Kiemelt bejegyzés

"Ezt még én is tudom. Ha búzát rostálják, nem együtt rázzák-e a konkollyal?" / "És megparancsolom a bölcs tűznek..." / "A kérdés egyébként nem az, hogy mit ér, hanem hogy ki parancsol neki."

  "Szellemében és húsában egyként részesül az isteni természetből minden ember. Ez az oka, hogy Krisztus rejtélye nem pusztán egy ren...

2020-07-26

Véges lények vagyunk; a bennünk levő rossz szintén véges / ki jövőt lát, annak halált is látnia kell,

Debitum I.

Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ( ... )

( A "intésről" és annak alapjáról. )

 


Simone Weil szerint a rossz így "került" a világba: Isten miután megteremtette a világot...., s látta, hogy "JÓ", kivonult belőle; de itt hagyta a "lenyomatát".

Mi ezt a "lenyomatot" próbáljuk kitölteni, mint amikor a kisgyerek apja vagy anyja nyomába lép a strandon, vagy amikor felveszi a cipőit, méricskélve..., van-e már akkora, mint Ő?

Van tehát "minta"...

Minden kommunikáció alapja, hogy feltételezzük, van valami közös "tisztaság", vagy legalábbis ennek a közös tisztaságnak sejtése, illetve törekvés ennek megtalálására, ami összeköt bennünket. Ha ez nem lenne, reménytelen volna mindenféle együttműködés! S önmagunk mélyebb és sötétebb régióival is elvesztenénk a kapcsolatot.

"A tökéletes tisztaság nem lehet más, mint a köztünk jelenlevő Isten. Ha más lenne, mint Isten, nem lenne tiszta. Ha Isten nem lenne jelen, sohasem üdvözülhetnénk. Aki kapcsolatot teremt a tisztasággal, a lelkében rejlő rossz minden borzalma az isteni tisztaság szeretetévé alakul át. Ezért volt Mária Magdolna és a jobb lator a szeretet kiváltságosa." ( Simone Weil )

S mivel létezik a világ, s benne mi is..., ez indirekt módon, de Isten bizonyítékként működik. ( Kant "posztulátumainak" logikája! )

“Véges lények vagyunk; a bennünk levő rossz szintén véges – így abban az esetben, ha az emberi élet még továbbnyúlna, teljesen bizonyosak lehetnénk, hogy egy napon, még ezen a világon, minden rossztól megszabadulnánk." ( Simone Weil )

"De a sors egy nevezőre hoz mindent, (...)" ( Hölderlin, Az ember, 37 ) 


Tehát most vagy előbb-utóbb, de mindenki eljut a "megértésre". Kell-e hát figyelmeztetnünk embertársainkat, ha "rosszat" tesznek?

"Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, (...)" ( Fil 2,1 )

Csak a szeretetből fakadó figyelmeztetésnek van létjogosultsága, de mi az alapja?

"(...) ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." ( Fil 2,2-11 )

Ha jól értjük, az alapja a Lélek, s az abban való részesedés mértéke pedig az önkiüresítés

"(...) ki jövőt lát, annak halált is látnia kell, de egyébtől nem fél."
( Hölderlin, Az ember, 37 )


 

2019. 05. 29.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése