, kijössz a temetőbe, és tisztességesen bevakolod a fal összes hézagát, amelyeken át beszivárog a víz a koporsómba, és a fejemre csöpög. Helyes?

-Igenis, uram és me..." ( Stanislaw Lem: Léboló, 593 )

Ösztönösen megérezzük, valaki eltávolodott Istentől, tehát bűnös és szenved, segítsük felismerni számára az igazságot, ami szabaddá tesz, s nem csak őt, de mindannyiunkat is.

Közös számlára dogozunk. Nem szabad sajnálnunk az időt és energiát másoktól. Így változik a lustaság szorgalmas szeretetté.

 

fogsz egy vödör cementet, lapátot, vakolókanalat

 2019. 05. 31.