"A karakter olyan szikla, amelyen a zátonyra futott hajók kikötnek és az ostromlók zátonyra futnak." ( Immanuel Kant )
Hétköznapi választásainkban is gyakran ezzel az inga mozgással találkozunk.
Klasszikus kérdés, mi választjuk a sportunkat, foglalkozásunkat stb., vagy az minket? Tehát a közösség minket, vagy mi a közösséget?
Egyfelől megközelíthetjük a kérdést individualista módon, jó csapat az, amelyik csupa kiváló játékosból áll.
Vagy kollektivista szemszögből, - amelyik kifogásolhatókból, de jól szervezetten?
Választhatunk egyéni sportot!
De akkor miért zavar egy futóversenyen versenyen, ha előttünk ügyetlenkedik vagy szemtelenkedik valaki.
Az egyéni sportoknak is van közösségi vonzata, tehát nem léphetünk ki a rendszerből.
Választanunk KELL:
"Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié." ( Ady Endre: Szeretném, hogyha szeretnének )
Ennek a megközelítésnek a problémája, mindenki tökéletességre kell, hogy törekedjen, ami szinte elérhetetlen vágy.
A Mester azonban mindig tanítvány marad. ( Nem csak mert ő is tanítványa volt valamikor valakinek, de belátható, ha elér is egyfajta tökéletességet, szüksége lesz a tanítványok "tökéletlenségére", mert egyébként nem tud "továbbfejlődni"...; s már vissza is indul az inga...; ezért alig érthetők pl. Nagy Laci kézilabdázónk könnyei, most hogy mester lesz és taníthat! )
A tökéletesség tökéletlenségre vágyik? A tökéletlen pedig tökéletességre?
Van Gogh miért vágta le a fülét?
Olvastam olyan cikket, ahol már azt írják, a sok kiváló olimpikonunk léte már nem serkenti az utánpótlás képzést, inkább kontraproduktív; mert a sok celeben, Tik-tok sztárocskákon és YouTube videó bloggereken felnőtt generáció már nem akarja és nem is tudná követni a példájukat, inkább a "sárba rántásuk" árán próbálják felmenteni magukat a haladás megtagadásának felelőssége alól ( "proli" ~ https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/hogyan-tesznek-minket-proliva.html ), ami a mostani média-korban könnyű dolog, hiszen bárki élete egész intim dolgokig pár kattintással megismerhető.
S elítélhető.
Ti sem vagytok jobbak bármelyikünknél..., miért is szeretnétek ha olyanok lennénk, mint ti?
Elvesznek a példaképek, csak hogy sokan nyugodtabban aludjanak.
De így
sem az egyéni tökéletességet, sem a közösségi felé esetleg nyújtható
kvalitásokat sem szerzik meg, "elakad az inga".
S ami nem fejlődik, az csökken, nincs stagnálás.
Mert nincs már oly bolond ki levágná a fülét barátjáért...
Végül kihalnak a mesterek, mert már kihaltak a tanítványok is, jóval korábban.
Eddig így volt:
1. Akik rögtön csapatot választanak, azok
"fiatalon" a közös "bénázást" választják, de közben fejlődnek.
Ezt Németországban apácának ment egykori kolléganőm így fogalmazta
meg: "Náluk egyfajta jelmondat: Szentté marjuk egymást!" Ez akkor
ijesztő volt számomra, most jobban értem..., s már tetszik is.
Ő sem lépett
ki, azóta is közéjük tartozik. A gyémántot is keményen csiszolják
A japán zen buddhistáknál ezt a "krumplimosással" írják le.
2. Magányos út vándorai belső vívódásokon keresztül fejlődnek..., s a kincset amit végül megtalálnak, azt elviszik másoknak, minek is tartanák meg, nekik már meg lesz örökre.
A hangsúly a mozgáson van..., ha választasz, lehet hibázol, majd javítod, s újra és újra, jó esetben ezt lépcsőként használva fel a tökéletesedés irányába!
De sietni kell..., nem érünk rá csodára várni. Mi legyünk a csoda, s mihamarabb.
"Jaj, csak nehogy késő legyen "megjavulni!" ( F. H. Burnett )
Valamirevaló személyiségekben azonban mindkét szemléletmód, mint Van Gogh-nál, ma is megtalálható:
"Mauve jó volt hozzám, sokat és hatékonyan segített, de mindössze 14 napig. Ez kissé túl rövid." ( Van Gogh válogatott levelei, 188. április, 25 )
S ha nem talál, hát belső mesterére hagyatkozik, a Szép-re, beszélünk még erről.
"Ha egy paraszt látja, amint egy fatönk előtt órákig elülök és rajzolom, őrültnek tart, és természetesen kinevet. A fiatal hölgy pedig, aki egy munkás foltozott, poros, átizzadt ruhája láttán fintorgatja az orrát, magától értetődően nem fogja fel, hogy miért megy valaki Borinage-ba vagy Heijstbe, miért száll le a szénbánya aknájába. És arra a végkövetkeztetésre jut, hogy örült vagyok. De mindez tökéletesen közömbös nekem, (...)" ( Van Gogh válogatott levelei, 1881. április, 35 )
Marad a "fatönk"...
Helyesen felismert daimonion persze még nem könnyíti meg a helyzetünket a csoportban, de hatékonyakká válunk..., a leghatékonyabb bolondok leszünk a közösségünkben, s gyorsan beteljesíthetjük sorsunkat, bármi is legyen az.
"Szeretném, ha egyszer már olyannak vennének, amilyen vagyok." (
( Van Gogh válogatott levelei, 1882. április, 25 )
A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
"Őrültnek" vagy "bolondnak", ha jól gondolom...
2019. 05. 15. ( Frissítve: 2021. 06. 22 )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése